Hogyan lehet feldolgozni egy vetélést?

Én egy korai vetélést is nagyon nehezen dolgoztam fel, leginkább az segített, amikor újra babát vártam. De az első hónapokat végigizgultam...

Sajnálom :(

5.re sikerult.

Igazabol az elsot sajnaltam nagyon,neha most is eszembe jut.

Soha nem fogom ot elfelejeteni de menni kell tovabb,ma mar van egy egy eves lanyom 4ev varakozas utan.

tovabb kell lepni,nehez de nem lehetetlen.

11. héten veszítettem el ikermagzataimat, egy évig bőgtem utánuk, akkor nálam is felváltotta az aggódás, hogy a következőt ne veszítsem el(biztatásként: ő most szuszog a kiságyában).

Az 1 év baba nélkül nagyon megerősítette a kapcsolatunkat a férjemmel. Sok jó dolgot átéltünk, amit babával nem tudtunk volna. Sokszor erőt vett rajtam az elkeseredés, főleg mikor láttam, hogy némelyeknek nem is egy gyerekük van és trágya módon bánnak velük; vagy olyan társaságban jártam, ahol minden második mondat az volt: "Amikor szültem...". Segített, amikor a férjem megölelgetett, biztosított a szeretetéről, kényeztetett. Segített, amikor belevetettem magam a munkába és jól kifárasztottam magam a kertben. Segített, amikor megembereltem magam és mások gyerekeire vigyáztam és szórakoztattam őket. Segített, amikor szégyenkezés nélkül kiélveztük, hogy nincsen kötöttségünk és elmentünk kirándulni, étterembe, stb. Segített, amikor kezdtem levonogatni a tanulságokat: pl. nagyon tapintatosnak kell lenni olyanokkal, akiknek nem lehet gyermekük; a gyermek ajándék, nem lehet vele büszkélkedni. Önmagamat is, a gyengeségemet is megismertem.

Sajnos nem tudom, hogyan kell feldolgozni, ennyit tudok a dologról. Szorongó szeretettel gondolok mindazokra, akikkel hasonló történt, Rád is!!! Kívánom, hogy minél előbb babát dajkálhass!