Hogyan lehetne előhozni egy 8 éves gyermekből a küzdőszellemet? Hogy akarjon jobb lenni és fejlődni?

Nem lehet, hogy nagyon erőltetitek ezt a küzdést és hogy jobb legyen? Amit írtál a végén, hogy sírt, mert egy másik gyerek is tudott valamit, nekem teljesen arra utal, hogy kényszeresen legjobb akar lenni, mert ti azt várjátok el, hogy jó legyen, végre azt hitte, ő a legjobb, aztán mégsem.

Szerintem inkább hanyagolni kéne ezt a témát, ne éreztessétek vele, hogy ennyire meg kell felelnie.

Szia!

Első lépésként nyugodj meg (bár az írásod egyáltalán nem kétségbeesett, azért belül gondolom aggódsz). 8 éves, semmi sincs veszve. Akár életkori jelenség is lehet, amit simán kinő.

Második lépésként azért vidd el pszichológushoz, beszélgessen el vele egy kicsit (meg a szülőkkel is). Azt gondolom, hogy nagy valószínűséggel magától is túl lesz ezen, de azért nem kéne kockáztatni - baja meg nem lesz attól senkinek, ha fejlesztik kicsit az önismeretét. Ha nincs erre túl nagy keret, akkor sincs baj, mert 18 év alatt ingyenes pszichológusi ellátás érhető el, nézz utána.

Olyasmikkel, hogy mint egy pompomlány :) lelkesen bíztatod, olykor jutalmazod, érdekel és ezért kérdezel, és elhiszed róla... és anyaként meg biztos hátteret adsz, fordulhat feléd, mesélhet, vigasztalod, ha kell, de már előre nem félted túl (jajj majd meg ne fázz, le ne ess, el ne felejtsd).

És hát meg kell találni, hogy mi az, amiben jó és amiért lelkesedik. Azért lehet valaki a legjobb rajzos mondjuk és versenyekre jár, közben meg tornaórán szégyenlős nyuszi :) És lehet csendesen kitartó, miközben utál másokkal versenyezni. Szóval ez a küzdőszellem szerintem nem egy általános személyiségjegy.

A sértődékenység, nyafogás inkább rossz szokás, de talán annak meg az a legjobb, ha nem kap figyelem általi megerősítést. Nagyobbként meg szerintem legjobb egyezni, hogy jó, ha ezt kipróbálta, tuti akarja, és ezért befizettük, akkor bizony végigjárja a félévet és nincs alternatíva.

Az sajnos természetes, hogy ha valamiben kiemelkedő egy közösségben, abból egy darabig ugyan büszkén lazulhat "házizseniként", de ha aztán egy új közösségben már nem ő vagy nem csak ő a legjobb, akkor ezt újra és újra fel kell dolgoznia. Lesz még ilyen, amikor egyre jobban szakosodik és megy abba az irányba - és ezzel együtt új közösségbe szakkörökön, felsőoktatásban -, ami érdekli. Tudnia kell, hogy senki sem születik rögtön sztárnak vagy zseninek, a tehetség csak nagyon pici rész, a többi gyakorlás. Ő még fiatal, ha akarja és szorgalmas, lehet még ezerszer jobb is, mint a már "befutottak" (és ide mondhatod az egyik példaképét vagy akár magadat). - Nálunk ez a bíztatás szokott beválni.

Csúfolódásra meg az, hogy aki mondja másra :)

(3-as)

Én abból indulnék ki, hogy a gyerek leginkább utánzással tanul. Abban egyetértek a férjeddel, hogy nem kell versenyezni, de az viszont jó dolog, ha azt látja, hogy célokat tűzünk ki magunk elé, és azokért hajlandóak vagyunk nehézséget, fáradtságot vállalni. Tehát nem mással küzdünk, hanem önmagunkkal.

És persze a biztatás, hogy elhiggye, hogy erőfeszítés árán ő is képes lesz azt teljesíteni.