Mi a legjobb reakció, ha a gyerek hosszabb ideig hisztizik?

Hűvös nyugalom. ELmondod neki, hogy ki tudod várni, míg abbahagyja....

És higgadtan nézel magad elé.

Meg fogja únni.

Szintén kivárok, illetve a gyerekem ilyenkor magától bevonul a szobájába 2-3 éves kora óta, ott kamerán figyelem és ha úgy látom hogy valamelyest lenyugodott akkor bemegyek beszélgetni vele. Nyilvánosan helyen meg egyből megkérem hogy mondja el mit érez, mit gondol, mit szeretne és szépen elmagyárom neki amit el kell, próbálok kompromisszumra törekedni vele. Nagyon kicsiknél a figyelemelterelés szokott még jól működni.

Gondolj mindig arra ilyenkor, hogy ha neked nehéz a szituáció, akkor a gyereknek ebben az érzelemtornádóban amit még nem tud rendesen kezelni, sokkal nehezebb és te vagy az érett felnőtt, neked kell őt támogatni. Nekem ez sokszor segített abban hogy megőrizzem a nyugalmamat.

Hány éves és mért és hogyan hisztizik?

Én a legtöbb esetben hajlok a gyerekbarát megoldásra, vigasztalásra, probléma megszüntetésére, okkeresésre.

A 3,5 éves lányomnak van egy ilyen egyértelműen provokatív dallamos üvöltése, amit ha kell fèlbehagy egy nevetés erejéig vagy alku idejére - na ezt én már manipulatív hisztinek kezelem, és bár próbálok itt is visszajelezni érzelmet, vigasztalni, de azért van hogy bereagàlok pl volt már hogy kiküldtem a szobából vagy kimentem.

Én büntetések ellen vagyok, ezért ilyenkor se úgy interpretálom, hogy büntetés, hanem megmondom kereken, hogy az üvöltés nem elfogadható, èn nem is bírom, és ha el tudja mondani mit akar akkor beszéljünk tovább.

Vsz nem ideális ez sem, de nálunk ilyenkor az ölelgetés, elviccelés csak ritkán működnek. Néha bejön az is ha viccesen parodizàlom, vagy megpuszilom, de máskor olaj a tűzre.

Az én nagyobbik lányom (4 éves) soha nem hisztizett, örülök is neki. Na de a kicsi most elkezdte: mondtam nekik tegnap, hogy vegyenek fel cipőt, megyünk ki a játszótérre. A kicsinek még segíteni kell, úgyhogy nyújtottam is a cipőt, olyankor csak bele kell tegye a lábát, de tegnap először csak játékból beletette, kihúzta, aztán megint... Aztán a végén annyira komolyan vette magát, hogy ő nem húz cipőt, rendesen elbújt üvöltve az ágy alá, neki nem kell cipő.

10 perc után meguntam, odaadtam a nagyobbnak a vizes üvegét, hogy hozza, szóltam a kicsinek, hogy nem baj, maradhat otthon az apjával, mi meg megyünk a játszótérre.

Abban a pillanatban kimászott az ágy alól, és üvöltve követelte a cipőt, aztán üvöltve ment le a lépcsőházban, és üvöltve mondta a szomszédoknak, hogy én nem akarok cipőt adni rá. A szomszéd nyugdíjas néni rákérdezett, hogy akkor miért nem húzta fel saját maga, a gyerek ezen annyira meglepődött, hogy abbahagyta az üvöltést.

Ma már azért üvöltött, mert segíteni akartam neki, pedig ő egyedül akarta felvenni a cipőt.