Hogyan "törjem be" a gyerekemet a magyar nyelv iránt?

Át tudom érezni, amit írsz, a helyedben nekem is nagyon fontos lenne, hogy a gyerekem ne utasítsa el az anyanyelvét (és rajta keresztül a magyar kultúrát), hiszen ezzel identitásának egy fontos, értékes részét vesztené el. (A rokonságomban is van hasonló élethelyzet, így látom, hogy fiatal korban sajnos milyen könnyen felejti el az anyanyelvét az, aki nem használja nap mint nap.)

Nehéz ezen változtatni, főleg serdülőknél, akik amúgy is hajlamosak lázadni, és sokszor dacból csak azért sem azt teszik, amit a szülők szeretnének.

A körülmények pontos ismerete nélkül nehéz tanácsot adni, meg kielemezni, miért alakulhatott ki a lányodban ez a magatartás, pedig valószínűleg sokat segítene a megoldásban. Talán erősen ellenazonosít a szüleivel, vagy nagyon erős benne a beilleszkedési kényszer a német nyelvű közösségbe, de lehet, hogy egyszerűen úgy érzi, kényelmesebb neki a német, ezért nehezére esik magyarul megszólalni / írni, vagy fél, hogy már hibásan, nem elég árnyaltan lenne csak képes magát kifejezni stb.

Az, hogy nem szívesen olvas magyarul, természetes következménye annak, hogy a tanulmányait németül végzi hosszú évek óta, így megerőltető számára a magyar szövegek olvasása, sok ismeretlen, nehezen kisilabizálható szóval (helyesen írni meg pláne nehéz lehet neki). Viszont szokatlannak tartom, hogy ezek szerint még otthon, a családban sem akar magyarul beszélni. Általában, ha kezdettől egy bizonyos nyelvet használunk valakivel, nem egyszerű dolog csak úgy áttérni egy másikra. Ezt pl. olyan esetben tudom elképzelni, ha valaki szégyelli a gyökereit, és annyira be akar olvadni a többségi társadalomba, hogy legszívesebben az összes nyomát eltörölné annak, hogy ő "bevándorló". De lehet provokáció, szándékos bosszantás is, vagy félelem a nyelvhasználati hibáktól, ahogy korábban írtam. Esetleg egy kicsit mindegyik, vagy akár valami teljesen más ok is közrejátszhat.

Próbáltál vele erről őszintén beszélni, megkérdezni az okát? Fontos, hogy ne érezze számonkérésnek, kioktatásnak. Mondd el neki, hogy szomorú vagy amiatt, hogy kialakult ez a helyzet, és szeretnéd, ha nem mondana le ilyen könnyen az anyanyelvéről. A kétnyelvűség érték (nem csak lelki vagy intellektuális szempontból), és ez az ajándék, amely nem minden embernek adatik meg, neki úgyszólván az ölébe pottyant.

Erővel biztosan nem lehet rávenni, hogy használja többet a magyar nyelvet.

Talán az is segíthet, ha vannak rajtatok kívül más olyan fontos személyek az életében, akikkel csak magyarul tud kommunikálni (pl. barátok, nagyszülők stb.). Nyaralhatna náluk, vagy elmehetne valami őt érdeklő témájú nyári táborba Magyarországon.

Ha sikerül felkelteni benne a kíváncsiságot a magyar kultúra értékei iránt, szeretné majd felfedezni a történelmet, irodalmat, filmet, zenét, tájakat stb., így talán újra fontosnak érezheti a magyarságát. (A Balassi Intézet / Collegium Hungaricum által szervezett programok is érdekesek lehetnek.)

Mindenesetre szerintem nem szabad feladni a próbálkozást, de érdemes olyan módon közelebb hozni őt a magyarsághoz, hogy ne érezze manipulációnak vagy valami kötelező dolognak, hanem azt, hogy ez az ő döntése.

egyrészt egy 13 éves bőven érzi már, hogy éppen kicsit ciki a származása, jogos hogy ahol tudja, titkolja.

másrészt, ha 7 amikor kiköltözik, akkor minden, ami azóta történt vele, német nyelven történt vele, németül jár iskolába, németül vannak barátai és hobbijai, németül lesz szerelmes... ebbe nagyon sok szülő nem gondol bele, csak zaklatja a gyereket népdalokkal meg kokárdákkal a magyar foglalkozásokon, de egy fél életét kint töltött kiskamasznak lassan már a nyelvi eszköztára is hiányzik ahhoz, hogy kifejezze magát... az jó hogy hülye meséket meg mondókákat kell beverni a gyerek fejébe, de közben a mindennapok szókincsének ehhez köze sincs... ismerek olyan családot, ahol a szülők nem értették elég hosszan, hogy a mindenkivel kedves és beszédes kislányuk mért nem hajlandó velük szóba állni, mire összerakták, hogy azért, mert érzi a gyerek az elutasítást, hogy ő nem kell a saját új nyelvével, de ha akarja se tudja kifejezni magyarul már amit akar... abban a pillanatban hogy elengedték a szülők a magyarkodós hisztit, a kicsi automatikusan újra bevonta őket az életébe.

én 18 évesen jöttem külföldre, de magamon is érzékelem, ami már a felnőtt élethez tartozó szókincs (munkavállalás, lakhatás, adózás) persze hogy tudom magyarul, felismerem ha hallom, de anyám beletörődött, hogy vagy németül mondom, vagy sehogy, mert rohadt nyögvenyelős. ő meg szakmája miatt megérti.

Nekem már külföldön születtek a gyerekeim. 18 éve élünk itt. Megtanítottam őket írni olvasni.

Nálunk szabály, hogy magunk között magyarul beszélünk. Mivel magyar állampolgárok és ki tudja mi lesz ezért nekem ez fontos.

Ha nem akar magyarul beszélni én sem csinálok meg/engedek meg valamit amit ő szeretne. De a legfontosabb megbeszélni hogy neki miért nem fontos és neked miért igen.