Háromgyerekesek, Nálatok minden gyereknek van külön szobája? Mennyire volt ez szempont a harmadik gyerek vállalásánál?

Ketteshez hasonlóan nálunk sem volt saját szoba gyerekenként, viszont én nem szerettem. Amíg kicsik a gyerekek, tényleg mindegy, de 11-12 évesen egy kamasz már vágyik saját területre, és ha ott van a nyakán a kisebb, ez azért nincs meg.

Arról nem is beszélek, hogy 13-14 éves kortól jönnek a barátok, utána a szerelmek... Engem rettenetesen zavart, hogy 17-18 évesen csak én tudtam a barátomnál aludni. Nem beszélve arról, hogy semmi intimitás nem volt még magányomban sem, amikor tesóval voltam egy szobában. Nyilván mindent túl lehet élni, meg ennek ellenére én minden szempontból jó gyerekkorra emlékszem, de ez azért kellemetlen volt.

Szóval én eldöntöttem, hogy annyi szoba, ahány gyerek + mi a férjemmel. Mindenkinek szüksége van a saját kuckóra.

Nálunk fontos szempont volt.

A nappalit csináltuk meg a mi hálónknak, és a régi hálónk a babaszoba.

Én a nagyobb korkülönbséget preferálom a gyerekek között. Se egy 8 éves lányhoz, se egy 13 éves fiúhoz nem jó ötlet beköltöztetni egy totyogó, rámoló manót.

Hasonlóan a két nagy se jönne ki egymással egy szobában. Nem is egyszerre fekszenek vagy kelnek suliidőben, csak hogy egy okot mondjak.

Alkalmazkodni így is meg kell tanulniuk, de mindenkinek jobb, ha van egy saját zug, ahova el tud vonulni.

Hárman vagyunk testvérek és igen, mindhármunknak megvolt mindig a külön szobája, amiért nagyon hálás vagyok a szüleimnek. Egyszerűen azért, mert igenis mindenkinek kell a magánszféra, ez pedig egyértelműen nem megoldható, ha osztozni kell a szobán vkivel. Nem kell 17-18 évesnek lenni és hazavinni vkit, hogy ez kellemetlen legyen, de - elnézést kérek előre a vulgaritásért - hogy az ember a saját szobájában ne tudjon egy jót fingani anélkül, hogy sűrű bocsánatkérések közepette ne zavarja meg a másik nyugalmát, hát bocsánat ez nonszensz. Tudom, hogy vannak családok, ahol ez nem okoz gondot, nálunk még a kakilás is tabutéma volt, mióta világ a világ, hozzáteszem, az ismerőseim döntő többségénél nem elfogadott senkinél sem, hogy ahol éri maga alá pukizzon, illő elvonulni. Hogy egy problémát mondjak. Kamaszodó másnemű gyerekek egy szobába rakása megint nem jó, az embernek ennyi idősen természetes szégyenérzete alakul ki, amit nem tud gyakorolni, ha ott van mellette másiknemű tesvére. Az azonosneműeknél is felmerülhet problémaként a nagy korkülönbség. Köztem és nővérem között pl 9 év van, a mai napig nem egyeznek még csak a lefekvési szokásaink sem. Az ember hétvégén se tudja kialudni magát, mert esetleg a másikat már 5-kor kidobja az ágy és elkezd matatni, vagy pont fordítva, azért ne tudjon a nagy pl tanulni, mert a kistesója délutáni szundiját tölti? Bocsánat, de én csak negatívumot látok abban, ha többen vannak egy szobában. Az meg nem igaz, hogy azért lesz vki toleránsabb, mert a testvérével aludt együtt, érdekes, hogy én enélkül is tudtam mindig alkalmazkodni, laktam koliban is, ott sem volt gond, de persze örültem, mikor hétvégén kicsit egyedül lehettem.

Ezt én így látom. Persze sok vélemény lehet, meg nyilván aki egész életét úgy töltötte, hogy sosem volt egymagában, annak lehet az a furcsa, ha vkinek ilyen igényei vannak. Ezt is megértem.

Illetve azonos korú, nemű gyerekeknél kiskamaszkorig nem tartom problémának az osztozkodást, de idősebb korban, pláne korkülönbséggel igen.