Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Beképzelt felsöbbrendű szülők,...

Beképzelt felsöbbrendű szülők, vagy nem volt szex az éjjel?

Figyelt kérdés

Nem igazán értem egyes szülők viselkedését, mindegyiknek köszönök, mosolygok rájuk, és mégis úgy néznek rám mint a véres késre, és még csak vissza se köszönnek.


Volt egy szülői, ahol elmondtam a bölcsödével kapcsolatos problémáimat (finoman, tisztelettudóan, kedvesen) pl.:nem vagyok megelégedve a gondozók gyakorlatával, miszerint a gyerekek erős huzatban ebédelnek, hogy kisszellősztessék a csoportszobát alváshoz. Erre ezek a a szülők személyes sértésnek véve, kikeltek magukból hogy hát az ő gyerekeik újszülött koruktól szinte szélviharban élnek otthon, túlreagálom.


A gyerekem sokadszorra betegeskedik otthon megfázással. Az ővék mini szupermenek, és sose voltak betegek, és kifejezetten igénylik a orkán erejü huzatot.


Azóta ezek a szülők semmibe vesznek. Olyannyira nem, hogy az egyiknek anyukának szóltam, hogy a padra lerakott táskájából kifordult a tárcája, míg elszaladt a gyereke után, råm sem nézett, meg sem köszönte, hogy szóltam neki (legújjabb BMW-vel jár). A másik anyuka (diplomatafelesėg, ő nem magyar) simán fellökött ma, és még én kértem bocsánatot.


Szóval nem értem, ezek ennyire felsőbbrendünek érzik magukat, vagy irigyek, vagy a gondozók a szívbėli jóbarátjuk vagy eleve nem kellett volna köszönnöm nekik, vagy legközelebbi szülőin kusba kell maradnom?


Valaki magyarázza ezt meg nekem!



2015. nov. 23. 10:36
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
85%

Még nem jöttél rá, hogy vannak különböző típusú emberek?

Nem csak a szülők ilyenek.

Valószínűleg a munkahelyeden is van ilyen típus, aki gyerektelen, csak az annyira nem tűnik fel neked.

Mások vagyunk, máshogy szocializálódtunk.

Ne vedd magadra az ilyet.

2015. nov. 23. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
70%

Némi irigységet érzek ki, mert pl. nem értem, hogy az anyuka autójának a típusa hogy jön ide a témához.


Lehet, hogy te udvariasnak gondoltad magad, de a nonverbális kommunikációt mi nem láttuk. Ha az nem kíséri a mondanivalót, akkor ellenszenvet válthat ki.

2015. nov. 23. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:
Leginkább azért írtam le hogy milyen autóval jår hogy érzékeltessem a felsőbbrendűsėg esetleges szintjét. A nonverbális addottságaimra eddib nem volt panasz.
2015. nov. 23. 11:03
 4/22 anonim ***** válasza:
45%
Annyira nem lehet erős az a huzat,ha csak a te gyereked beteg!
2015. nov. 23. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
74%

Indulatból ne nyilatkozz sehol!(bár azt írtad nem így történt) Nagyon vigyázni , kell mit mondasz. Mi is most kerültünk bölcsibe és nekem is szoknom kell a közösséget, nemcsak a gyereknek. Úgy vettem észre, itt inkább csak konkurenciának nézik a másikat. Kevés beszélgetés, annál több vélemény. Ne vedd magadra. Persze azért érdemes kapcsolatban lenni velük, de nem mibenáron és nem mindenkuvel.

Adott esetben szerintem az volt a gond, kifogásoltad a gondozőkat. A többiekbek választani kellett, hogy melléd vagy a dolgozók mellé állnak. Értelemszerűen a gondozókat választották, hogy a gyerek helyzete jobb legyen. Nem mindig kifizetődő az egyenesség.

2015. nov. 23. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
80%

Szerintem nem kellett volna azt mondanod, hogy a gondozókkal van a baj, csak esetleg kihagyva a személyes felelősségre vonást, magát a helyzetet kritizálod.


Mondd azt, hogy mostanság elég sokszor megfázik a gyermeked, ezért szeretnéd, hogy kevésbé huzatos helyen üljön.


Az hogy udvarias vagy, nem jelenti azt hogy bármit mondhatsz, kitudja mennyit panaszkodsz, milyen a stílusod, mi más egyebet csináltál ezt megelőzően.


Mi ezt nem láthatjuk.

2015. nov. 23. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
63%

"Leginkább azért írtam le hogy milyen autóval jår hogy érzékeltessem a felsőbbrendűsėg esetleges szintjét. "


Ez csak a te előítéletességedet mutatja. Ha valakinek drága autója van, akkor az alapállásban felsőbbrendű szerinted? Ezért mondtam, hogy irigységet érzek a soraidból, az pedig a haraghoz hasonlóan nem jó tanácsadó.

2015. nov. 23. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:
Egy csoportban 12 gyerek jár, de állandó jelleggel kb.: 6-7 van bent a többi beteg, persze cserélődnek.
2015. nov. 23. 11:23
 9/22 anonim ***** válasza:
89%

A bölcsi általában sok betegséggel jár. Szellőztetés nélkül is elkapnak egymástól mindent. De ha nem szellőztetnének, akkor meg az lenne a baj, hogy rossz a levegő.

Egyébként valaki leírhatná, miért lett ennyire hadzontalan a válaszom. Mindenkinél öri-bari van a szülők között? Vagy minden problémát a szülőin beszélnek meg?

Ha nekem gondom akad, akkor személyesen beszélem meg a gondozókkal.

2015. nov. 23. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
49%
A leírás alapján inkább nálad nem volt szex...
2015. nov. 23. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!