Mit gondoltok a kamaszkor válságáról? Meg lehet azt határozni, hogy mi ellen lázadnak? (Bővebben lent)

Én még csak most kezdek belecsöppenni a kamaszságba, de én lázadó vagyok. Én amúgy is egy öntrvényű lűny vagyok, és ez kezd rátenni. Nekem msot minden rossz, minden hülyeség, én mindent jobban meg tudtam volna csinálni stb. Ez normális minden tininél. Én alapvető dolgok ellen fellázadok, és szinte tüntetek pl: a nők miért gyengébbek fizikailag, mint a férfiak. Ezt én tettetkben próbálom bizonyítani, hogy nem igaz ez az állítás! El kell fogadni, ez van, ezt kell szeretni.

Kultúránk alappillére az, hogy van jó és rossz, helyes és helytelen, a jót jutalmazzák a rosszat pedig büntetik. Ezt közvetíti egy szülő is a gyereke felé a legtöbb esetben szavaival és tetteivel, viselkedésével tudatosan és tudat alatt is. A gyerekkori traumák főleg abból erednek, ha ettől a képlettől a gyerek jelentős eltérést tapasztal. Például jól viselkedik, de mégis büntetést kap, vagy apa / anya meghal, pedig ennek semmi értelme. A valóságot, ami körülvesz minket a legkülönfélébb kontextusokban azzal próbáljuk magyarázni, hogy mindennek van értelme és vagy a jót vagy a rosszat erősíti számunkra. A gyerek aztán kamaszodni kezd és ezzel általában lázadni is, ami annak köszönhető, hogy már tisztán látja: a képlet hibás. Látja a felnőtteket, akik boldogtalanok a jó szerepében, mégis magukra erőltetik, mert már azt is jutalomnak fogják fel, hogy mások szerint "normálisak" és nem "betegek" mint azok, akik tőlük különböznek, vagyis rosszak. A gyerek látja, hogy a jó az nem olyan jó és a rossz sem olyan rossz, mint mondják, de mivel erős függés alakult ki benne a törődést illetően, lázadása hangos és üvöltésszerű, hisz magába foglalja saját hanyatlásának érzését is, a kompromisszum érzetét, hogy mostantól akkor is jól kell viselkednie a büntetés elkerülése végett, ha azért nem kap lelki kielégülést és el kell nyomnia magában egy rakás dolgot. Persze itt még nem lehet kitenni egy ember életére a pontot, mindig változhatunk, csak nagyon nehéz.