Miért nem akarok már gyereket? Miért húztam be a féket hirtelen?

sajnos én is értem miről beszélsz....nagyon érdekes volt olvasni téged, mert amikor begurulok akkor én is ezt érzem...

persze közben szeretem a párom és látom hogy igyekszik és olyankor nagyon nagyon hálás vagyok.

Ma még képet is küldöt nekem, hogy milyen szépen kitakarított , egyszerűen csak én is szokszor azt érzem, hogy én szinte tapiskolok örömömben meg agyondícsérem , hogy milyen kedves, milyen ügyes ha elmosogat, vagy ha besegít valamit, de igen a kulcsszó: besegít.

És néha belőlem is előjön a feminista énem, hogy ha már egyszer mi is dolgozunk annyit mint ők, akkor miért mindent nekünk kell csinálni.

És tudod néha lelkiismeretfurdalásom van amikor azt mondja, hogy dehát ő nem kérte, hogy én mindent csináljak meg, ha nem főznék soha az sem zavarna , rendelne magának kaját de én igénylem a rendet és ha hazajövök munkából mindig tevékenykedek valamit.

Minden nap találok valamit, amit lehet csinálni, miközben ő hazajön munkából és csak játszik.

De ne érts félre szeretem , imádom, hogy egy kis tündér, meg tényleg itthon van , nem kocsmázik, annyi annyi jó tulajdonsága van és néha már elgondolkozom azon, hogy ok tény , hogy hihetetlenül lusta és ezt ő is pontosan tudja magáról, én meg folyton teszek -veszek és ez van..

Ilyenek vagyunk , el kellene fogadnom így ahogy van, vagy találni más megoldást, akár takarítónő ha én nem érek majd rá megcsinálni , vagy nem tudom, de néha mégis én is kiakadok.

Mi is épp gyermekvállalás előtt vagyunk , már fél éve próbálkozunk , de én is sokszor félek, hogy mi lesz ha terhes leszek és felerősödnek bennem ezek a dolgok.

Ha még nehezebben tolerálom majd, hogy nem segít annyit, vagy hogy egyáltalán kérni kell.

Sajnos azt gondolom, a legtöbb férfi ilyen....

egyszerűen hiába dolgozunk mégis a házimunka a nőkre marad, mert ok hogy a férfiak nem várják el tőlünk, hogy rend legyen, de ha nem akarunk koszban élni, vagy ha ismerősök, vagy a család eljön hozzánk látogatóba akkor mégis a nőnek kell pironkodni, hogy nincs rend....

a férfiakat sajnálják, hogy ejnye milyen nője van, hogy itt ilyen rendetlenség van.

Jajjj ezek a dolgok engem is annyira de annyira bosszantanak.

Nem tudom őszintén nem tudom mi a megoldás, de én is sokat agyalok ezeken a dolgokon.

Ez sok helyen probéma, hogy a férfi lusta és a nő mérgelődik hogy mindent neki kell csinálni, de valahol meg belénk ivodott az évek folyamán, hogy a mi dolgunk.

Amúgy azzal sem lenne gond, ha a nő otthon maradna a gyerekekkel és egész egyszerűen csakis kizárólag a háztartást vinné, mert ha a férfi megbecsülné a nő munkáját akkor a nő nő mradhatna, lenne ideje magára , lenne ideje kicsinosítani a házat, meleg otthon tereteni , meleg étellel, közben még magát is kicsinosítaná , nem lenne lestrapálva , hogy szinte elnézést de 2 műszakot visz és akár működhetne ez is, de! ahhoz hgy ez működjön 1: a férfinak brutál jól kellene keresni, hogy eltartsa a családot, 2 : hatalmas , de őrületesen hatalmas bizalom kell a másik felé, hogy egyszer nem őrül meg a másik és hagy el egy fiatalabbért, egy szebbért és akkor bizony mi nők nagy bajban lennénk.

Na ezért nem működik ez a visszük a háztartást dolog...jobban monda ezért sem, mert sok nőnek, köztük nekem is fontos az önmegvalósítás, hogy valami kezdjünk az életünkkel.

Talán a részmunkaidő müködhetne, és mellette még maradna idő a háztartásra de ha gyermek vagy gyermekek vannak a férfinak ebben az esetben is muszáj lenne kivenni a részét a gyermeknevelésből, szóval tök őszintén nem tudom néha mi lenne jó vagy hogy működhetnének jól ezek a dolgok.

A saját családomban viszont látom, hogyvannak a szerepek és működik.

Anyukám viszi a háztartást , apukám megcsinálja az összes férfi munkát.

No de családi, kertes házban van is tennivaló.

Viszont a városi férfiak mit csinálnak?

hát igen kb semmit.

de mégis néha elszégyellem magam, hogy miért nem teszek meg mindent örömmel és fogadom el, hogy a párom ilyen, nem rossz ember, nem igényli , nem várja el, hogy megcsinálja a házimunkát és igekszik segíteni stb stb..

tényleg őszintén nem tudom , hogy mi a helyes út, mi a helyes arány , hogy lenne helyénvaló a szerepek elosztása, de bízom benne , hogy majd valahogy mégiscsak működni fogunk, mivel szeretem a párom, és szeretném ha működnének a dolgok köztünk.

De tényleg kérdező, én megértelek...értem miért félsz és miért érzed azt amit érzel.

Talán egy pszihológus is tudna hasznos tanácsokat adni, nem tudom.

Esetleg megpróbálhatnád, mert ha szeretitek egymást és ha a párod iygekszik néha segíteni neked akkor azt gondolom meg lehet oldani ezeket a dolgokat.

Kitartást addig is .

Egy 33 éves nőtársad..:D

#7 szerintem nagyon jól leírta.

És az is igaz hogy hideg fejjel kell dönteni hogy kinek szülünk. És még ez sem biztosíték.

Az én férjem szó nélkül csinálgatott otthon mindenfélét. Persze nem olyan alaposan mint én, de azért ne keressünk mindenben hibát. Nagyon örültem, hogy ilyen. Aztán én valóban hideg fejjel, már nem a kezdeti szerelmes hévvel belementem, hogy legyen gyerekünk. Átbeszéltünk mindent előtte, hogy én nem vagyok cseléd és hogy továbbra is segít. Maximálisan egyetértett. Szóval úgy döntöttem hogy jöjjön az a gyerek hiszen szeretem, jó ember, a világ végére is eljönne értem, otthon segít mindenben. Aztán terhes lettem. Sajnos sok probléma volt a terhességemmel, nagyon nehéz volt, hamar abba kellett hagynom a munkát is. És akkor valami megváltozott benne, onnantól ő is csak kb haza járt. Már 1 éves múlt a közös gyerekünk és ez azóta is így van. Nagyon sok a vitánk, mert nem képes megérteni hogy nem segítenie kell hanem kivenni a saját részét a feladatokból. Ugyanis ő is itt lakik, és ez a gyerek az övé is. Amúgy jó apa, imádja a gyerekünket, de ha itthon bármit csinálnia kell abban nem sok köszönet van.

Őszintén szólva szerintem én egyedülálló anya leszek pár éven belül. Mert nekem elég egy gyerek, és nem kell ide még egy valaki aki csak plusz munkát csinál nekem.

Hát ez van. Sokan választunk rosszul, vagy nem olyan jól. Mert én is sokszor felteszem a kérdést magamnak hogy nem én várok-e el túl sokat. De olyan jó példa erre az elmúlt napok eseménye. Vendégek jöttek 3 napja. Délelőtt még ezer dolgom volt, és a lakás is szaladt. Az én férjem meg a kanapén nyomkodja a telefonját.. Kérdezem tőle, hogy nem akarsz segíteni? Jött a válasz, hogy de, de hát fáj a feje. Jó én migrénes vagyok szóval ha valaki tudja milyen egy komoly fejfájás mikor kB a halálért könyörögsz.. Hát én tudom milyen. Na de két nappal később jött a szilveszter, addigra én lázas betegen nyomtam az ágyat, miközben ugye egész nap elláttam a gyereket, ő meg végül elment bulizni. Itt hagyott lázas betegen az éjjel többször ébredő gyerekkel.. Jelenleg két napja ezen veszekszünk, mert képtelen vagyok ezen túllépni.

Szóval ismét hideg fejjel azt mondom, hogy nem. Nem a megfelelő embernek szültem. Persze nyilván soha vissza nem csinálnám, mert imádom a fiúnk. De be kell látnom, hogy az én választásom se volt megfelelő.

Látom jól össze jött a csapat :D csatlakozom :)

Én napi 5 órát dolgozom "csak" mert a kislányom egy éves. A férjem 8 órát dolgozik de ugyan úgy én csinálok itthon mindent, nevelem a gyereket. Épp karácsonykor voltunk az egyik rokonunkál amikor azt volt a téma hogy a férjem milyen keményen dolgozik, és hogy mennyi mindent elért, és hogy én vissza fogom öt és nekem sokkal könnyebb mert én "csak" 5 órát dolgozom utána meg csak itthon vagyok. Hol ott ha én nem noszogatom akkor még mindig takarít 3 órában, ha én nem teszek félre mindent és nem szedem össze a pénzt és nem sporolok, hogy össze jöjjön az előlegre a pénz akkor most saját házunk sem lenne. Szerintem mondanom sem kell hogy mennyire rosszul esett. Amikor már tényleg nem bírom hogy minden a nyakamba szakad akkor hagyjon mindent a fenébe. A gyerekkel foglalkozom, meg dolgozom. Aztán amikor már nagyon zavarja, hogy kupi van, olyan szépen össze pakol mint egy kis angyal. Utána pár hétig még minden oké de kezdi előröl. Hozzák nem jönnek szülők vagy barátok, mert nem itt élnek. Csak ritkán találkozunk.