Normális, ha szégyenlem magam azért, mert nem éppen a legjobb körülmények között élünk?

Figyelj, a mi hàzunk nincs 10 èves se, nem is olyan kicsi, viszont azok akik laknak benne, magasról tesznek a higèniàra, ha rendet akarok mindennap, robotolhatok minz egy cselèd.

A lakók többnyire csalàdtagok, tàvoli rokonok, nem vèrszerinti rokonok.

Idehozzàk a hàziàllataikat, nem takarítanak utànok és kint mèg csak a füvet se nyírják le.

Èn meg mindent nem csinàlhatok meg.

Anyàm sajnos elhùzott, az öregem pedig egy trehàny senkihàzi, hogy finoman fogalmazzak soha sem takarít és vannak még gondok bõven, de az már annyira beteg, hogy inkàbb ide le se írom mèg nèha èn sem tudom feldolgozni.

Itt nàlunk az emberek ràadàsul külön èlnek, mindenki azt eszi amiz fõz magànak, ez így megy màr 17 èves korom óta. Èn soha nem mernèm ezt megmutatni a baràtnôimnek. Bizonyos dolgokról tudnak és van, amirõl nem.

Neked semmi szègyelni valód nincs!! Amiket leírtàl ez alapjàn nincs semmi gond. Hiszen együtt van a csalàd, nem trehàny rokonok ès idegenek közt laksz, az, hogy nem èltek olyan jól, az a legutolsó dolog szerintem, amit szègyelned kène.

Èn mióta az eszemet tudom az a vàgyam, hogy legyen egy szeretõ csalàdom, meg egy lakhelyem, ahol mindenki figyel a màsikra ès szeretik egymàst az emberek.

Szàmomra ez legfontosabb. Legyen neked is ez ès örülj, hogy viszonylag jól èlsz, mert màsoknak mèg csalàd se jut, nem hogy otthon.