Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Kerekesszékben lehet esélyem...

Kerekesszékben lehet esélyem a lányoknál?

Figyelt kérdés

Általános iskolában hetedikes voltam, amikor elkezdtem egyre ügyetlenebbül járni, sokszor megbotlottam, kibicsaklott a bokám. A lábfejeim is elkezdtek eldeformálódni. Hosszú tanácstalanság és orvoshoz járkálás után megállapították, hogy Charcot-Marie-Tooth betegségem van, ami egy idegrendszeri betegség és azzal jár, hogy a lábszáram izmai fokozatosan elgyengültek, elerőtlenedtek, különösen a bokaízületnél, az mozgató és érző képessége pedig a minimálisra csökkent, a lábfejem eldeformálódott. Eleinte boka-lábszár rögzítők majd később mankók segítségével jártam, és tudok is még mindig - bár elvileg folyamatosan rosszabb lesz-, csak elég lassan.

Viszont középiskolába már úgy mentem, hogy felírtak/legyártottak nekem egy kerekesszéket, mert azzal könnyebben boldogulok. Eleinte nagyon nem akartam, de amikor már mankó is kellett a rögzítők mellé, be kellett látnom, hogy ez a gyorsabb és egyszerűbb mód, így azóta is azt használom. Mozgatni a lábam csípőből és térdből továbbra is teljesen tudom, fel is tudok állni, meg ugye rögzítővel menni is. A helyzet ellenére megpróbálok mindent ugyanúgy csinálni mintha nem lennék kerekesszékben, sokat megyek vele, használom a tömegközlekedést, elmegyek mindenhova, edzeni is járok, néha úszni is. Régen pont fociztam, ez az egyik legrosszabb a betegségben, hogy az ilyen sportok kiestek.

Nagyon jó a baráti társaságom, teljesen elfogadják, egyáltalán nem érezhető semmilyen hátrány vagy megkülönböztetés abból, hogy én kerekesszékben vagyok, egy csomó helyre eljárunk, sok közös programunk van. Azonban a lányoknál már más a helyzet. Persze, sok lánnyal jóba vagyok, de olyan "semmi extra" szinten. Én pedig sosem mertem még senki felé sem úgy közeledni, kezdeményezni, mert félek, hogy míg egy barátságban egyáltalán nem, de egy párkapcsolatban már nagy hátrány a szék. Főleg nem ismeretlenekkel, vagy akikkel csak látásból ismerjük egymást nem merek kapcsolatba lépni, mert ők valószínűleg nem is gondolják, hogy nem deréktól lefelé bénult vagyok, hanem egy bizonyos mértékig tudom használni a lábam, illetve ott lent is tökéletesen működik. Szerintetek lehet valaha esélyem? Kizáró ok a kerekesszék? Mit tanácsoltok, hogy próbálkozzak így? Jelenleg úgy érzem ez most a betegséggel kapcsolatban a legrosszabb, hogy csoda kellene egy barátnőhöz, hát még szexuális kapcsolathoz.


2019. márc. 2. 19:20
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
28%

Kedves Kérdező!

Fogas kérdés, elgondolkodtam rajta.

Szerintem nem lehetetlen, de pár dolgot meg kellene tenned érte.

1. Esetedben 100x fontosabb az arc és a felsőtest, mint más pasiknál. Tehát felsőtested és az arcod lehető legtökéletesebb formára hozatala legyen az első lépés. Sport, széles vállak, izmos mellkas és kar. Divatos frizura és borosta/szakáll, utóbbi mostanában nagyon menő. (Természetesen rendszeresen borbély által gondozva.) Rendben lévő tökéletes fogazat, ha szükséges, fogszabályozás. Ezt a legtöbb ember - a nők is - feleslegesnek tartják, pedig nincs az a smink, az a haj, az a menő öltözet, ami a csálé fogakat kompenzálja...

2. Divatos öltözet. A lábadon is.

3. ...és most jön a feketeleves.

Nagy eséllyel a fentiek sem lesznek elegendők arra, hogy egy "jócsajt" tudjál megszerezni. Ha ezt elfogadod, es hajlandó vagy "kompromisszumokra", azaz komoly engedményeket tudsz tenni a kívánt partnerrel kapcsolatban, akkor nem lehetetlen egy párkapcsolat.

Az írásod alapján nem vagy elveszett ember, össze tudsz rakni 2 mondatot, nem a 4 fal közt ülsz, reálisan látod magad stb.

Nyugodtan nézegess a visszahúzódóbb, előnytelenebb külsejű lányok között is, sót, mondok egy merészet: akár a mozgássérült lányok között...

Biztos vagyok benne, hogy terem számodra majd babér.

A huhogókra ne hallgass, elvégre nem nyaktól lefelé vagy béna, nem szellemi sérült vagy halálos beteg vagy. Simán lehet kapcsolatod, de tény, hogy dolgoznod kell érte, sokat. Sok sikert!

2019. márc. 2. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
97%

Őszintén, szerintem is nehezebb dolgod van, mint egészséges lábakkal lenne.

De messze nem esélytelen a helyzet.

A nagybátyám volt feleségének pl egy kerekesszékes csávó a férje. 4 éves a kisfiuk.

2019. márc. 3. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 anonim ***** válasza:
96%
Jaj, és nem egy bányarém az asszonyka. Szép nő, igazán :-)
2019. márc. 3. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/26 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem olyannál lehet esélyed, aki közelében van mozgássérült embereknek, tehát velük foglalkozik, mindennap lát ilyet, esetleg gyermeke, rokona mozgáskorlátozott. Hasonlóan érintett lányoknál biztosan képben vagy. Szerintem járj kifejezetten ilyen közösségekbe. Egyébként nyugodtan találhatsz gyönyörű lányt is:)


Aki mindennap találkozik mozgáskorlátozottakkal, vagy beletartozik a csoportba, annál nagyobb esélyed van.

2019. márc. 3. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
97%

Szerintem pont annyi esélyed van mint bárki másnak. Vagy találsz párt vagy nem.

Nekem van ismerősöm aki jóképű, gazdag, intelligens, egeszséges, káros szenvedélytől mentes, nem akadt párra. De sokan mások sem, nézd meg mit szenvednek celebjeink.

A másik oldalról pedig ott van pl az a fiú akinek se keze se lába és bolgog családapa.

2019. márc. 3. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
23%

11-es vagyok, köszi a lepontozást.


Gyakorlati tippeket adtam, hogy minél sikeresebb legyen a lányoknál, nem tudom ezzel mi a gond...


A külső igenis számít, aki mást állít, hazudik. Nem kizárólagosan CSAK az számít, de egy jó első benyomás elengedhetetlen, hogy a férfit lássák meg benne, és bevallottan ez a kérdező célja.


Persze egyszerűbb azt írni, hogy hát hogyne, csak a belső számít, topmodell csajod is lehet!! Ehh.


Kérdező, ami egyébként szintén elengedhetetlen, az a humor. A saját helyzetedet tekintve is. Ha a lányok azt látják, hogy humorral kezeled a szitut, nem pedig savanyúan, az rögtön nagyon vonzó lesz.

Ja, és javaslom a Ma is tanultam valamit

.. sorozat könyveit, ha ismerkedő beszélgetéshez szeretnél érdekes, vicces ötleteket, amik túlmutatnak a "de szép szemed van" vonalon. ;) ("Pl tudtad, hogy az első gépeltérítők között volt az utolsó magyar király ? Tudod, ki az egyetlen ember, akit a Holdon temettek el? stb.)

Hajrá!

2019. márc. 3. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 anonim ***** válasza:
92%
Nálam nem lenne kizáró ok egyáltalán. Ha valakit nagyon szeretnék, csak épp kerekesszékben közlekedne, mert olyan problémája van, akkor nem zavarna, kiállnék mellette. Nyilván, néha segítenem is kéne neki, de hozzászoknék. Biztosan találni fogsz olyasvalakit, aki imád téged :)
2019. márc. 3. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/26 anonim ***** válasza:
94%

Haho lanyok! Ti sem hagynatok el a parotokat azert mert pl lesz egy balesete es kerekesszekbe kerul! Szerintem abszolut nem abba szeretunk bele, hogy tud e jarni segitseg nelkul....

Ha valaki teged megfog kulsoleg es belsoleg is lefogod szrni , hogy szekben van e vagy sem.

Kedves kerdezo, egy normalis lanynal akinek nem a vilag fele levo magamutogatas a lenyeg van eselyed pont annyi mint szek nelkulieknek. Es a lany attol meg lehet "fullos" bar ez is szubjektiv mas nekem is es neked is a fullos kinezet jelentese

2019. márc. 7. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
95%
Az egyetemen volt egy srác hasonló helyzetben mint te. Óriási dumája volt, magabiztosnak tűnt. Nem igazán volt magányos😂 rengeteget olvasott, okos, inteligens srác. Ha nyitsz a lányok felé, biztosan lesz rossz tapasztalatod, biztos lesz olyan, hogy valaki kiröhög, lenéz stb. De ez mindenkivel előfordul.
2019. márc. 10. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 anonim ***** válasza:
Szerintem sem lehetetlen a dolog. Ha valaki beléd szeret, akkor azt nem fogja érdekelni a szék. Viszont ehhez neked is magabiztosnak, bátornak és pozitívnak kell lenned. A pozitív, barátságos kisugárzás hidd el nagy hatást tud gyakorolni a lányokra. Én is javaslom, hogy járj el olyan tornákra, sportokra, ahová mozgássérült emberek járnak, ott is lehet ismerkedni. Ki tudja hány olyan lány van, aki bár mozgássérült, szintén szeretne párkapcsolatot. Sőt a múltkor voltam diszkóban és el sem hinnéd, ott volt egy pár, a lány tök jól nézett ki, a barátja meg kerekesszékes volt és úgy táncoltak - a lány beleült hozzá a székbe és nagyon jól elvoltak. Szóval a legfontosabb szerintem a pozitív kisugárzás és az igényes megjelenés hogy megnyerd a lányokat
2019. márc. 10. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!