Szívesen olvassátok mások szomorú történeteit, blogjait?

Én is ilyen vagyok. szerintem ezzel semmi baj nincs.

Én pont fordítva vagyok. Például a vetélésem után nem abba kapaszkodtam, hogy másoknak még rosszabb, pl. nem azt hallgattam szívesen, hogy egy ismerősöm bezzeg már 3-szor elvetélt, hanem az egészséges gyerekeit nevelő barátnőmmel voltam sokat, és azokkal beszélgettem szívesen, akik pl. vetélés után egészséges, szép gyerekeket szültek. Nekem ez adott akkor erőt.

Nem, mert utánna 3 napig sírok

én sem. egyszer olvatam az angyalok szülei vagyunk oldalról néhány bejegyzést. zokogtam. nem kell ez nekem. már csak egy kutyás filmen is bőgök. hallani sem akarok az ilyenekről inkább,struccpolitikát folytatok.

Nem, csak ha ilyen kedvem van. Amikor úgy érzem nagyon rossz minden, akaratlanul is rátévedek ilyesmi blogokra, és erőt adnak, ha látom, hogyan harcolnak szülők, testvérek, rokonok, barátok egy-egy beteg gyerekért. Amúgy nagyon elszomorít, de egyben erőt is ad, az jut eszembe, hogy ha Ők kibírták, én is ki fogom.

Volt már, hogy kimozdított a mély pontról, de nem olvasom szívesen. Születése után a babámról kiderült,h egy olyan betegségben szenved, amit nem lehet meggyógyítani, de nagyon jól kezelhető, teljes életet fog élni, semmi nem látszik rajta. Amikor ez kiderült, belebotlottam olyan blogokba, sztorikba, ahol a szülők leírják mennyit küzdöttek a gyerekeik életéért, vagy mennyit kellett fejlesztésekre járni velük. Ekkor úgy éreztem,h "és még én kesergek, depizek?!". Úgyhogy abba is hagytam az önsajnálatot. Szóval erre "jó" volt, de azóta egy ilyen sztorit sem olvastam, mert tényleg nagyon szomorúak :(

néha...