Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Iskolák » Lesz hátránya ebből az iskolát...

Lesz hátránya ebből az iskolát szeptemberben kezdő kislányomnak?

Figyelt kérdés

Kis falusi iskoláról van szó, ahol 2 elsős osztályt indítanak. Csak a faluban lakó gyerekek fognak ide járni. Együtt járnak óvodába is,és a kislányom csoportjában van egy kislány aki folyamatosan ütögeti a gyerekemet mindenféle ok nélkül( ő szeretne ott ülni ahol a gyerekem ül ezért ököllel hátbacsapja, vagy a homokozóban a gyerekem ruhájában törli tisztára a lábát,...)

A probléma már hónapok óta fent áll, kedden beszéltem az óvodában a pedagógussal és elmondta,hogy ők külön figyelnek,ha ez a kislány már a gyerekem felé megy,de sajnos a szülők nem partnerek a változásban ,és az óvónők szerint nem lenne jó ha egy osztályba kerülnének a gyerekek.mondták egy kérdést megér az iskolánál. Én ma odatelefonáltam, elmondtam,hogy az óvodában mit beszéltünk. Megértő volt az igazgatónő és azt mondta utánanéz ,hogy ne legyenek egy osztályban.

Most pedig aggódom,hogy ezzel hárányba sodortam a saját gyerekemet és még el sem kezdődött az iskola. Szerintetek jól tettem,higy telefonáltam vagy nem kellett volna.


2019. júl. 4. 12:04
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
98%
Az hátrány, ha nem verik meg a gyerekedet?
2019. júl. 4. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
98%

ėn sem ėrtem hogy milyen hátrányrol beszelsz..?

Megelőzted a bajt.. es ez a lényeg

2019. júl. 4. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 A kérdező kommentje:
Köszi a válszokat. A tanárok hozzáállására gondoltam. Mivel kicsi iskola mindenki tud mindent. Nem szeretném ha az én gyerekemet ez miatt problémásnak könyvelnék el. Még el sem kezdődött az iskola és én már problémáok.
2019. júl. 4. 12:24
 4/26 anonim ***** válasza:
100%

ha mindenki ismer mindenkit és mindenki tud mindent, nyilván az óvónő, a másik gyerek anyja, apja, hozzáállása, véleménye sem titkos.

Én sem értem, ez miféle hátrányt tudna okozni.

2019. júl. 4. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
13%
Ha év közben jelentkezne ilyen probléma, akkor tanév közben is kérned a gyereked elhelyezését?
2019. júl. 4. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
51%

Szülőként kérheted, hogy xy-nal ne kerüljön egy osztályba, ha van erre lehetőség. De akár a másik szülő is kérheti, hogy kerüljön a tieddel egy osztályba... akkor mi dönt? pénzfeldobás?

Hátrányotok tuti nem lesz belőle, de ez egy huszadrangú kérdés a suliban. A nap 3/4-ben nem játszanak, hanem tanulnak, padban ülnek, sokkal nagyobb a rend és a fegyelem (még ha az elején nem is), tehát az általad említett dolgok nagy része meg fog szűnni, mert lehetőség sem lesz rá. Amikor meg igen, pl szünetben, akkor tök mindegy, hogy egy osztályba járnak-e vagy sem, mert gondolom nincs nekik külön-külön udvaruk.


Szóval azt mondom, ne ez legyen a preferencia, hanem az, hogy milyen tanítóhoz kerül a gyerek. Inkább az ő személye kellene, hogy legyen a kérés alapja.


De ha már így alakult, hogy ezért telefonáltál, ezt kérted, leírom: NEM, nem lehet belőle hátránya a gyereknek. Mondom ezt úgy, hogy én hasonló okból kifolyólag személyesen mentem, 3x is. Az igazgatói irodában sírtam, csináltam hülyét magamból, a kérésem sem teljesüt, DE nem érte a gyerekemet ezért később semmi hátrány, sőt!

2019. júl. 4. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
97%

mivel ez nem csak aprosag, igy nem ėrdekelne hogy ki mit szól.. te se foglalkozz vele..

Az rosszabb lett volna ha a suliba kicsinalja egy másik gyerek

2019. júl. 4. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

Azt még hozzáteszem, hogy az is probléma,ez a kislány elég nagy hangú és mindenkinek mondja, ne játszon az én kislányommal. Óvónők persze tesznek ellene,de nincs túl sok barátja.

Ez a másik kislány eredetileg másik osztályba járna,de a kislányom osztályaba fog járni az ő barátnője,és az anyuka mobdta,elrendezi,hogy egy osztályba kerüljenek.

Tudom,hogy nem tudom mindentől megvédebi és nem is akarom. A gyerekek ilyenek,de most már ami a héten történt sok volt,ezért kérdeztem az oviban rá,és hívtam ma fel az iskolát.

Mindenkinek köszönöm a választ.

2019. júl. 4. 12:43
 9/26 anonim ***** válasza:
22%

"Ez a másik kislány eredetileg másik osztályba járna,de a kislányom osztályaba fog járni az ő barátnője,és az anyuka mobdta,elrendezi,hogy egy osztályba kerüljenek."

akkor hol a gond? beszéljetek meg egy szimpla helycserét. Maradnak az osztálylétszámok, és mindenki vágya teljesül ;)


De azon gondolkozz el, hogy ha a kislányodnak nincs igazán barátja, az vsz az ő személyiségéből adódik és nem azért mert másik gyerek azt mondja, hogy ne játszanak vele.

Erről beszélgessetek és próbáljatok közösségbe járni, nyitni mások felé. Esetleg ismerkedős partit, játszóterezést, medencézést szervezni a leendő osztálytársakkal.

2019. júl. 4. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 A kérdező kommentje:

Jár zumbázni,tornára,és kézilabdázni. Ezeket mind ő szerette volna. És ezekről a foglalkozásokról van sok barátja,szívesen jár.

Viszont az oviban kevés van neki, mar inkább egyedül jászik. Sokat sírt az miatt,hogy a többi kisgyereknek szólt a kislány ne játszanak vele. Nehéz..de köszönöm a megnyugtatást,hogy jól tettem a telefonálást

2019. júl. 4. 12:54
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!