A kötődő nevelésnek mik lehetnek a negatívumai?

Kötődően nevelem a gyerekeimet. Valóban rengeteg előnyét látom, és nyilván ezt tartom a legoptimálisabbnak a nevelés szempontjából, bár azért azt nem tudnám kijelenteni, hogy ha nem így csinálja valaki, az már nem jó.

Hátránya, vagy hát, inkább negatívuma, hogy szülőként rengeteg, de tényleg reeengeteg energia, önfegyelem, türelem kell hozzá. Megértőn, szeretettel, nyugodtan fordulni a gyerek felé, akkor is, amikor te nem vagy olyan lelkiállapotban, nagyon nehéz. Sokszor könnyebb lenne, vagy legalábbis kisebb energiabefektetés leordítani a fejét és bezavarni a szobájába "gondolkodni", vagy ilyen-olyan büntetésekkel szankcionálni ahelyett, hogy előbb megnyugtatod őt, aztán közösen megoldjátok a problémát és a következményeket viselnétek.

Hosszú távon viszont szerintem(!) megéri a befektetett energia.

Én nem fogom kötődően nevelni a gyerekem a szó mai értelmén.

Pl nekem nem tetszik, hogy a gyerek a családi ágyban alszik, és ha megszokja borzalmasan nehéz lesz átszoknia a sajátjába, míg ha a kiságyat szokja meg, akkor az lesz neki a biztonságos kis helye. Mindenkinek jobb így hosszútávon.

Az igény szerinti szoptatás sem tetszik nekem, mondjuk szerintem már minden kisbaba iszsz, mert akkor eszik amikor éhes, ha nem éhes nem tudod beleimádkozni, ha meg éhes akkor úgyis adsz neki ha nem vagy iszsz. Na mindegy, én a környezetemben azt vettem észre, hogy az iszsz babáknak nincs napirend, kicsit ilyen a baba diktálja a dolgokat effektus, és szerintem ez abszolút nem tesz jót a későbbiekben. Sem a napi rutinba szokásnál, sem beszokni olyan környezetbe ahol a tekintély elv uralkodna ( pl ovi). Nem egy kis robotot akarok a gyerekemből, de igen is a napi rutin nagyon jó hatással van a gyerekekre, biztonságot ad nekik, kiszámíthatóságot és nem értem ezt valaki miért nem tartja fontosnak… :/

Ja meg én azt is látom, hogy sokan úgy vannak vele, ha sír a kisbaba pár napos korban akkor az csak azért lehet mert hiányzik neki az anyukája. Hát nekem van egy zsigeri érzésem, hogy nem, hanem mert épp éhes, álmos, bepisilt, fázok/melege van, vagy megijedt, vagy unatkozik. Bármi, baja is lehet de mindenre az a válasz hogy anya itt van felveszem, most a kicsi meg összepárosítja a sírást meg a felvételt, és innentől sose fogod tudni hogy most miért sír igazából. Meg sokan beleszoktatják hordozókendőbe vagy ami a legjobb hogy kézben hordozzák, kézben altatják rázogatva. Na most ez még egy 3 kilós babánál oké, de egy 10 kilósnál tök megterhelő , nem értem miért szivatják magukat a nők ezzel.

A szülőnek nehéz, igen, illetve sokan átesnek a ló túloldalára.

Ezt leginkább az #1 válaszára reflektálnám.

Kötődően nevelem, egy bizonyos pontig, de nem hiszek benne hogy minden tett megbeszélhető, és megoldható. Ez van, lehet megkövezni. Szerintem kell határt szabni, amivel lehet néha rugalmasnak lenni, de ha olyat tesz, akkor igenis a büntetés pártján vagyok, a maga szintjén.

Én azt mondanám, hogy semelyik nézetet nem szabad mellszélességgel elfogadni, és szélsőségesen alkalmazni. Ebben is az egyensúly a jó.

Válaszkészen neveltem babaként, és míg válaszkész maradtam kisgyerekkorában, a kicsit klasszikusabb szigort is alkalmazom.

Hozzám mindig jöhet, nem fél, láthatóan szeret, de a szánt szándékos tetteknek következménye van, mert erre akarom nevelni. Ahogy nő fel így nem fogja a világ tolerálni ezeket. Ezért nem hiszek az együttes megoldásban (minden esetben), mert nem arra nevelem, hogy mindig ott leszek neki, hogy megoldjuk a problémát amit okozott. Néha viselni kell a következményeket.

Iskolában ha fejbe dob valakit kaviccsal, akkor sem lehet megoldani anyukának a dolgot, már megtörtént, talán legközelebb nem fog ha büntetést kap.

A másik, hogy a kötődő nevelés annyiban veszélyes a szülőre, hogy a saját érzelmeit kéne elfolytani (pl harag) és ez egyszerűen nem egészséges. Bűntudatot ébreszt bennük pl ha a gyerek az idegeiken tancol, és a természetes reakciót (felmegy a pumpa és kiabál, láthatóan mérges, sír!) kimeri ereszteni magából.

Míg a válaszkészség esetében a természetes reakcióra törekednek (sír, megvígasztaljuk, éhes, etetjük stb) addig ha konkrét nevelésről van szó, akkor a természetelleneset célozzák meg. Nem helyes elfolytani a haragot, sőt látnia kell azt is a gyereknek, hiszen ha a szülei sose mutatják ki azt hiheti, hogy a harag természetellenes, neki is el kell folytani.

Mindent mértékkel.

Kiabalást is!

Sírást is!

Verni azért nem kell🙂

Nem tudom érthető voltam-e.

#1 válaszolóként reagálnék a #2 szavaira, nem vitatkozásból, csak kiegészítendő :D

A kötődő nevelésnek nem feltétele sem az együtt alvás, sem az iszsz, de még a mindig felvevés sem. Az a lényege, hogy a gyerek igényeire reagálva, szeretettel, elfogadva már a nulladik naptól kezdve, hogy ő egy kis különálló személy, a maga vágyaival és igényeivel, személyiségével, ezt tiszteletben és szem előtt tartva nevelgesd. Nem elnyomva, hogy márpedig te vagy a szülő, nem a gyerek diktál (ésszerű keretek között), nem erőszakoskodva, hanem figyelembe véve az életkori sajátosságokat, a gyerek természetét, fokozatosan integrálva a családba.

Az együtt alvás sok kötődő nevelő szülőnek sem tetszik, nem kötelező csinálni. Én személy szerint szeretek együtt aludni a gyerekeimmel, de olyan 2-3 éves koruktól kezdve egyikük sem igazán igényelte, éjszaka ha át is jöttek, utána idővel mindig visszamentek a saját ágyukba valahogy, valamiért :D Nem értettem én sem, de ha ez volt az igény, nem erőszakoskodtam.

Az iszsz mellett meg hülyeség, hogy nincs napirend. Mindkét gyerekem legkésőbb 3 hónapos korára beállt a napirendjük. Nyilván mindig változott, mert hát ők is változtak, a napi mittudomén, 5-6 alvásból idővel átálltunk a napi 3 majd 2 majd 1 majd 0 alvásra, ez folyton változik, ehhez alkalmazkodni kell, de kiszámíthatóság, rend, napi rutin bizony volt így is. A dolgok sorrendisége és ennek állandósága adja meg a gyerek számára a biztonságot (meg később ha már szóban is kíséred és mondod neki előre, mire számíthat), nem az, hogy pontban 10:00-kor van egy etetés (akár szoptatva, akár cumisüvegből, szintén nem kötődő nevelés ellen való tápszerrel táplálni a babákat), aztán ha a gyerek már 09:56-kor enni szeretne, akkor hallgatod percekig a sírást, mert még nincs itt az ideje. A lányaim minden probléma nélkül beszoktak bölcsibe is, oviba is, ahol kötöttebb volt a napirend, más gyerekekhez is simán tudtak alkalmazkodni, és szerintem ez részben köszönhető annak, hogy megtanulták már születésüktől kezdve, hogy az ő igényeik is figyelembe lesznek véve, előbb vagy utóbb. Türelmesebbek is, egyébként, mint azok a gyerekek, akiknél azt láttam, hogy nem kötődően nevelték őket, bár ez ugye lehet akár természetükből fakadó különbség is.

A pár napos kisbabánál meg amúgy nem totál mindegy, miért sír? :D Sír, akkor foglalkozni kell vele. Akkor is fel kell venni, ha pelust cserélsz, ha átöltözteted, ha álmos, ha akármi baja van. Egyik gyereknél sem tudtam megkülönböztetni a különféle sírásokat, ez így van, általában nem vártam meg, amíg sírnak amúgy sem, szerencsére egyikük sem volt hasfájós, így nagyon sokat sírni se sírt egyik sem, de nem gondolom, hogy ebből bárki is károsult volna. A hordozás meg első sorban nekem volt könnyebbség. Két kezem szabad, a gyerek boldog, nyugodt, ez főleg a második érkezésekor volt nagyon egyértelmű, hiszen így amíg ő rám kötve aludt, addig minden probléma nélkül tudtam a nagyobbal foglalkozni, játszani, sétálni, bármit csinálni. És mindkettő elég hamar elkezdett járni (még 1 éves koruk előtt), onnantól már nem igazán akartak rám kötözve lenni, szóval ez sem annyira szoktatás, mint inkább a gyerek igényeire reagálás kérdése.

Nem kell minden módszerrel egyetérteni, de egyből démonizálni, hogy a gyerek (meg sokszor az anya) természetes, ösztönös igényét kielégíted, mire szoktatod, jajj de nehéz lesz majd arról leszoktatni, hát az teljesen baromság. A gyerekek változnak, nem fog 20 évesen is még együtt aludni a szüleivel meg a mellén lógni, így hát azon aggódni, hogy a 2 éves még esetleg éjszaka szívesebben alszik az anyja mellett, meg esetleg még igényelné a szopikat, hát az legyen a legnagyobb baj.

Kötődően nevelek öt éve, egyelőre nem látom hátrányát egyik gyerekemen sem.

Amit egyes írt, azt viszont érzem, több türelem és mentális energia így állni hozzájuk. Ezt viszont nem érzem hátránynak, legalábbis nem nagyobbnak, mint naponta huszadszor felugrani a gyerekhez.

Benne vagyok néhány kötődő szemléletű csoportban is, én egyikben sem tapasztaltam, hogy "ez a tökéletes, ha nem így csinálod az már nem jó". Ha valami nem fér bele a kötődő nevelés elveibe, én azt látom, mindig meg van indokolva, nem csak úgy fellebbezve. Erősen sarkítottnak találom ezt a kritikát.

#3 vagyok. Sejtettem, hogy le leszek pontozva.

Azt elmondanátok, hogy ha a kérdező felvetése nem igaz, miszerint "Annyit olvasni babás csoportokban, hogy ez a tökéletes, ha nem így csinálod az már nem jó." akkor az hogy én kicsit másképp csinálom miért van lepontozva? Akkor mégiscsak 1 út jó, a full kötődő nevelés?

#2, látszik, hogy fogalmad nincs a gyerekekről, nem voltál tartósan újszülött közelében.

Én is igyekszem válaszkészen nevelni, egyetlen nehézséget látok benne, hogy tényleg mindig jelen kell lenni. De ez nem is a válaszkész nevelés miatt van, egyszerűen inkább a szülővé válás nehézségének látom ezt. Itt már nem csak én számítok, nem mindig én vagyok az első, alkalmazkodnom kell egy másik emberhez, akinek én vagyok a világ közepe, a biztonság, a minden. Ez a felelősség elég nagy súllyal nyomja a vállam. De gondolom ez általános dolog.

Nagy távlatokban még nincs tapasztalatom, 10 hónapos lesz a lányom, de eddig csak előnyei vannak a dolognak. Biztosan a személyisége is szerencsés, de nem sírós, vidám, kiegyensúlyozott baba. Érdekli a környezete, ismerkedik az emberekkel, szívesen közeledik idegenekhez is, mert tudja, hogy bármi van, ottvagyunk, segítünk.

2es.

Lehet neked elképzelésed a majdani gyereknevelesrol. De majd terjunk ra vissza,ha legalabb az első 3 even tul vagy 😉

A legdiktatorikusabb anyanak is valtozik a hozzaallasa ha mar az adott helyzetben van. Ami tok normalis, hisz ez mindenkinek uj dolog!