Mi a véleményetek a liberális nevelésről?

az mindenképpen jó,hogy nem verik a gyereket, elítéli a közvélemény.

viszont azzal én sem értek egyet,hogy nem szidják le a gyereket ha rosszat csinál. unokatesóm gyerekei állatok. amihez hozzányúlnak, elromlik. betörik a tvt, földhöz csapkodják a telefonokat. és hasonló finomságok. és a szülők egyátaltalán nem fegyelmezik őket, nem mondják nekik,hogy ne csinálják. és már iskolás korúak.szóval no comment az ilyen.

nyilván meg kell tanítani a gyereket arra,hogy mit szabad és mit nem, legyen értékrendje.ez a szülő feladata. mégis sokan tojnak rá.

A nyakon vágás verés, téged vertek a szüleid.

Tudok kit nem vertek? Aki egy pofont se kapott. Jelen!

A "nem verem", nem azt jelenti, hogy nem nevelem, nem tiltok semmit, korlátok, szabályok nêlkül vadállatmódra élhet. Van a kettő közt is.

Szóval aki nem gyepálja a gyerekét, az liberálisan nevel, ergo sehogy és vadállatok lesznek???

Azért ez durva általánosítás.

Maximálisan egyet értek, hogy egy gyereket nem szabad verni. Egyáltalán. Az nem nevelés, hanem megfélemlítés.

Én sem voltam sosem verve, anyámnál bevett dolog volt a büntetés.

Én sem "vágtam nyakon" sosem a fiamat, aki most 3 éves. És érdekes módon tud viselkedni, szófogadó normális kisfiú.

Aki szerint a "nyakon vágás" a módja, azt a férje is nyakon vágja, amikor rosszat (vagy nem) főzött??? Vagy valami más hibát követ el??? És az rendben van?

Vagy csak a gyereken lehet kiélni az agressziót és az erőfölényt???

"Engem sem vertek, de ha rosszat csináltam, a szüleim nyakon vágtak."

Nem értem. Ez maga a verés. Nemcsak az, hogy apád előveszi az övét és addig ver, míg mozogsz.

Mi nem verjük a gyereket, minket se ütöttek meg soha a szüleink. Biztos szerencsések is vagyunk, mert a gyerekünk nyugodt, szófogadó, ahogy mi is voltunk, meg amúgy is türelmesek vagyunk alkatilag. Lett belőlünk valaki, megpróbáljuk, hátha nem teher alatt nő a pálma a gyerekünk esetében sem.:)

#4

A közvetlen életveszély elhárításán kívül milyen helyzetben tartod ezt megfelelőnek?

Mert azt el tudom képzelni, hogy a kocsik közé rohanó gyereket elgáncsolom vagy utánanyúlva a haját kapom el - fájni fog, sírni fog, de nem kenődött fel egy lökhárítóra.

Viszont más helyzetet nem tudok elképzelni, amikor a következetesség és a rászólás ne lenne elég.

Szerencsére nem csak végletek léteznek a nevelésben. A gyereknek szüksége van érthető és egyértelmű szabályokra, korlátokra, reális elvárásokra, visszajelzésekre a szülőtől, hogy mit csinál jól és mit rosszul. Joga van a saját véleményéhez, érzéseihez, amennyiben azokat kulturált formában jelzi. Nem kötelessége a személyiségétől, életkori sajátosságaitól és képességeitől eltérő módon működni. (Például egy kétévestől senki nem várhatja el, hogy órákon keresztül csendben üljön egy helyben és "jó legyen", vagy hogy a nagytesó ne utálja néha a kistesóját, amiért az több figyelmet kap, stb.)

A tanulásra azért reagálnék bővebben. Tisztában vagyok a gyermekem képességeivel, ezért annyit várok el tőle, ami tőle telik. Ha tudom, hogy lustaságból, nemtörődömségből kap rossz jegyet, akkor azzal szembesítem (nem leszidom, hanem jelzem a csalódottságomat). Ha más miatt kap rossz jegyet (nem érti az anyagot), akkor nem szidom, hanem segítek neki, hogy megértse. Volt, hogy a tanára irracionális elvárásokat támasztott vele szemben, olyasmit várt, amire ő nem képes. Ekkor a tanárt szidtam, nem a gyereket. (Konkrétan bementem a suliba, és a gyerek előtt mondtam el a véleményem. Pedagógus vagyok magam is, tisztában vagyok vele, mi várható el egy ilyen korú gyerektől és mi nem. A véleményem nem volt egyedülálló: az osztályból a szülők 80%-a panaszkodott az adott tanárra és az igazgató elé került a probléma.) Ebben az esetben fontosnak tartottam, hogy a gyerekem érezze, hogy nem mindig ő a hibás, csak mert gyerek és hogy számíthat rám, kiállok érte.

A nevelésem eredménye az lett, hogy bár sosem vártam el, a gyerekem saját elhatározásából kitűnő tanuló. Nem kell nyüstölni, hogy tanuljon, hanem élvezettel teszi. Annyira, hogy rendszeresen vállal szorgalmi feladatokat és jelentkezik tanulmányi versenyekre.

És igen, sokszor mondtam, hogy "legalább megpróbáltad" - nálunk bevált, mert ettől kialakult a belső motiváció a tanulásra. Nem miattam, értem tanul, nem nekem akar megfelelni, hanem önmagának.

A verésről: az a szülő tehetetlenségéről szól. Ezer másik eszközt lehetne választani a verés helyett, ami csak erőfitogtatásra jó. Nem kell ahhoz vernem a gyerekem, hogy megtegye, amit kérek. Mert én KÉRNI szoktam. Nem követelni, nem erőszakkal rákényszeríteni az akaratom, hanem olyan kereteket teremtettem számára, amiben biztonságban érzi magát, és amiben fontos számára, hogy megőrizze a jóindulatomat. Jelzem, ha haragszom, ha elégedetlen vagyok, de higgadtan. Ez bőven elég ahhoz, hogy együtt tudjunk működni a hétköznapokban.

Nem engedtem szabadjára a gyerekem, hanem az értelmére és a józan belátására alapozva nevelem, mindig gondosan elmagyarázom, hogy mi miért van (miért kell köszönni az utcán, miért éri meg néha türelmesnek lenni, mások kedvében járni, miért fontos az esti tisztálkodás és hogy időben lefeküdjön, stb.).

Megérte, mert lett egy egészséges önértékelésű, másokat tolerálni képes, a saját érdekeiért asszertíven kiállni tudó okos nagylányom. Ha elölről kellene kezdenem sem csinálnám másképp. Mindezt verés és szidás nélkül sikerült elérni.

Az a baj, hogy a nem nevelésre is rámondják, hogy az liberális nevelés, pedig eredetileg nem ezt jelenti. Nem tudom, hogy engem hogyan címkéznének, de én igyekszem nem megtiltani ezt vagy azt feleslegesen, mert azt szeretném, ha a gyerek megértené, hogy valamit miért nem lehet, és saját belátása miatt nem csinálná. Nyilván itt nagyobb gyerekről van szó, a 8 évesemtől elvárom, hogy megértse, mit miért nem szabad, és ne azért ne tegye, mert nem engedem, hanem mert tudja, hogy azzal árt magának vagy másoknak.

És igen, szoktam neki azt mondani, hogy az a lényeg, hogy megpróbálta, de nem arra, amikor ellazázza a tanulnivalót, hanem amikor tényleg legjobb tudása szerint megpróbált valamit, de nem úgy sikerült, ahogy várta. Ha nem tanul, én se tapsolom meg érte.

Most másodikos, év közben, télen elkezdett rosszabb jegyeket kapni matekból. Célravezetőbbnek tartottam, ha nem leordítom a haját, hanem kiderítem, hogy mi nem megy, aztán megbeszéltük, hogy mit kéne tenni. Mert neki sem volt jó, ő is szeretett volna jó jegyeket kapni. Kijavította, év évégre négyes lesz. Volt, hogy le kellett szidnom, mert a suliban eljátszotta az időt feladatírás helyett, én simán megmondom neki, hogy nem ez a megfelelő viselkedés, de ilyenkor is azt tartom fontosnak, hogy meg is értse, miért baj az, amit csinált.