Egy pedagógus (tanár, óvónő) csak akkor releváns (a véleménye) ha van gyermeke? Ti mit gondoltok erről?

Nem tudom mekkora visszhangot kapott a dolog, de pár napja kering az ismerőseim oldalán egy poszt a hihetetlenül neveletlen gyerekekről és a letojom szüleikről.

Nem határesetekre kell gondolni, hanem igazi bicskanyitogató megnyilvánulásokra: svédasztalos ételek összefogdosása, az étel szétdobálása az étteremben stb.

A posztoló ha jól emlékszem pedagógus, de megemlíti, hogy "bár nincs gyermekem", azonban szerintem kitűnően megfogalmazta, hogy mi a probléma: a gyermekeknek kellenek a határok, az illemszabályokat meg kell nekik tanítani, és a szülők nem attól jó szülők, hogy rájuk hagynak mindent.

Nyilván sokan sutba vágták az egész kritikáját annyival, hogy nincs gyermeke, mittudjaő - ugye...

Korábban valamelyik tévériport is foglalkozott a kérdéssel, hogy most mennyire befolyásolja egy tanár szakértelmét, hogy van vagy nincs gyermeke.

A vége az lett, hogy diploma mellé nem kötelezhető legalább egy gyermek, mielőtt egyáltalán dolgozhatna, meg mi van azzal, akinek egészségügyi okokból nem lehet gyermeke, és így párttalanul le lett zárva a dolog.

Pedig szerintem a mai napig 3 állásfoglalás van:

- a mi óvónőnknek nincs gyermeke, de nála jobban senki nem bánik a gyerekekkel, szerintem ez hülyeség

- nekem ne mondja meg az a 28 éves fruska, hogy hogyan neveljem a gyerekem! Én már szültem hármat, csak tudjam már jobban!

- az én gyermekem neveletlen? Nézze meg a sajátjait

Adott szituáció: a gyermekedet kritizálja a nevelője (most mindegy miért, tegyük fel, hogy jogosan) a véleménye szempontjából neked számít, hogy van-e gyermeke ( és ha igen, hogy milyenek) vagy sem?

Felkérem a válaszolókat két dologra:

- a saját gyermek az más! Érveket mellőzzük, ha csak nem követi ezt valamilyen logikus alátámasztás (pl érzelmi elvonatkoztatottság)

- egymást ne a véleménye miatt ne pontozzuk le!