Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Csináltatnál koponyaröntgent...

Csináltatnál koponyaröntgent egy 2 évesnek a helyemben?

Figyelt kérdés

Pár hónapos korától szimmetrikusan kiáll a 2 éves gyerekem füle/halántéka tájékán az ékcsont/halántékcsont mindkét oldalon. 2 neurológus látta, az egyiknek akkoriban (1,5 éve) egyéb apró tüneteket is mondtunk, a fejcsontját csak megsimogatta, nem foglalkozott vele. Azóta kiderült, hogy olyan hormoneltérési vannak 1 éve amiket agyalapi mirigy eltérések is okozhatnak, az agyalapi mirigy pont az ékcsont egyik részében helyezkedik el és én félek azzal van összefüggésben a deformitás. A hormonokkal foglalkozó orvosunkból eddig egy értelmes szót sem tudtunk kihúzni, egy másik hormonos orvos más dolgokat javasolt (hogy ne kezeljük sehogy a hormonjait), mint az első, de ő a csontot nem tartja kórosnak. Egy neurológus látta még azóta és azt mondta, hogy szerinte csak egy vonás a két oldalt kiálló csont, de ő inkább megröntgenezné a koponyáját, mert ha esetleg részleges csontosodási zavar, akkor azt mondta, hogy egy idegsebésznek meg kell mutatni, mert lehet műteni kell.


Én félve nagyon, de megröntgeneztetném, a férjem nem tenné ki sugárterhelésnek a lányunk (engem pedig elítél emiatt és amiatt is, hogy amíg kielégítő választ nem kapok a gyerek állapotáról több hormonos dokival megnézetem), mert szerinte annak a hormonos orvosnak van igaza, ez csak adottság.


Ti megröntgeneztetnétek?



#gyerek #Koponyaröntgen
2023. márc. 21. 16:13
1 2 3
 21/24 anonim ***** válasza:
100%
Megcsináltatnék simán egy röntgent, ha ezt javasolná az orvos. Viszont ami a kiálló csontokat illeti, az én lányomnál ugyanez volt. Mi egy olyan neurológushoz vittük, aki ennek a specialistája, és egy fizikális vizsgálat után egy ultrahangot csinált, tehát nem röntgent. Nálunk nem volt csontosodási probléma. A férjem nálunk sem értett egyet, mármint szerinte semmi baja nem volt a lányunknak, viszont kérdés nélkül elvitt ahova csak kellett. Egyébként akkor utána olvastam és a csontosodási zavaroknak vannak egyéb jelei is. Remélem nálatok sem lesz gond!
2023. márc. 21. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/24 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat!


A férjem is a röntgent először simán helyeselte (pont ő jött nekem a repülőn több sugárzás ér érvvel), majd anyósom telebeszélte a fejét.


Utolsó: Köszönöm! Bevallom rettegek. Bennem az van, hogyha baj van inkább tudjunk róla és ha kell kezeljük, mielőtt érzékelhetőbb bajok lesznek, a férjem meg azt az elvet vallja, hogy a "beteg gyerek betegnek is néz ki" és amíg jó a kedve, hízik és nem fájlalja semmiét, nincs koordinációs zavara addig ő semmivel nem vinné orvoshoz.

2023. márc. 21. 22:49
 23/24 anonim ***** válasza:

22!


Ha csónakfejű,azt addig kell műteni,amíg nem okoz panaszt.


Nyugodtan meséld el a férjednek,hogy ha már panaszt okoz,akkor már nyomás alatt van az agy.

Akkor már késő.


Ezt mondd el neki úgy,hogy fogja is fel!!


Az agy a nyomás alatt károsodik..amíg van az agynak hely,nem látszik semmi a gyereken!


Szomszédom kislánya csónakfejű...Lenne!!! Ha nem műtenék folyamatosan. Már 7 éves volt már 2-3 műtétje. Vagy 4. Mindegy.


Az a lényeg, hogy így mindig van elég hely az agynak, és NEM KÁROSODIK!

A szomszédom lánya egészséges!! Csak néha meg kell műteni a koponyáját.

2023. márc. 21. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/24 A kérdező kommentje:

Ó szegénykém!☹ De legalább időben kiderült! Igen, a koponyaűri nyomást nem szeretném megvárni, ha baj van és azt mondja több idegsebész is, hogy műteni kell. Lelkileg megvisel, de nem tudom nyugodt szívvel homokba dugni a fejem.


Nekünk azt mondta a doki, hogy egyébként csak a halántékcsontjánál másabb a koponyája, ez a fura. Bár most már elég nagy haja van a kislányomnak, így biztosan nem olyan őt vizsgálni, mint piciként, amikor kb haja se volt, de akkor meg folyton látta őt gyerekorvos, védőnő + egy másik neurológus 1x. Nem mondták, hogy bármi másabb lenne (kivéve amikor sokat aludt a bal oldalán, akkor jelezte a gyerekorvos, hogy ott a buksija laposabb, de sikerült másképp altatni).

2023. márc. 21. 23:29
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!