Mennyire befolyásolhatják a későbbi életét a bölcsis-ovis társas kapcsolatok vajon?

2 éves kislányom eddig nagyon szívesen járt bölcsibe, volt egy kis pajtása, akivel sülve-főve együtt játszottak, aztán jött a nyári szünet és most visszatéréskor a kisfiú másik pajtást választott, a kislányom meg hoppon maradt. A többiek nem játszanak vele, mert vagy nagyobbak és nem "társ" nekik, vagy kisebbek nála és úgy nem játszanak még, ahogy ő szeretné. Ez a másik két kisfiú van, aki vele nagyjából egy korban és fejlettségi szinten vannak, és ők most elkezdtek fiúkként klikkesedni, őt meg kirekesztették.

Amióta ez van, azóta mondja reggel, hogy nem akar bölcsibe menni, előtte mindig nagyon szívesen szaladt be. Amikor ma mondta ezt a gondozónő, hát megszakadt érte a szívem. Főleg, miután délután mentünk a játszótérre, és ott volt egy idősebb kisfiú, bőven óvodás korú már, aki direkt kipécézte a lányom és csakazértis előtte szaladt a hintához, amikor meglátta, hogy felé igyekszik, direkt a fülébe sikongatott, elvette azokat a játékokat, amikért a lányom nyúlt (aztán amint elvittem onnan, hogy mást játsszunk, egyből félre is dobta), szóval nagyon gonoszul viselkedett vele. Esküszöm sírhatnékom támadt. Ez várható az oviban is majd? :( Mi lesz így vele, ha most még egy évig a bölcsiben nem talál pajtást, és a gondozókkal tud csak játszani? Ők azt mondják, teljesen normális ez a dolog amúgy a 2 éveseknél is már, és hogy egyébként a lányom tök jól eljátszik egyedül is, csak nem érti, hogy a kis barátja ilyen hirtelen miért nem akar vele játszani (amúgy tényleg nagyon szerette a kisfiút, a nyári szünet alatt a játszótéren is ha látott egy hasonló korú srácot, egyből már felderült az arca és mondta a nevét, szóval na, gondolom nem esett neki jól, hogy lecserélték).

Én attól félek, hogy a most nyitott, vidám, barátkozós lányomból ne legyen egy befelé forduló, félénk, másokat kerülő gyerek csak azért, mert most ilyen negatív érzések érik. Na meg én sem tudom ezt jól kezelni, nekem sosem voltak hasonló tapasztalataim, mindig volt legalább 1 kis barátom az oviban is, relatíve népszerű voltam az iskolában is, kamaszként meg aztán pláne körbe voltam véve barátokkal, valahogy fel sem merült bennem, hogy majd pont az én gyerekem lesz magányos, és őszintén sírhatnékom támad a gondolatra, hogy esetleg ez tartósan befolyásolhatja majd a másokhoz való viszonyát később.

Nyilván azt értem, hogy 2 évesen még annyira mély barátságok nem köttetnek, és amúgy sem fog emlékezni konkrétan erre a kisfiúra majd tíz év múlva, hacsak nem járnak majd ugyanabba az oviba/iskolába (kétlem, mi jövőre elköltözünk innen másik kerületbe), de maga a benyomás, a mostani tapasztalatok félek, hogy ne bátortalanítsák el, amikor most olyan kis bátor és vagány és úgy általában barátságos, kezdeményező típus.

Nektek mik a tapasztalataitok, ezek a dolgok mennyire tudják befolyásolni a kicsik későbbi társas kapcsolatait?