Váltanátok iskolát?

Szia! Tanácsot nem tudok adni, de nagyon együttérzek veled. A történetből nekem az jött le, hogy a tanítónő „beskatulyázta” a lányodat, és a lányod – nem túl meglepő módon – alkalmazkodott a tanítónő által róla felállított képhez: „rossz” lett, így logikus, hogy a „rosszakkal” barátkozik.

Nekem már alapvetően attól kinyílik a bicska a zsebemben, hogy egy tanítónő „rossznak” nevez egy gyereket – mert ezzel arról tesz tanúbizonyságot, hogy szánalmas pedagógiai érzékkel bír. Hiszen ha azt mondjuk egy gyerekre, hogy egy adott helyzetben rosszul viselkedik (és elmondjuk, mi lenne a helyes), azzal megadjuk neki az esélyt arra, hogy változtasson a magatartásán. Míg ha simán „rossznak” tituláljuk őt magát, akkor ezzel róla mondunk ítéletet, elkönyveljük, hogy ő valamilyen, nincs mese, nincs választása.

Sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy pedagógus ezekkel a nem túl bonyolult dolgokkal nincs tisztában, akkor túl sok mindent nem várhat az ember tőle. Mármint jót. Mi is „meg vagyunk áldva” két fásult, már-már gyerekgyűlölőnek tűnő tanítónővel, de nálunk „szerencsére” az osztálytársak és szüleik jó fejek, a gyerekek közt egészséges, barátságos kapcsolat van, így közösen könnyebben kibekkeljük az alsó évfolyamot.

Az jutott eszembe, hogy talán segíthetne, ha beszélgetnél a többi szülővel. Nálunk az volt a rémisztő elsőban, hogy úgy állították be a tanítónők, mintha az én gyerekem valami főgonosz lenne, amilyennel több évtizedes pályafutásuk alatt még sosem találkoztak. Ettől persze rémesen érezte magát az egész családunk – aztán mikor beszéltem sok másik szülővel az osztályból, kiderült, nekik dettó ugyanezt nyomják. (Gyerekeink bűnlajstromán a „futkározik a folyosón”, „beszél és nevet ebéd közben” és hasonló gaztettek szerepeltek.)

Nekem nagyon sokat segített, hogy láttam, nem az én gyerekemmel van a gond, és mivel sokat összejártunk a szülőkkel és gyerekeikkel iskolán kívül, a gyerekek is jóban lettek. Talán a lányodnak is segítene szocializálódni egy ilyen sulin kívüli társasági élet.

Nálunk nagyon hasonló a helyzet, csak nekem fiam van. De ugyanúgy be lett skatulyázva, elkönyvelte a tanítónő rossz gyerekként, és ez odáig fajult, hogy már brahiból árulkodnak rá a gyerekek. Mondjuk itt a tanítónő meg is mondta, hogy ő ennyi fiúval nem tud mit kezdeni. Pfff... Akkor adja vissza a diplomáját szerintem.

Mi az iskolaváltás mellett döntöttünk, sikerült is olyan tanítónőt találni, aki szemmel láthatóan TÉNYLEG szereti is a gyerekeket, és tud is velük bánni. Erről a mostaniról sajnos ez nem mondható el. Mondjuk mi annyiban vagyunk előnyösebb helyzetben hozzátok képest, hogy mi megyeszékhelyen lakunk, és itt azért elég sok általános iskola van, bőven válogathattunk, nálunk inkább csak az volt szempont, hogy gyalog is közel legyen.

Ja, amúgy ilyen elültetgetés nálunk folyamatosan volt egész tanévben, és nekem az volt benne a legfurább, hogy a tanítónő állítása szerint a gyerek könnyen elbámészkodik (ez valószínűleg igaz, de nem hinném, hogy ez önmagában olyan szörnyű dolog lenne), ennek ellenére folyamatosan a leghátsó két sorban jelöli ki a helyét. Ráadásul az egyik legalacsonyabb gyerek. Kérdem én, akinek könnyebben elterelődik a figyelme, ráadásul ki se lát a többi mögül, annak nem pont, hogy elöl lenne a helye? Egyébként tisztában vagyok azzal, hogy ha a gyerekem el is bámészkodik, elég csak a padjára koppintani, hogy visszaterelődjön a figyelme, még csak szólni sem kell, de nyilván ezt a hátsó sorban elég nehézkes megtenni.

Na, szóval ilyenek nálunk is jócskán vannak, sőt, ennél sokkal durvább dolgok is. Egyedül azt sajnálom, hogy nem léptük meg korábban, már félévkor az iskolaváltást. Igaz, nálunk a gyerek is menni akar, egyáltalán nincs ellenére a váltás, mert ő maga sem érzi jól magát ebben a közegben.