Hogyan segíthetnék a lányomnak?

"Elveszíteni egy szeretett lényt – ez életünk talán legfájdalmasabb pillanata.

Pillanata? Hiszen életünk végéig elkísér az érzés, az emlékek, mindaz, ami a szerettünkhöz köt. A fájdalom idővel enyhülhet, eljön az az idő, amikor már jó visszaidézni az együtt átélt napokat, hónapokat, éveket, amikor már nem a veszteség miatti bánat uralkodik rajtunk, hanem a korábban megélt közös örömök emléke.

De ezt a fájdalom csúcspontján nem tudjuk elhinni. Még elképzelni sem tudjuk az életet NÉLKÜLE.

Eleinte a sokk hatása alá kerülünk. Tiltakozunk a sors ellen, tagadjuk, hogy megtörtént a megtörténhetetlen, vádaskodunk és ellenkezünk, amiért éppen velünk történt meg. A ránk törő erős érzelmek személyiségtől függően kerülnek felszínre.

Van, akit szinte lebénít a fájdalom, látszólagos apátiába esik, ürességet, tompultságot érez, még könnyeket sem tud ejteni.

Van, akit látszólag kontrollálatlanul elural az érzések sokasága. Csapkod, sikoltozik, pánikba esik, s ez az állapot órákig, napokig eltarthat.

Az első sokkhatást követően megjelenik a szomorúság, a magány, a megsemmisültség, a kiüresedettség érzése. A céltalanság gondolatai, hogy ettől kezdve minden értelmetlenné vált.

S hogy meddig tart az út a szomorú tény valódi elfogadásáig, a fájdalom enyhüléséig?

A gyász időtartama egyénenként változó és nincs hozzá megfelelő recept. Lehet egy-két év. És lehet, hogy pszichológus segítségére van szükség ahhoz, hogy tovább tudjunk élni.

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Veszteséget azonban nem csak egy szeretett lény halála miatt élhetünk át.

Olyan helyzet, amikor veszteséget szenvedünk, szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát elveszítjük. Ilyenkor a gyászhoz hasonló érzések jelentkeznek, melyeket feldolgozni sokszor éppoly nehéz, mint szeretteink halálát.

Az idő a legjobb gyógyír . Hagyni őt , ha beszél róla hallgassuk meg , jelezzük felé megértésünket . Legrosszabb esetben pszichológus segítségét kell kérni .

10 éves voltam kb, amikor elveszítettem azt a kutyust, aki mindig is pótolhatatlan marad. mindennap sírtam érte, teljesen magamba fordultam. anyukámnak elmondtam mit érzek és ez valamelyest segített feldolgozni. a legrosszabb az egészben, hogy a mai napig sírok érte, ha eszembe jut pedig 16 vagyok és még csak nem is vagyok egy érzékeny típus.

ezzel azt szeretném mondani, hogy nincs ami elmulassza a fájdalmat, csak esetleg csillapodni fog idővel. attól, hogy depressziós lesz és magába fordul, szerintem nem kell tartani, az viszont egészen biztos, hogy sokáig fog még sírni utána és biztos rossz kedve lesz még egy ideig. nem nagyon tudsz segíteni neki, sőt nem is biztos, hogy jó ha vigasztalgatod, azzal még inkább eszébe juttatod. tedd azt, amit eddig hallgasd meg ha beszélni akar róla, de ne beszéltesd, ha nem akar.

Hallgasd meg, legyél kedves hozzá...

Kisbaba korom óta volt kutyánk, és mikor 13 éves voltam, meghalt. :( Én is nagyon sokat sírtam utána, de feldolgoztam... Meg hát már részben fel is készültünk rá, mert öreg volt és beteg is...

Szerintem új kutyussal ne nagyon nyaggasd, majd ha ő szerretne, úgyis szól. Egy jó darabig én se szerettem volna másikat. De tavaly karácsonykor kaptunk egy kölyköt (persze nem tudja helyettesíteni...)

Hidd el, majd kiheveri.

15/L

Milyen igaz a mondás, hogy aki kutyát vesz magához, bánatot vesz magához. Persze a sok öröm mellett, hiszen az is egy szólás-mondás, hogy kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.

A gyásznak időt kell adni. Majd enyhül, mint már szó volt róla, siettetni lehetetlen.

Az elmúlás az élet része. Kissé talán könnyebb elviselni a távozást, ha a szeretett lényre továbbra is mint elevenre gondolunk. "Szeretem", mondjuk a szerettem helyett. S jó arra gondolni, milyen nagy ajándéka volt az életnek, hogy ő velünk volt évekig. A nagyon-nagyon szeretett valaki, kutyusunk.

A mai napig könnybe lábad a szemem, ha Guzmira, Oszira, vagy Ricsire gondolok. Az a szeretet, ami tükröződött a szemükben az utolsó napokban és az a tehetetlenség, fájdalom amit én éreztem örökre belémvésődött.

Mindegyik kutyuskám szép kort élt meg. Főleg Guzmi elvesztése viselt meg, mert 15 éveg mellettem volt, együt nőttünk fel. Biztosan segít majd egy másik kutya, várj amíg egy kicsit feldolgozza a dolgot és ülj le vele beszélni. Én verset írtam a picikémről, ez valamennyit segített.