Velem van a gond? Nem tudom mitől lehet.

Szerintem mindenki menet közben érik meg erre a dologra. Ha megvan a számodra legmegfelelőbb lány (akivel szeretitek-tisztelitek egymást, együtt tudtok működni), akkor már jó úton vagytok.

Amúgy meg emlékszem, hogy milyen happy voltam mégis, amikor kiderült, hogy várandós vagyok, annak ellenére, hogy fiatalok voltunk, nem voltunk felkészülve rá (se anyagilag, se lelkileg - bár egyikünk sem volt komolytalan). Gondoltunk, hogy összehozunk egy babát, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar...

Aztán ahogy gömbölyödött a pocim, egyre aranyosabbnak talált engem a párom, meg elkísért ultrahangra és látta a kisgombócot, ahogy munkálkodik bent. Meg olyan jó volt, hogy bekopogtunk hozzá, ő meg visszajelzett nekünk.

Aztán amikor világra jön az is nagy boldogság.

Utána nem könnyű vele, mert meg kell szoknia a kinti életet. Az éjszakázás az első nehéz próbatétel (itt nagyon kell, hogy segítsétek egymást). Ha vége van ennek, akkor már kicsit fel lehet lélegezni.

Miénk 1 éves múlt. Visszatekintve nem volt könnyű, nem volt eszik-alszik baba (nem aludt sokat). Mostanra már javult a helyzet - bár most is akaratos kisfiú.

Nekünk ilyen jutott.

Az rejtély, hogy milyen habitusú babát kapunk. Lehet, hogy nálatok nyugodtabb baba lesz, lehet, hogy mégsem.

Kicsit úgy hangzik, amit írtál, mintha teljesítmény kényszer lenne, igen, én képes vagyok gyereket nemzeni. Az élet más területén nem jellemzô rád ez a hozzáállás?

Nem írtad, mennyi idôs vagy. Ha fiatal, akkor még sokat változhat, bár a pasik nagy része nem az a veszettül gyereketakarós fajta, menet közben jön meg a kedvük hozzá, ha látják, hogy milyen jó dolog babát várni, nevelni.