Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Apás hétvégére mennyi programo...

Apás hétvégére mennyi programot szerveztek a gyereknek/gyerekkel?

Figyelt kérdés

Párom kislánya 5 éves, most lesz először olyan, hogy közösen töltjük a hétvégét.


Pénteken délután jön, így arra a napra eljárkálós programot nem szeretnék tenni, ráadásul akkor fogja először látni az új szobáját, játékokat, szerintem az bőven elég újdonság lesz neki. Estére gondoltam, hogy rendelhetnénk pizzát és valami édességet, aztán nézhetnénk olyan filmet, amit ő választ, vagy szeret.

Szombatra MiniPoliszt terveztem, utána elvinnénk a Sugarshopba, ami full giccs, de eddig bármilyen gyerekkel voltam, imádták. Ha még utána van kedve és az idő is szép, mennénk egy kört a Budapest Eye-on.

Vasárnapra Cyber Jump a terv, előtte közösen sütnénk itthon gofrit, mert azt nagyon szereti (enni is, sütni is).


Ez így jó szerintetek?

Szeretném, ha jól érezné magát velünk, nálunk.

Még ami eszembe jutott, az a gyerektársaság. Legjobb barátnőmnek 5 éves ikerlányai vannak, mondta, hogyha bármi kell, vagy úgy érzem, elfogytak az energiáim, szóljak nyugodtan, átjönnek, vagy menjünk mi, vagy elmehetünk játszóterezni, becsatlakoznak valamelyik programba. Először úgy voltam vele, hogy nem muszáj, de utána végülis gondolkoztam, hogy lehet egy 5 évesnek jobb program lenne a Cyber Jump mondjuk vele korabeliekkel, mint felnőttel (nyilván mi is ott lennénk ettől függetlenül).



#5 éves #program gyerekkel
2022. febr. 21. 13:27
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
94%
Szerintem ez sok program. Nagyon cuki vagy, látszik, hogy a legjobbat szeretnéd, de lesz még idő ezekre. Ha mindent elsütsz, csak túlpörög. Én azt javaslom legyen egy nagy program, aztán lehet játszóra menni, társasozni, kézműveskedni.
2022. febr. 21. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
78%
Sztem kicsit túltolod. Ne akarj mindenáron bevágódni mert átlát rajta. Meg attól is függ milyen a gyerek anyja. Mi egyszer elvittük a párom kislányát wellnesselni az anyja be akart minket perelni mert megfázott
2022. febr. 21. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:

Ismerni már ismerjük egymást, de eddig még ittalvós hétvégén nem volt nálunk.

A gyerek anyukájának én nem vagyok a kedvence, de nem szokta szivatni a páromat, vagy a gyereket.

2022. febr. 21. 13:34
 4/24 anonim ***** válasza:
36%
Mikor hagyod őket kettesben?
2022. febr. 21. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
Együtt élünk. :)
2022. febr. 21. 13:48
 6/24 anonim ***** válasza:
0%
Mekkora gyerek?
2022. febr. 21. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
89%

Bocs, úgy kezdődik.

Akkor viszont sok. Elfárad benne szerintem.

2022. febr. 21. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem is sok. A hetvegi napokon valtoztatnek, nem kell a budapest eye mar aznapra, a masik ket program nézet. Vasarnapot meg biztos kicsit pihenosebbre csinalnam, jatszoterre elmenni, enni egy happy mealt mondjuk(ha ehet ilyet), aztan jatszani otthon tarsast vagy barmit. Vagy a budapest eyet en atraknam vasarnapra ha nagyon szeretne menni, jatszoterre meg akar hivhatod a barátnődet a gyerekeivel.
2022. febr. 21. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
75%

Sok a program.

Es hagyd oket kettesben az apjaval, vegulis azert megy, nem azert, hogy egy idegen no szorakoztassa.

Egyik nap legyen amit irtal, masik nap meg az apja KETTESBEN vigye el valahova. Ez a lenyege a lathatasnak.

2022. febr. 21. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:

Nyáron lesz az esküvőnk, nem idegen nő vagyok (a gyereknek sem, ismer). A párom kettesben nem tud vele mit kezdeni, egyszerűen nem ért a gyerek nyelvén. Próbálkozik, de általában a közös program az, hogy elindít a Netflixen a gyereknek valamilyen mesét, filmet, ő meg mellette elkezd dolgozni, híreket olvasni.

Ezért kért meg engem, hogy szervezzek programokat.


A programokból veszek ki akkor, meg próbálom úgy szervezni, hogy itthon is legyünk többet.

2022. febr. 21. 14:11
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!