Akinek volt szülés utáni depressziója, mesélne róla kicsit?

7 hónapig tartott.

haragudtam a babámra mert 5 héttel előbb jött. elvégeztem a dolgom etettem fürdettem tisztába tettem, de ennyi aztán letettem az ágyra. nem érezte azt a szerelmet amit az elsőnél. nem akartam szoptatni, pedig tudtam h korababa és szüksége van rá. nem fogtam, nem vittem el sétálni.

állandóan sírtam, mindenen. ha belegondoltam min mentünk keresztül haragudtam rá, holott Ő volt aki szenvedett.

sírtam mert mindenki engem hibáztatott, én elhittem és szőrnyen éreztem magam hogy miatta van telecsövezve, és lélegesztetőn.

mikor feltünt, elkezdtem beszélgetni a családdal, hogy hogy élte meg, (addig nem beszéltem velük) egy bnőm vette észre hogy furcsa vagyok és szólt a rokonoknak hogy figyeljenek rám.

nehezen tettem túl magam, sokat olvastam és itt a gyakorin segítettek páran, ajánlottak orvost, oldalt ahol segítenek.

most hogy van szerelem, csak velem akar aludni, puszilgat, és látszik hogy ő is érzi hogy szeretem, és hogy más mint az elején

nem tudom, én ne aggódtam érte, most vissza gondolva egy gonosz anya voltam. ha sírt bár keveset nem vettem fel, sírt tovább. annyira szörnyű visszagondolni. mikor a nőgyogyászhoz visszamentem és megkérdezte hogy vagyunk már zokogtam is, szegényen annyira láttam hogy zavarban van.

bárki megkérdezte hogy vagyunk orditottam. nem értettem miért.

Nekem is volt, bár nem annyira mélyen. Nálunk közrejátszott,hogy anyukám a szülés előtt 3 héttel halt meg.

Második baba! Az első pár hétben nagyon rossz volt. Egyszerűen úgy éreztem, nem tudom úgy szeretni, ahogy az első fiamat. Persze, elláttam, babusgattam, de nem jött az az érzés. Ráadásul a nagy is nehezen viselte ezt a sok változást, megkergült, én meg azon rágtam magam folyamatosan,hogy jó anya vagyok-e, miért nem tudom ugyanúgy szeretni a kettőt stb. Nekem a férjem sokat segített, ill. voltam pszichiáternél, aki elmondta,hogy tök normális az állapot amiben vagyok. Mondta,hogy a szülés utáni depresszió egyébként is sokszor előfordul, nálam meg ugye rátett egy nagy lapáttal anyukám halála. Most 3 és fél hónapos a pici, és már kezd rendeződni a dolog. Ahogy elkezdett "kommunikálni", rám nézni, gagyogni, egyszer csak jött az érzés,hogy szeretem.

Nem mondom,hogy tökéletesen vagyok, de már rendeződni látszik.

Szerintem nálad is el fog múlni. Csak szerintem azon spanolja magát az ember,hogy folyamatosan azon kattog,hogy miért "nem" szereti. És egyre jobban belelovaljuk magunkat. Nem kell erőltetni szerintem az érzést, és fog jönni. És igen, a fáradság, a kimerültség is sokban közrejátszik.

kösz a lepontozást.

a véleményemre és arra volt kiváncsi ki hogy élte meg. leírtam ezért nem kell lepontozni.

Lányok nekem soa nem volt depresszióm,de annyira stresszes voltam az elején,hogy azt mondtam,hogy ha kódolva lenne bennem akár egy kicsit is akkor tuti én is depresszióba esnék.Nem könnyű,főleg első babával.

Ne szégyelljétek magatokat,kérjetek segítséget,ez egy átmenti zavar,de megoldódik.Kitartás.Tudom könnyű mondani,de ne hallgassatok azokra akik csak ítélkezni tudnak.