A kisgyerekes férfiak hány %-a ilyen: mások (pl. orvos, rokonok, idegenek) előtt türelmes, fantáziadús mintaapa, aki képes időtlen időkig foglalkozni a gyerekkel, otthon a családban meg a tévé, számítógép az első, max. Azt nézi a gyerekkel?

Az első nagyon durva...!! (Máris jobban tudom értékelni a férjemet.)

A másodiknak gratulálok, hogy így megoldja a 3 gyereket otthon egyedül. (Bár, azért nem mindegy, meddig van a félig-meddig...)

És egyébként mondjátok valakinek? Én még senkinek sem mondtam, de anyu, tesóm el sem hinnék, csak ha videofelvétellel igazolnám. :))

Az első válaszolónak: Nem akarok beleszólni, mert nem tudnék semmit tenni a gyerek érdekében, de nem lennék képes szó nélkül hagyni és nem találkozni velük és kész! Ha csak "lelépsz", többet nem mentek hozzá, akkor nyugodt a lelkiismereted? Biztos, hogy előtte megkérdezném a férfit, miért csinálja ezt, próbálnám rávezetni, hogy saját maga is felismerje, hogy ezzel a saját feszültségét vezeti csak le, a barátnő anyukával is elbeszélgetnék - ő mit szól ehhez, szótlanul végignézi vagy mi? -, és könyveket ajánlanék, vagy ha van alkalom rá, ajándékoznék is.

Pl. az "Okosan nevelni tudni kell" c. leírja a gyerek agyi fejlődését, amiből teljesen érthetővé válik, hogy még a földön fetrengő gyerek is az érzéseivel küzd, mivel fejletlen még az agya, nem képes másra és a szülő feladata ilyenkor segíteni neki az érzésekkel megküzdeni. Beszélnék ezeknek a szülőknek arról, hogy a gyerekvállalás felelősség, hogy a gyereknek nekik kell megmutatni, mi a helyes és mi nem, megtanítani dolgokra, hogy a gyerekek elsősorban a látott példából tanulnak...stb. Persze így lerohanni biztos durva (bár: ő nem durva a gyerekéhez?, mi ez ahhoz képest?), és kommunikációs trükkökkel célra vezetőbb lehet. Kérdések formájában (pl. Biztos, hogy ezzel megoldottál valamit? Milyen érzés ez a gyerekednek?), ill. az érzéseimről beszélnék, (embertelennek érzem ezt...stb), és akkor ahogy erről elkezdtek beszélgetni, jöhet a többi.

(A védőnőnek szólni, nem tudom, megold-e valamit, ha előtte színészkedik. Ha nem színészkedik, akkor sem biztos, hogy segíteni tudna. Mint tudjuk, nagyobb dolgok miatt sem emelik ki a gyereket a családból, ha meg csak elbeszélget velük egyszer, arról, amit nem is látott, az ki tudja, milyen eredményre vezet, lehet, csak kimagyarázza a férfi és nem változik semmi.)

Meggyőzni senkit sem lehet, max. bólogat, de utána tovább csinálja, ha maga nincs róla meggyőződve róla!!!

Valahogy azt kéne elérni, hogy hogy a szülők maguk meggyőződjenek erről, maguk belássák, hogy ez így nem jó, máshogy kéne, nem csak "prédikálni", és szerintem a védőnő, óvónő...stb ennyire bizalmasan közel nem kerül a szülőkhöz, hogy ennek a légköre kialakuljon, mint egy barát! Lehet, hogy Te teheted a legtöbbet azért a gyerekért, ki tudja, de mielőtt lelépnék, biztos, minden követ megmozgatnék, ami tőlem tellik. Persze Te tudod, a Te életed, Te vagy felelős azért amit teszel és amit nem...

Elsőnek:

Szia! Nagyon sajnálom, és remélem, nem vetted tolakodásnak, amiket írtam. Nekik mások az elveik a gyerek-"nevelésről", és beleszólásnak veszik, nem jótanácsnak. Teljesen érthető, hogy a Te gyereked, a Te életed az első. Akkor csak tedd, ahogy jónak látod (ahogy gondolom, teszed is...:))... Lehet, hogyha a védőnőnek szólnál, jobban figyelné, vagy csak egy idő után tűnne fel neki, de Te megtetted az első lépést...