Miért vállal valaki gyereket? Mi a jó benne?

Szerintem, aki gyereket vállal, nem így közelíti meg a kérdést, hogy mi a jó benne? Nem ír listát, hogy pro-contra. Szeretne gyereket, mert belső késztetése van, ketyeg az biológiai órája, társadalmi nyomásra, divatból, bármi egyéb okból, de nem hiszem, hogy a "mi a jó benne" kérdésre keresi a választ a döntés elött.

Amúgy semmi jó nincs benne és mégis minden jó benne van, ami csak lehet. Ez nem ilyen leegyszerűsítetten működik.

Igen, a gyakorlatban hátrányok tömkelege. Ezzel együtt, szintén a gyakorlatban, csodák végeláthatatlan sora, hihetetlen dolgok és vállalhatatlan nehézségekből mégis kievickélések, rettentő feladatok és mégis jó megoldások rájuk, leginkább szívből cselekedve, és előtte szívből gyűjtögetve a már megszületett megfejtéseket, ha már zsebben a világ összes tudása.

Téeldéer: mutass szebbet!

Nagyon nagy hülyeség általánosítani, hogy miért akarnak az emberek gyereket. Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy miért akarnak az emberek macskát?

Ki ezért, ki azért. Egy normális szülő nyilván nem azért, hogy majd öregkorára eltartsák. Viszont szerintem ez alap dolog, hogy az édesanyám megszült, felnevelt, akkor igenis adjak neki vissza ugyanannyi törődést (vagy akár többet), mint amennyit én kaptam tőle.

Nem értem, hogy azt normálisnak tartjuk, hogy szépen és szeretetben felnevelnek, de hogy mi gondoskodjunk róluk, amikor idősek, azt már nem?

Az ilyen "gyerek" meg sem érdemli az anyukáját.

Én a halála napjáig elkényeztettem, lestem minden kívánságát, pedig soha nem kért semmit, nem akart a terhemre lenni. 220 volt a vérnyomása, és még akkor sem szólt, nehogy gondot okozzon. És mindig ilyeneket művelt, nem értette meg, hogy én mindig a rendelkezésére állok.

Apukám már rég elhunyt, róla is gondoskodtam volt, ha velünk van.

Az utolsó napig önálló volt és nagyon hálás volt azért, amiért külföldről hazajöttem, hogy az utolsó éveiben ne legyen egyedül, mert rajtam kívül senkije sem volt. Soha, egyetlen egyszer nem kérte, hogy jöjjek haza.

De amikor azt írta nekem , hogy az utóbbi időben nyitva hagyja éjszakára a bejárati ajtót, hogy ha meghal, ne kelljen rátörni az ajtót, azonnal hazajöttem, mert szüksége volt rám, hiába nem mondta. És nem bántam meg, hogy visszajöttem hozzá.

Rákos lettem, munkám nem volt, egy fillérem sem, és a műtét előtt és után úgy gondoskodott rólam a 84 évével, mint egy kisgyerekről. Bevásárolt nekem, aggódott értem. És amikor felépültem, itt hagyott engem.

Egyébként azért is akarnak egyesek gyereket, mert imádják a babaillatot, a kis hurkás babatestet, imádják nézni, ahogy növekedik, ahogy egyre értelmesebb lesz, egyre többet tud és mond. Imádják szép ruhába öltöztetni, vigyázni rá, nevelgetni, míg fel nem nő, aztán sírva állnak a templomban, mert az a pillanat, amikor kirepül a házból a "gyerek", aki már felnőtt, és úgy érzik, elveszítették a lányukat/fiukat.

Aztán ha jönnek az édes kis unokák, megint lehet babázni, de már kötetlenebbül.

Lehet, hogy van aki azért szül, mert elvárják tőle, bár szerintem ilyenből nagyon kevés van. Ki az a marha, aki más miatt szül? Végül is a saját teste, saját akarata kell, hogy legyen.

Ha pedig férfitől várják el a gyereket, azért ahhoz is sok minden kell.

Van, aki véletlenül lett szülő, nem várták a gyereket, de jött. Attól még lehet valaki jó anya/apa, hogy váratlanul jött a gyereke.

Nagyon sokan azért akarnak annyira gyereket, mert pl. 10 éve próbálkoznak mindenféle módszerrel, és mégse jön össze. Minél jobban szeretnék, annál inkább nem jön a baba.

Sok embernek az a tökéletes család, hogy férj, feleség és gyerek/gyerekek, talán kisállatok is. Unalmas az élet számukra a nyüzsgés nélkül és üresnek érzik az életet, és az űrt csak a picik tudják betölteni.

Mert igaz, hogy sok fejfájást okoz egy gyerek, de mellette nagyon sok mókát, örömöt is.

Aki nem akar gyereket/konkrétan gyűlöli őket, annak szíve-joga, de nem kell lenézni azokat, akik szülnek, vagy szülni akarnak. Amúgy se lenne jó szülő olyanból, aki eleve nem akar gyereket.

Engem például akkor hagyott cserben a lányom, amikor rákos lettem, és elég kemény veréseket és nagyon bántó szavakat kaptam tiniként, de mégse bántam meg, hogy szültem, és hogy édesanyámat a végsőkig elkényeztettem, mert így nincs mit megbánnom.

Nem tudom, hogy te szeretsz-e élni. Ha igen, akkor örülhetsz, hogy édesanyád nem úgy gondolkodott, mint te, mert akkor nem lennél itt, hogy ilyeneket kérdezz. :)

És becsüld meg őt, mert ha elmegy, rettenetesen fog hiányozni, akármilyen is, hiszen az édesanyád.