Anyukák, akik nem szeretitek a párotokat már, hogy élitek túl a mindennapokat? Csalódtam a páromban, nem segít semmit, nem ad haza megfelelő pénzt, mert egy lúzer és csak az én örökségemet költjük. Mindenben csak magamra számíthatok.

Igen tudom, de nincs szívem szétválasztani őket. Plusz ha így lenne, beleőrülnék, ha elvinné a kislányt hétvégente. Magához édesgetné, Ő majd nem akarna hazajönni, stb.

Így is apa az engedékenyebb, én próbálom szépen, következetesen nevelni, de apa "jófej" akar lenni. Ez is idegesít, és számtalanszor szóvá tettem, hiába.

Kedves Hasonló Cipő!

Nálunk is enyém a ház, én fizettem a bővítést is, amikor ideköltözött, hogy elférjünk. Nem is értem, egy férfinek ez nem gáz?

Az én párom visszamehetne az Anyukájához, de én nem örülnék, ha ott lenne a kicsi lányom náluk hétvégén. A Mama is csak kényezteti, persze, ez a dolga, de előbb-utóbb ellenem hangolnák. Nem merek belefohni egy válásba és a gyerek miatt nem is akarok. Gyáva vagyok.

Barátnőzni nem nagyon tudok, mert egyedül vagyok a kicsivel egész nap, nem tudom kire bízni. Találkozom a csajokkal azért, de ott a kislánym is mindig és előtte nem panaszkodhatok, rosszkedvű sem lehetek. Nagyon nehéz ez az egész.

Igazából kibeszélni is szégyellem őt, mert mindenki csak azt mondja, hogy váljak el, meg hogy egy hülye vagyok, hogy évek óta eltartom. Mármint az a két barátnőm, akinek említettem a dolgot már pár szóban, nagyon finoman, cukormázzal leöntve.