Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Okozott már valakinél nagyobb...

Okozott már valakinél nagyobb problémát a fogamzásgátló?

Figyelt kérdés

Azt olvastam, hogy meg nő a trombózis és az embólia kialakulásának kockázata.

Sajnos én szív problémával küzdök, vagyis viszonylag sokat szúr a szívem (kivizsgáláson még nem voltam ezzel kapcsolatban)

A másik, hogy dohányzom és állítólag ez jelentősen növeli a fent említett betegségek kockázatát.

Szeretném viszont el kezdeni a tabletta szedését.

Az orvostól teljeskörű kivizsgálást fogok kapni, hogy szabad e szednem?

17/l

Köszönöm a válaszokat!


2014. dec. 7. 21:03
 1/5 anonim ***** válasza:

ki milyen kivizsgálást kap, az orvos függő.

Nekem anno semmi vizsgálatom nem volt, fél évig szedtem, majd kihánytam és rendszeres fejgörcseim lettek. Másik orvoshoz is a hányás miatt mentem, azt mondta próbáljak gyengébbet (ő sem vizsgált ki semmit). A gyengébbet is kihánytam, ez után abbahagytam. Azért szedették, mert rendszertelen vérzést zzel akartak beállítani (meg persze a védekezés miatt is javasolták). A következő 15 évben a vérzésem rendszertelenebb lett, mint előtte és mindig a gyógyszert javasolták, hogy rendszerezze, ameddig nem akarok gyereket. Természetesen amikor akartam gyereket, akkor sem jött össze a rendszertelen ciklus miatt, amit a gyógyszer elfedett volna, ha szedem, de így sikerült a meddőség miatt kivizsgáltatni végül a hormonzavaromat 2 év próbálkozás mellett és a gyógyszer nekem erre csak rárúgás volt. Én senkivel nem szedetném a hormonokat védekezésre, az óvszer az egyetlen normális védekezés szerintem.

2014. dec. 7. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Nalam kihozta a pcost, 1 evig nem jott meg, miutan abbahagytam. Viszont igy legalabb kiderult a gond, es eletmodvaltassal helyrejottem.
2014. dec. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
engem megvizsgáltak, mindenhez ragaszkodtam mégis embóliát kaptam, valamint a mellemen lett egy fura elváltozás a doki szerint ez is attól van.
2014. dec. 8. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Az, hogy mennyire alaposan vizsgálnak ki, orvos és pénzfüggő.

Elmehetsz egy magánlaborba, és megnézetheted, hogy van-e genetikai hajlamod trombózisra. Azonban ha kijön a negatív eredmény, az sem jelenti azt, hogy 100%, hogy nem történik baj.

Ha tablettát akarsz, az a minimum, hogy leszoksz a cigarettáról.

2014. dec. 8. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Fogytam közel 15 kilót, és a pajzsmirigyemet is totálra nyírta.
2014. dec. 8. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!