Vannak még itt olyan anyukák, akik azt érzik, hogy lassan elindultak lefelé a lejtőn? Van valami túlélő-taktikátok?

szia! én inkább érzelmi és "agyi" szinten érzem a lecsúszást. sokkal kevesebbet foglalkozunk egymással a párommal! ha végre végez a munkával, én is örülök, ha a kicsivel foglalkozik, rám már nemigen marad idő. beszélgetésre, romantikára...

a beszélgetés is -ha van- a baba körül forog és a férjem elmeséli milyen napja volt. nekem nincs "önálló" napom. csak arról tudok beszélni, amit a kicsi produkált. persze imádom és órákat mesélnék róla, de olyan fura, mintha én nem is léteznék :)

és úgy érzem, szellemileg csúszom lefelé! időnként nem jutnak eszembe bizonyos szavak, romlott a helyesírásom...

pedig számomra a szellemi munka volt a kiteljesedés csúcsa régebben :)

most a második babát várom, keresem a megoldást, különben annyira el fogok szürkülni, hogy már magamat sem veszem észre...

eddig segített, ha egy-egy órára nagyira bíztam a fiamat és beszaladtam a munkahelyemre (kb. havonta egyszer, de az is valami) :)

"annyira el fogok szürkülni, hogy már magamat sem veszem észre... "

ez jóóó ez a mondat

szerintem próbálj társaságba járni, ismerkedni

tanulni ( neten nyelvet pld)

Nálam is agyi szinten vannak gondok:-)

egyszerűen mintha néha nem tudnék beszélni,néha dadogok is,pedig ez előtte nem volt szokásom,állandóan fáradt vagyok,még olvasni sincs kedvem könyvet.Azt a kis időt amit pihenek,itt töltöm,napi fél-1 óra.Ez a kikapcsolódás.Olyan mintha nem fogna az agyam,semmire nem tudom rávenni magam,pedig szeretnék angolt tanulni,de nekikezdeni se tudok.

Én abban látom a megoldást,ha visszamegyek dolgozni,talán újra ember leszek,elkezdenek forogni a kerekek,és nem csak azon kell majd gondolkodnom,na ma mit főzzek,vagy melyik kisruhát vegyük fel.Remélem legalábbis,hogy akkor változni fognak a dolgok.