Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ha több ügyben szerepel az...

Ha több ügyben szerepel az apa, ilyenkor mi a teendő?

Figyelt kérdés

Kb. 2 éve voltunk együtt a barátommal, amikor szóba jött a gyermekvállalás kérdése. Előtte 1 hónappal költöztünk össze.

Teljesen jó életünk volt, próbálkoztunk a babával. Közben egyre többet dolgozott, én pedig teherbe estem.

4 hónapos terhes voltam, amikor arra mentem haza, hogy üres a lakás. Minden, ami az övé volt, eltűnt. Teljesen összeestem, nem értem sehol utol, pedig rengeteget kerestem.

A szülésnél nem írtak be senkit apának, mivel hiába neveztem volna meg, hogy ki az a gerinctelen féreg, nem fogadták volna el.


Felkerestem szülés után fél évvel egy ügyvédet tanácsért és azt javasolta, hogy kérjek apasági vizsgálatot.

Nem tudtam, hogy merre tartózkodhat, de az ügyvédem kiderítette. Ment a várakozás, az ügyvédi eljárást.. sok időbe telt az egész. Időközben kiderült az is, hogy már 4 gyermeke van, más-más nőktől.


Majd a DNS tesztet elrendelte a bíróság és 99%-ban az ő gyermeke a lányom.

Gyerektartás igényeltem, stb.. most lett volna a tárgyalás, de az ügyvédem azt mondta, hogy azért nem jelenik meg, mert másik gyerektartási per van ellene és azon kell részt vennie.


Nos, most úgy néz ki, hogy azóta, mióta a DNS teszt megtörtént a lányomon kívül van még 7 gyermeke. Ebből 2 majdnem azonos korú, mint a lányom.


Annyira haragszom magamra.. és úgy szégyenlem magam. Azt hittem, hogy ez egy normális ember és normális életünk volt. Nem az első percben feküdtem be az ágyába és lettem tőle terhes.. hisz, még ő is akarta.

Amikor pedig a DNS vizsgálatról volt szó, utolsó percig tagadta, hogy tőle van a gyermekem.


Egyszerűen nem tudom mit csináljak.. elfelejteném az egészet, de nem sokára megint elő fog jönni az apai kérdés a vezetéknév miatt.


Viszont itt jön a csavar:

1 éves volt a gyermekem, amikor megismerkedtem a mostani párommal. Ő tud mindenről, minden fejleménynél ott van, a bíróságra is elkísér, stb.

Most megint úgy érzem, hogy tudok bízni valakiben. Szeretné a nevére venni a lányomat és szeretnénk összeházasodni is.

Viszont addig nem lehet a névre vételt érvényesíteni, amíg a gyermekem biológiai apja nem mond le az apai jogairól ill., a bírósági tárgyalást nem zárják le. Sajnos az édes kevés, hogy én azt mondom már, hogy nem tartok igényt a gyerektartásra.

Most már, hogy a DNS is igazolta, minden joga megvan ugyan úgy a gyermekhez, mint nekem. Hiába nem foglalkozik vele (se), és nem is keresi azóta sem.


Ráadásul mi a bírósági per "létráján" a középső fokon állunk, mivel előttünk még 4 anyuka van.


2013. márc. 11. 14:20
 1/9 anonim ***** válasza:

Elég szemét egy férfi lehet az ilyen, de ne haragudj meg, mi a kérdésed? :-)

Mivel mi a teendő? Sajnos csak várakozni tudsz, és ha már csak azért sem mond le a gyerekről, hogy téged idegesítsen, akkor sajnos a párod nem tudja majd a nevére venni...

2013. márc. 11. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

JA igen, bocsi a kérdésem:


Ilyenkor lehet gyorsított eljárást kérni? Vagy valami ilyesmit?

Legalább azzal kapcsolatban, hogy lezárják az eljárást és a párom a nevére vegye a gyermekem?


Mivel a volt barátom egyik gyermekét sem keresi, mindegyik anyukát otthagyta a terhesség alatt, így nem hiszem, hogy most lenne minta apa.

Találkoztam már azzal a 2 anyukával, akinek a gyermekei az enyémmel majdnem egy idősek. Az elmondások szerint a volt barátom a "sok a munkám" címszó alatt hozzájuk járt, mert ott is tervezték a gyermeket. Ugyanis az egyikkel 1 éve, a másikkal fél éve volt együtt már.

2013. márc. 11. 14:28
 3/9 zabmester ***** válasza:

Fú, ez nagyon durva...

Nem vagyok ebben járatos, de nem lehet megszüntetni a peres eljárást? Mert gondolom a biológiai apának semmi kifogása nem lenne az ellen, ha a lányodnak hivatalosan nem ő lenne az apja, így szerintem, ha minden érintett beleegyezik, talán meg lehetne állítani ezt a mostani folyamatot, és akkor a párod vállalhatná az apaságot.

Vagy ez így nem lehetséges már? Mert akkor viszont tényleg csak annyit lehet tenni, hogy vártok, amíg lezajlik a per, aztán a biológiai apa lemond a kislányról, és a párod örökbe fogadja.

2013. márc. 11. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Hát te is jól jártál. Csak annyit szeretnék,hogy én januárban voltam gyerektartási peren mert apuka itt sem fizet a gyerek után. Nem is ez a gond már meg szoktam. Jelenleg házasságban élek és a férjem szeretné nevére venni a fiamat de a gyám ügyön azt mondták csak úgy veheti a nevére ha a biológiai apja bele egyezik. Szerettük volna ha az le mond a gyerekről de nem teheti meg mert Ő az apja biológililag. Ennyi. Tehát a párod a nevére veheti a kicsit ha az édesapja ebbe bele egyezik.
2013. márc. 11. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Szerintem ő azzal sem foglalkozna, hogy ő maga életben van, ha valaki nem emlékeztetné erre.


Nem is értem, hogyan gondolta ezt az egészet?! Ugyanis akikkel beszéltem, azoknál a story szinte ugyan az, mint nálunk. Tehát AKARTA a gyereket, nem pedig MI erőszakoltuk meg, hogy teherbe essünk.


Az ügyvédem felvettem a többi "sértett" ügyvédjével a kapcsolatot és annyit tudok, hogy 3 anyukának már fizet, illetve amik felhalmozódtak államilag kifizetett gyermektartások, azokat vonják a fizetéséből.


Az ügyvédem szerint, ha "mázlim" van, akkor fizető képtelené válik és emiatt könnyebben belefog menni a lemondásba, mint abba, hogy az apai jogait érvényesítse.

2013. márc. 11. 14:49
 6/9 anonim válasza:
Nekem is az jutott eszembe, hogy van most elég baja és fizetnivalója, ha felajánlod neki, hogy nem fogsz gyerektartást kérni, ahogy írtad is, bármit aláírna, hogy elállj a pertől. Mondd meg, hogy ez az ára, vagy mehet veled is perre gyerektartás miatt.
2013. márc. 11. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ez nagyon durva! Hihetetlen, hogy milyen gazemberek vannak! Próbálj beszélni te ezzel a féreggel, és vedd rá, hogy mondjon le az apai jogairól, cserébe te nem követelsz gyerektartást.
2013. márc. 11. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Én hagytam volna a fenébe, meg s kerestem volna a palit, nem akartam volna hogy bármi köze is legyen a gyerekhez!

A mostani párom nevére vetettem vOlna a gyereket és kész!

2013. márc. 11. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Mi a helyzet? Van fejlemény? Gyakran eszembe jutsz.
2013. ápr. 5. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!