Reménytelen lenne? Inkább hagyjam úgy ahogy van és kész?

Tényleg reménytelen lenne?

Van egy fiú, akivel 6 évig osztálytársak voltunk, de idén én már másik suliba járok, ezért nem találkozunk (sajnos). A történet onnan indult, hogy még tavaly, 6.-ban megtudtam hogy tetszem neki. Ezt onnan tudom, hogy a barátja, aki nekem a legjobb fiú barátom elmondta nekem. Eleinte nem tetszett a dolog, mert akkor még más volt az akiről "álmodoztam". De aztán ahogy telt az idő lassan kezdtem megkedvelni ... úgy. Előttem ült, nagyon sokszor fordult hátra, ezért nagyon sokat beszéltünk. Tényleg nagyon jó volt vele beszélgetni, mert lehetett miről. Szóval ő nem a tipikus "menőzős" srác, inkább félénk. Szóval kb. egész nap együtt voltunk, szakkörökre is mentünk. Ugyanoda. Látszott rajta hogy nem meri elmondani, ezrét a jól bevált módszert alkalmazta, piszkált. Folyamatosan. De nem haragudtam rá, mert tudtam, csak azért teszi, mert nem tudja ki fejezni magát rendesen. Egy táborban is voltunk, és nagyon jó volt arra gondolni, hogy valakinek legalább 1 mp-re is az eszébe jutottam! De aztán megtudtam hogy elvileg "ki szeretett" belőlem. Most már sajnálom ezt, nagyon is, mert már nem egy suliba járunk és soha nem találkozok vele. Facebookon szoktam vele beszélgetni, mint barát, de sajna mindig én írok rá. És ő hamar elmegy, vagyis beszélgetünk, aztán hirtelen lépnie kell. Komolyan olnya jó érzés volt hogy valakinek tetszem! Már akkor beleszerettem. És most? Elhalasztottam az első lehetőségemet, most már nincs második? Barátnőm azt mondja, hagyjam a fenébe, mert nem érdemel meg, mert nem értékeli hogy ráírok, és azon görcsölök hogy írjon vissza. Most már nagyon megbántam hogy akkor nem léptünk, ő sem és én sem, de szeretném ezt megváltoztatni! Mit tegyek? Már tényleg késő? Egyre reménytelenebbnek tűnik a dolog, mert soha nem találkozunk és a régi suli az összekötő kapocs köztünk, mert szinte mindig megvitatjuk egymás osztályaival mik történnek stb. De ezen kívül nem akar megnyílni nekem? Nem rég feltett egy képet egy szerelmes idézettel. Először persze az futott végig az agyamon hogy lehet hogy belém? Oh, ugyan, ez lehetetlen. Tényleg hagyjam őt? Nem érdemel meg?

14/L