A lányom két hete kezdte az ovit. Ez az első napja,hogy a kötelező 4 órát benn fogja tölteni. Mégis elkezdett szorongani. Sírdogál altatáskor, nagyon bújós lett és elképesztő intenzitással tekergeti pár napja a haját. Hogy tudnék rajta segíteni?

5: érzelmi intelligenciából megbuktál, ugye? Egy gyerek üteméhez alkalmazkodó, nem "megerőszakolós" rendszer sokkal jobb lenne mindenkinek.

7: miért gondolod ezt annyira biztosnak? Az én lányom volt bölcsis, nagyon szeretett járni. Nem volt nagy gap az ovi és bölcsi között sem. Egyáltalán nincs az, hogy ne tudnék leválni a gyerekemről és ne tudnám elengedni. Mégis, megborult az alvása, tegnap-tegnapelőtt olyan keservesen zokogott, mikor reggel be kellett mennie, amilyet életemben nem hallottam tőle és úgy csimpaszkodott belém, mint soha. A bölcsiben voltak 8an, itt most még 18an vannak, de jövőhéten jön a 3. turnus és 26-an lesznek. Teljesen új környezet, új gyerekek, új minden. Konkrétan egész nyáron az oviról beszélt, nagyon várta, rengeteg ovis könyvet olvasunk (Vadadi Adrienn, Janikovszky, Vackor, Bori, ovis böngésző) és mégse megy nehézségek nélkül? Miért? Mert teljesen normális, hogy 3 évesen egy ekkora változást nehezen adaptál a legtöbb gyerek és idő kell nekik, meg támogató közeg. Tudni például, ha otthon kiborul vagy teljesen kifordul magából, akkor nem leüvölteni kell, hanem tudatosítani, hogy ez miért van és ha kell ottlenni vele és hagyni, hogy kisírja a "bánatát". Igen, még akkoris, ha egyébként jól érzi magát az oviban. De a rengeteg inger, új dolog, eddig nem lévő konfliktusok (pl ami az udvaron van a nagyokkal), az anya-apa hiány, az új szabályok okozta feszültséget ki kell tudnia adni valahol. És ha ezt otthon meg tudja tenni (pl hiszti vagy sírás formájában) az a legjobb.

13-as, inkább hallgattál volna.

Nulla önismeret, empátia és érzelmi tartalék van benned. Akinek nincs EQ-ja itt sajnos te vagy. Szépen beszaladtál a f@szerdőbe.

"Söt én azt vettem észre, minél inkább odafigyelek az ilyesmire annál rosszabbul veszi ő is."

Szerintem ez egy rettenetesen káros elgondolás. Ki figyeljen oda a gyerek problémáira ha nem a szülei? Ha nem értem meg és direkt ignorálom a gyereknek azt az - egyébként tök valid - érzését, hogy inkább anyával és apával szeretne lenni, és elbagatellizálom, akkor később tök érthető okokból nem is fogja ezeket megosztani, viszont azok attól még megmaradnak (feldolgozatlanul). Ugyanis, amikor a szülő meghallgatja (pl sírásnál - vagyis hagyja kijönni a nehéz érzéseket), akkor azzal elhordozza a gyerek nehéz érzéseit. Ez lenne a szülő feladata - nem pedig az, hogy megakadályozza, hogy sírjon a gyerek.