Ez normális lenne? Mindenki így áll hozzá, és csak nekem vannak ábrándjaim?

"Oké, lehet, hogy nem úgy van, ahogy én azt tanulom/olvasom pszichológiai, orvosi könyvekben, de azért alapja csak kell, hogy legyen, nem?"

De igen, az az alapja. Csak abból is többféle van, nagyon sok dologban gyökeresen ellentétesek.

Ráadásul valószínűleg te sem pont azt fogod csinálni, amit olvastál, remélhetőleg hozzá tudod igazítani a saját gyereked igényeihez. Ők így csinálják, szerintem ne szólj bele. Nem mondom, hogy jó, de az ő életük, nincs jogod ítélkezni. Megmondta, hogy nem akart babát az apa, gondolom az anya meg ezt hallgatja. Nem egyszerű ez se, hidd el, nem mindenki alkalmas szülőnek. Olyan is van, aki azt hiszi, hogy jó szülő lesz, és közben derül ki, hogy nem megy.

Imádom a gyerekeimet, de nem lennék őszinte, ha eltitkolnám, hogy voltak nehéz pillanatok, időszakok. De az enyémek, és nem őrjítenek meg. Akartam őket, a nehézségeikkel együtt. Soha nem csinálnám vissza.

Viszont nem vagyunk egyformák.

Térjünk vissza témára, ha megszületett a sajátod. :)

Uh, hát ez elképesztően abnormális. Természetesen ennek semmi köze sincs a valódi anyává váláshoz.

Én úgy gondolom, hogy sokszor azért vállalnak gyereket az emberek, mert (olyanunk még nincs, próbáljuk ki), vagy éppen eszköz a kezében, valamilyen cél eléréséhez.

Ezeknek a gyerekvállalásoknak a vége általában az ilyen, vagy ehhez hasonló esetek, amit te leírtál. :(

Erre a viselkedésre nincs mentség. Ez nagyon nem jó így. Szerintem ők nem érettek még meg egy babára. Hány évesek? Bár tök mindegy, ez akkor sem normális.

Hogy egy másik kérdésedre is válaszoljak, nekem is volt már ol an gondolatom, hogy mennyivel könnyebb volt minden, mielőtt gyerekem lett. De meg is bántam rögtön, hogy ilyesmi akár csak meg is fordult a fejemben. Tény és való, hogy nagyon nehéz. Bár ezt is embere és gyereke válogatja. Én nem vagyok egy türelmes ember (sajnos nagyon nem), és ez nem változott azóta sem, hogy ő 8 hónappal ezelőtt megszületett. Kiborulok mikor már ötödjére ébred éjszaka, hogy mióta mászik és feláll még wc-re is rettegve megyek el, mert tutira felborul amíg én ott vagyok. Nem tudok enni, amikor akarok, nem tudom ledőlni, amikor akarok, nem akkor fekszek bele a kádba, amikor akarok stb stb. De amikor rám néz és mosolyog, belecsimpaszkodik a nyakamba, összebújva alszunk el, kacag, boldog, akkor azok a dolgok, amiket régen bármikor megtehettem, semmiségnek tűnnek. Ő egy kis csoda. Az életemet adnám érte, imádom. Nem is lehet leírni, hogy mit érzek iránta. Szóval nekem nehéz. És biztos mindenkinek az. Kinek jobban, kinek kevésbé. De ez a legjobb dolog a világon.

a legkülönfélébb szülők léteznek!

én már azon kiakadtam, hogy amikor a látogatók jöttek immunhiányos újszülötteket nézni, bűzlött a váró..mi lehet akkor otthon...hova kerül sok kisbaba...

Szia!

2. vagyok, újra,

Ne aggódj, jó a hozzáállásod, nem veled van baj. Én csak arra utaltam, hogy sokan nem jól kezelik azt, ha másképp alakul az életük, mint ahogy tervezték. A baba nem akkor és annyit alszik, mint szeretnénk, fáj a hasa, jön a foga, nem eszik, hisztis, nem tudsz elmenni számodra fontos eseményre, stb. De megéri, mert ez egy csoda. Van amit nem irányíthatunk. Ha ezt el tudod fogadni és a gyereked mindig az első, nem lesz baj. Többek között ettől lesz valaki érett a szülői szerepre.