Ismertek olyan tudatosan gyermektelen, idősebb nőt, aki megbánta hogy nem szült? És olyat, aki nem bánta meg?

Egyet ismerek, aki megbánta. Elmondása szerint amikor lehetett volna, akkor nem akarta, később meg már nem lehetett.50 évesen a szüleivel élt. Azóta eltelt vagy 15 év, most nem tudom mi van vele.

Olyat többet is ismerek, aki szeretett volna/szeretne, de nincs társa, meg olyat is, ahol a párnak nem jön a gyerek, hiába várják sok éve. Ebből sajnos többet is ismerek...

Egy ismerősöm van, a nagynéném, aki nem szült, nem akart. Most 64 éves, és sokszor mondja, hogy már bánja, látva a családokat, ahol a gyerekek (mint pl. én is) jóban vagyunk a szüleinkkel, megyünk hozzájuk, jönnek hozzánk, kirándulunk együtt. Hiányzik neki a család (férje már meghalt régebb óta, társa nincs), akiért élhet.

De mi a kérdésed?

Nem akarsz szülni és félsz, hogy megbánod?

Mert ha igen, ezt nem tudhatod előre soha.

A családban két nőt ismerek, mindketten 60-70 évesek már, és egyedül élnek. Az élet hozta úgy, hogy nem találtak megfelelő partnert, így nem lett gyerekük, így nem lehet azt mondani, hogy megbánták, mert nyilván azember nem csináltat magának gyereket bárkivel csak azért, hogy legyen gyereke.

Az a helyzet, hogy ezeknek a nagynéniknek is fontos szerepe lehet a családokban, és sokat lehetnek gyerekek közt, segíthetik a rokonaik porontyait.

Én magam nem akartam gyereket (végül mégis lett), és bár nem tudom, mit gondoltam volna 10-20 év múlva, de egy biztos, ahogy feljebb írtam, azt, hogy ha valaki csak azért „felcsináltatja” magát, mert neki „gyerek kell”, tehát megvonja a lehetőséget a gyerektől, hogy egészséges családban nőjön fel, önzőségnek tartom, biztos vagyok benne, hogy nem tettem volna ilyet.

Nekem is van egy ismerősöm, aki megbánta. Ő igazából akkor bánta meg az egészet, amikor 51 évesen váratlanul meghalt a férje. Ő egyke volt, nem volt testvére, és ugye gyereke sem.

Azt mondta, hogy így már csakis önmagáért nincs sok értelme élni.

Addig amúgy ők is jól elvoltak a férjével, utazgattak, szórakoztak, kiélték magukat. Most egyedül van, és kifejezetten szomorú embernek látom sajnos. Ha hozzánk jön, akkor sokszor elmondja, hogy most kicsit irigykedik azokra, akik a családjukért élhetnek, aggódhatnak, gondoskodhatnak róluk.