Anyukák! Nektek maradtok igazi barátaitok? (Nem az együtt toljuk a babakocsit haverokra gondolok. )

Szia! Nálunk az volt a helyzet, hogy elsőként lett gyerekem a barátaim közül (azért barátot írok és nem barátnőt, mert van két fiú barátom is, amit tán sokan kétkedve fogadnak, de 20 éves barátságokról van szó itt is), és nyilvánvalóan ettől kiestem a fősodorból, nem jártam el annyit velük.

Azonban nekem a gyerek mellől kikapcsolódást jelentett (és jelent ma is), ha találkozom velük, időnként bulizni is elmegyünk, de jobbára sörözésre/beszélgetésre/sétára „szelídült” a kapcsolat mindenkivel.

A legtöbbet azokkal a barátnőimmel tartom a kapcsolatot, akiknek még nincs gyerekük, mondhatni, hogy naponta beszélünk, de eljárunk együtt sportolni, moziba, múzeumba, beülünk egy valamire valahová (gyerek nélkül) megvitatni a „világ dolgait”.

Én kifejezetten azt igényeltem mindig, hogy gyerek nélkül találkozhassak velük, mert ha ott van a gyerekem, a fél szememet rajta kell tartanom, nem tudok rendesen odafigyelni másra, másrészt azt gondolom, vannak témák, amiket nem kell egy gyerek előtt feszegetni (akármekkora is). Harmadrészt: én is utálok játszótérre járni, nem kényszerítenék erre mást sem, ha nem muszáj. :)

Egyébként a barátnőimmel van egy szokásunk évek óta: évente kétszer fixen „csajbulit” tartunk, ezen nem csak azok a lányok vannak ott, akikkel én közeli viszonyban vagyok, hanem az ő máshonnan való (de réges-régi) barátnőik is (őket is bírom, és rég óta ismerem persze, de nem „kebelbarátnőim”), így egy nagyobb lánycsapatként elmegyünk valahová vacsorázni.

Szerintem nagy butaság, ha valaki leépíti a baráti kapcsolatait a féjre és gyereke miatt. Elhiszem, hogy vannak, akiket a férjük „nem enged el”, de azért remélem, nem ez a fő séma a kapcsolatokban, úgy látom, a nők hajlamosak egyfunkcióssá válni, és csak anyaként létezni, illetve a saját baráti kapcsolataikat a pasijuk társasága miatt „dobni”. Lehet, hogy ez valakinek jó, számomra ijesztő elképzelni, hogy a férjemen kívül ne legyen olyan ember, aki „ezer éve ismer”, és meg tudom vele osztani örömömet-bánatomat, kíváncsi vagyok a véleményére, és egyáltalán felüdít az együtt töltött idő.

Veled ellentétben, kedves kérdező, én azt gondolom, az igazi barátság olyan, hogy ha nem beszélsz valakivel évekig, attól még a barátok maradtok, mert ha találkoztok, „ugyanonnan folytatjátok az eszmecserét, ahol évekkel azelőtt abbahagytátok”. Ha te nem ismered ezt az érzést, és azt hiszed, csak az a barátod, akivel napi szinten kommunikálsz, akkor nem voltak igazi barátaid.

Nekem ilyen "együtt toljuk a babakocsit haverok" nem is nagyon voltak soha, talán maximum egy, de az ilyen kapcsolatokat nem is számítottam be soha a baráti kapcsolataim közé.

Maradtak igazi barátok, sőt, később, gyerek után is lettek újak. Nem mondanám, hogy az életkorunk miatt távolodtunk el egymástól pár baráttal, hanem sajnos amiatt, mert ketten is külföldre költöztek közülük, ráadásul mindketten olyan bitang messzire, hogy már annak örülök, ha 1-2 évente haza tudnak látogatni (egyikük USA, másikuk Norvégia).

De egyébként így belegondolva, a barátaim közül jóformán senkinek sincs gyereke, csak nekem. Én meg kimondottan fontosnak tartottam, hogy találkozzak velük a fiam születése után is. Amíg otthon voltam GYED-en, havonta egyszer tuti szerveztünk valami esti kimozdulást, plusz sokszor jöttek hozzánk is, miután a picit lefektettem, és volt idő beszélgetni.

Mondjuk azt sajnos a saját bőrömön tapasztalom, hogy nem is az a necces időszak, amikor az embernek kisbabája van, hanem az, amikor már gyerek is van, és dolgozik is. Így már sajnos sokkal kevesebbet tudok bárkivel is találkozni, meg hát hétvégén már örülök, ha pihenhetek, na meg ilyenkorra szervezzük a családi programokat, meg azokat a dolgokat, amikre hétköznap nem jut idő. De azért igyekszem így is időt szánni a barátokra is, csak persze tény, hogy a találkozások száma lecsökkent, mióta dolgozom. Így marad a telefonon trécselés esténként.

Mondjuk ez én vagyok, nem mindenki így áll hozzá. Van olyan ismerősöm, akinek mióta gyerekei vannak, saját bevallása szerint is csak anyukákkal barátkozik.

(11. vagyok)

Hát, én akkor rosszul fogalmaztam, mert nekem három olyan (egyébként gyerektelen) barátnőm van, akikkel napi szinten beszélek, és legalább heti szinten találkozom velük (sport, mozi, színház, múzeum, séta, sör stb.).

Az más kérdés, hogy gyerek mellett nehéz megoldani a konkrét bulizást, nekem már azért nincs kedvem gyakran hajnalig mulatni, mert nem tehetem meg, hogy másnap egész nap csak pihenjek.

Még valami: azzal továbbra is vitatkozom, hogy a találkozások sűrűsége határozza meg a barátság „szintjét”.

Attól, mert (mint te is írod) együtt toljuk a babakocsit napi szinten, még nem leszünk barátok.

Szerintem a barát az, akire az ember bármikor számíthat, és tudja, hogy bárhová is sodorja az élet, bármikor fordulhat hozzá, örül neki, ha beszélnek, megkapja tőle azt a pluszt, ami az emberi kapcsolatokban olyan fontos.

Ebből kiindulva nem is tudod „elveszíteni a barátaidat”, ha valóban a barátaid, hanem a társaságodat veszíted el (akik viszont nem feltétlen a barátaid :)).

De persze ez csak terminológiai vita, neked nyilván a szoros, intenzív kapcsolat hiányzik – legyen az baráti vagy haveri akár.

De miért gondolod azt, hogy ez azt jelentené, hogy többet sosem mehetsz velük sehova? Jó, aláírom, vannak olyan nők, akik, miután gyerekük született, tényleg egy lépést sem tesznek család nélkül, de azért az szerintem egyáltalán nem biztos, hogy a te barátnőid is ilyenek lesznek, arról nem is beszélve, hogy még ha esetleg valami miatt kimozdulni nem is tudnak, téged esetleg náluk szívesen látnak. Írtam is, hogy nálunk ez így működött (igaz, én a fiamat egyedül neveltem sokáig), persze, hogy nem tudtam minden hétvégén kiruccanni, de hozzánk bármikor jöhettek a barátnők, és azért havi szinten megvolt a kimozdulás is, amire azért nekem magamnak is nagy szükségem volt.

Egyébként szerintem erről leginkább a barátnőiddel kellene beszélgetned, nem ciki, ha elmondod nekik, hogy te tartasz attól, hogy ha majd gyerekeik lesznek, akkor te nélkülük nagyon magányos leszel, de nagyon szeretnéd, ha a későbbiekben is jutna némi idő egymásra majd. Szerintem ezt meg fogják érteni. De ha nem beszélsz arról, amitől félsz, akkor nem is lehet rá megoldást találni.

Egyébként egyáltalán mennyire reális ez a félelmed? Mert az, hogy férjhez mentek a barátnőid, vagy komoly kapcsolatban élnek, az nem jelenti azt, hogy mindegyiküknek most azonnal, és pláne egyszerre lesz gyereke.