Csak nekem vannak ilyen félelmeim a gyerekneveléssel kapcsolatban?

Húha! Nem semmi. Először is, örülök hogy normális 20 éves vagy.:D

Másodszor: sztem te nagyon jó anya leszel, talán azért, mert sok dolog történthetett veled, és eltervezed, hogy a te gyerekednek jobb lesz. Ez nagyon jó. Sajnos inkább azok az emberek gondolkodnak így, akiket bántottak, vagy sokat szenvedtek, akiknek nem magától értetődő egy "normális család".

Én azt mondom, ne aggódj, minden jönni fog magától, csak ne parázz, nehopgy aztán a végén ne is merjetek belevágni, mert mi lesz ha....

Hogy hogy neveled, az egy dolog elképzelni, és megint más, amikor benne vagy. Néha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, vmi gikszer mindig beüthet. Ha nagyon eltervezel midnent, félő hogy nagyobb kudarcnak fogod megélni, ha valami nem sikerül, az pedig nem jó. Szóval, ha egyelőre nem akartok babát, akkor ne aggódj ezen, ráérsz majd, ha eljön az ideje. Most foglalkozz azokkal a dolgokkal, amik a mindennapjaidat kiteszik, mert most az a fontos.Érezd jól magad, szórakozz, dolgozz, vagy tanulj, vagy amit csinálsz, alapítsd meg a fészket, stb..enynire ne rohanj előre.

Szia!

Ezek a kérdések nem baj, ha felmerülnek benned.De hidd el amikor már a pocakodban lesz a baba akkor ezek a kérdések el fognak múlni. Akkor az lesz a fontos, hogy minden rendben legyen a terhességed alatt, amikor pedig megszületik nincs időd ilyen kérdéseken rágódni. Amikor nap mint nap ott lesz a baba, akkor ösztönösen fogod tenni a dolgod. Ahogy elolvastam a soraidat te a földön jársz.:))Tehát ne aggódj, nem fogod rossz irányba terelni.

Egy 8 hónapos kislány anyukája.

Ilyeneken már én is gondolkodtam. Mondjuk én magam kissé problémás kamasz voltam, vagyis akkor én nem éreztem annak, de ha a gyerekem is ilyen lenne, akkor tuti elgondolkodnék rajta, hogy valamit rosszul csináltam. Pedig szerintem engem jól neveltek a szüleim, bár biztos követtek el hibákat, mint ahogy mindenki más is. De én nem látom úgy, hogy egetverő hibákat követtek el a nevelésemben. Adtak egy egészséges világnézetet, tudok különbséget tenni jó és rossz között, van lelkiismeretem, és még egy csomó dolog, amit a szüleimnek köszönhetek. Az már csak mellékes dolog, hogy kamaszként és gyerekként csináltam egy csomó hülyeséget, olyat is, amit már megbántam, és olyat is, amit nem mert tanultam belőle, vagy mert bár hiba volt, de jó érzés volt elkövetni, még ha a későbbiekben hátráltatott is bizonyos dolgokban. Nem számít, mert legfeljebb csak magamnak ártottam ezekkel a hibáimmal, nem másoknak.

Figyelj, gyerekként néha én is csúfoltam másokat, mert belém bújt a kisördög, de tökéletesen tisztában voltam vele, hogy nem lenne szabad, csak hát a gyerekek ilyenek. Kicsi korban még nincs bennük annyi empátia, ahogy idősödnek, kialakul bennük. Akkor van baj, ha nem alakul ki. Kamaszként viselkedtem ordenáré módon, de pontosan azért, mert tudtam, hogy nem helyes. Az lett volna a nagyobb baj, ha nem is tudom, hanem az ilyen viselkedés a természetes számomra. Mivel már kinőttem a lázadó kamaszkorból, nem is érezném jól magam, ha ilyen viselkedéssel hívnám fel magamra a figyelmet. Szóval a nevelés ereje szerintem inkább abban rejlik, hogy a gyerek feliseri, ha rosszat tesz, és képes rajta változtatni. Előttem mindig ott volt a helyes minta, és volt lehetőségem választani, hogy követem-e vagy sem. Követtem, mert a nevelés hiteles volt, láttam, tapasztaltam, hogy a szüleim mintáját követni jó dolog, illetve volt módom megtapasztalni, hogy mit gondolnak rólam, hogy viszonyulnak hozzám az emberek, ha nem követem.

Nem bánnám, ha a most két éves fiam majd nem követné el az én hibáimat, viszont tudom, hogy neki is meglesznek a saját hibái. Az viszont célom, hogy úgy neveljelm, hogy tudja, hol a határ, képes legyen felfogni, hogy mi a saját érdeke, ne tegyen olyat, amit már nem lehet visszafordítani.