Hogy szerelhetnem le egyszer S mindenkorra a legyen neki testvére kérdést?

Három éves a kislányom. Úton útfélen a kell neki a tesó duma jön. Anyósom egyenesen önző disznónak nevez (így!),hogy nem akarok többet. Márpedig nem akarok. Segitsegem nuku volt,a gyerek két és fél éves koráig alig aludtam, nagyon több emberes baba volt mindig is (most is bőven az,de talán már kezd a fejem kint lenni a vízből). A férjem sokat dolgozik,amit tud segít,de én úgy érzem nem bírom ezt még egyszer végigcsinálni. A brutál terhességet,cukorbetegséggel (hiába vagyok vasaggyal ötven kiló), a horror szülést,aminek a vége csak császár lett,szinte elveboncolas,az első fél év őrületét a sebekkel és a hasfájos babával, majd a szép lassú beszűkülést otthonra, a gyerek és a háztartás köré,valamint az állandó,nonstop osszeesek a fáradtságtól érzést..ami még azért most is van. Végre lenne életem,visszamehettek tabitani részmunkaidőben,végre többet alszok már,ha még nem is érzem a hatást..és pénzünk is van azért annyi,hogy nem kell fodrazson gondolkodni,és ha odafigyelünk,nyaralni is jut.

Na ez most tjo hosszú lett,nem is tudom volt e értelme leirnom. Szívem mélyén lenne még egy gyerekem,ha lenne egy fél falu segitsegem..de nincs.

A lényeg:ti hogy a bánatba szereltétek le az úton útfélen hallgatott kell a tesó dumát? A férjem is szeretném,ha megértené,hogy nem kell tilovabb tartoganti a babaruhákat,mert nem fogja más hordani. Ha ő lenne terhes, ő szulné, ő maradna itthon, felőlem jöhetne,de egyik se opció sajnos.

Önzőnek érzem magam,és lehet tíz év múlva megbanom,de tudom a hataraim,hiába akár sokat a szarka ha nem bírja a farka. Most is itthon vagyok a gyerekkel,mert beteg,én betegszabin emiatt,egész nap kínlódunk,mert semmi sem jó. Sokszor ehhez sincs türelmem már,nemhogy egy újszülötthöz.