Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Van olyan, aki a párja miatt...

Van olyan, aki a párja miatt lemondott a gyerekről?

Figyelt kérdés
Én nem szeretnék gyereket, a barátom viszont pár év múlva szeretne egyet. Már a kapcsolat elején beszéltünk erről, és mondtam neki, hogy semmiféleképpen nem szeretnék gyereket. Sosem vágytam rá, és valószínű, hogy nem is fogok. Mondtam neki, hogy akkor lehet, hogy inkább nem kellene folytatni a kapcsolatot. Ő azt mondta, hogy erről majd ráérünk később beszélni. Tudom, hogy helytelen volt folytatni a kapcsolatot, mert nagy valószínűséggel rossz vége lesz. Hacsak a párom nem nemzőképtelen, amit nem fogunk megtudni.. Úgy érezzük, hogy megtaláltuk a másik felünket, leszámítva a gyereket. Lassan 2 éve vagyunk együtt, és nagyon szeretjük egymást. Bánom, hogy belementem ebbe a kapcsolatba, mert borzalmasan fájdalmas lesz a szakítás. Semmiféleképp nem várom el a páromtól, hogy miattam lemondjon a gyerekről, csak kíváncsi vagyok, hogy van-e köztetek olyan, aki önként lemondott róla, csakhogy a párjával lehessen. Arra is, hogy megbánta-e, vagy nem is hiányzik már a gyerek neki. Mindketten titokban reménykedünk abban, hogy a másik meggondolja magát. Szinte semmi esélyt nem látok arra, hogy én meggondoljam magam.

2021. szept. 16. 10:37
 1/5 anonim ***** válasza:
92%
Mindig megbánás a vége. Sok év múlva már a friss szerelem nem fogja betölteni az űrt.
2021. szept. 16. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
98%

Nem vagyok ebben a helyzetben, csak leakartam írni, hogy nagyon becsülöm a hozzáállásod és az őszinteséged. Nagyon sok ember hitegetné a másikat, és ti, még ha rosszul is döntöttetek, őszinték voltatok.


Én eltudom képzelni, hogy elengedtem volna a gyerek kérdést, ha a párom nem akart volna. Szerintem ez emberfüggő, van aki nem tudna boldog lenni.

2021. szept. 16. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
67%
Én elengedtem. 3 év meddő vita után mondtam neki hogy akkor lemondok róla, sőt az ő hozzáállásával inkább nekem sem kell, többé fel sem hozom, ketten is boldogok tudunk lenni. Következő hónapban becsúszott. Először én is megijedtem, el akartam vetetni hogy ne hagyjon el, de végül ő kérte hogy tartsuk meg és már ő is nagyon várja.
2021. szept. 16. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
98%
Biztos, hogy nem kezdenék olyan emberrel hosszútávú kapcsolatot, akivel ilyen fontos kérdés nem egyezik. Ez nem az a kategória, hogy szokj le miattam a dohányzásról, ez egy gyerek, egy egész éltre szóló óriási felelősség. Valakinek engednie kellene és lehet, hogy élete végéig bánni fogja, nagyon ritka az amikor valaki tényleg, őszintén meggondolja magát ebben a kérdésben és nem fogja sok év után úgy érezni, hogy feláldozta magát a másikért. Nálam ez ha nem is ad instant szakításra okot, de ha ilyen fontos dolgok nem egyeznek egy kapcsolatban, akkor nem tervezek jövőt és továbbállok amint lehet.
2021. szept. 16. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem várnám el, de nem is lennék együtt olyannal, aki egyáltalán csak fontolgatja is, hogy gyereket vállaljon. Raboljátok egymás idejét, a legnagyobb szemétség
2021. szept. 16. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!