Hogy lehet egy kisgyerekkel erről beszélni?
Elnézést, ha zavaros, néhol abszurd lesz a sztori, amit leírok, de ez az igazság.
Van egy bátyám, aki amolyan bogaras agglegény. Évek óta nem beszél velem meg a húgommal. Okát nem tudná megmondani, sosem adtunk rá okot. (Kb. azzal tudnám magyarázni, hogy ő a szociális életében teljesen megrekedt, és nem bírta feldolgozni, hogy mi nem).
Ezt már megszoktuk, nem is lenne ezzel gond. Nem is találkozunk vele, annak ellenére, hogy hétvégente ő anyáméknál tartózkodik, mert egyébként egy másik megyében tanár, kisgyerekeket tanít. Albérletben él, de mosni/vasalni nem tud magára, így hazajár emiatt. Mert egyébként a szüleikkel sem tárgyal, felvonul az emeleti szobájába, és onnan csak enni jár le.
Mikor mi látogatóban vagyunk anyáméknál, egyszer sem jön le, akkor sem, ha fél nap ott vagyunk. Így gyakorlatilag évek teltek el anélkül, hogy láttam volna, miközben havi többször meglátogatjuk a szüleimet.
Szóval, ezt az abszurd helyzetet, mint mondtam, megszoktuk. Viszont nekem közben lett egy kisfiam, aki most már lassan 1 éves. Eddig semmit sem látott a nagybátyjából, kivéve, mikor épp akkor érkeztünk, mikor ő ebédelt lent, ekkor gyorsan, köszönés nélkül, elhúzott mellettünk, fel az emeletre, rá sem nézve a gyerekre. (Ekkor látta eddig 1x).
Viszont ha a kisfiam nagyobb lesz, és majd felfedezi a házat, egyszer csak feltűnne, hogy van egy fura bácsi az emeleten, netán majd fel is akar menni hozzá.
Hogy lehet elmagyarázni majd neki ezt? Hogy az a bácsi őt nem akarja látni, tudomást sem vesz róla? Azt sem akarom, hogy valami mumusként tekintsen rá, akitől félni kell, meg azt sem, hogy az elutasító magatartás megbántsa.
válasza:Nekem az a megdöbbentő az egész sztoriban, hogy tanár. De én is ismerek ilyen embert. A rokonoknak az alapvető tiszteletet nem adja meg, másokkal viszont jól elvan.
A gyereknek annyit lehet mondani, hogy a nagybácsi amolyan magányos farkas, nem szeret veletek beszélgetni. Se nem rossz, se nem jó, ilyen. Furcsa.
válasza: válasza:A fiam 5 lesz, a nagy tesóknak emeleten van a szobája, sosem jut eszébe egyedül felmenni, mert nem szabad(a lépcső nem gyerek barát).
Ha a nővére akarja felviszi.
Lent legyen a szabad terület, emelet meg tilos.
válasza:Én sem értek egyet anyámékkal, de hát ez az ő döntésük. Még az ételt is kirakják elé. Sokáig úgy kezelték, mintha különb lenne nálunk, mert ő diplomás, velem és a húgommal ellentétben. De ez már másik történet...
Köszönöm a tippeiteket, valami ilyesmit fogok mondani a kisfiamnak.
Nem akarom csak magyarázat nélkül tabzsítani az emeletet, mert más, ahol tudja a kicsi tesó, hogy a tesói vannak fent, más, ahol egy sosem látott valaki, akinek a köhögését, krákogását lehallani.
De amiket írtatok, nagyon jók! Még egyszer köszönöm!
válasza: válasza:Azt írod, hogy ti sem ismeritek az okát annak, hogy kerül titeket.
Akkor mit akarsz ebből elmagyarázni a gyermekedek?
Értem, hogy itt kevés a hely, de a helyzet fő kérdése mégis az, hogy évek alatt nem sikerült beszélnetek vele és nem értitek mi történik. A szüleiddel azért kommunikál valami, ha jól értem. Ők ebből mit értenek? Mit tudnak tenni?
Szerintem azért vannak helyzetek, ahol egyértelműen elválasztható, hogy mi ormális és mi nem. És ilynekor nem kellene hagyni, hogy a nemnomrmális uralja el a normalitást.
#7
Nehéz lehet ezt neked, mint kívülállónak elmagyarázni.
"És ilynekor nem kellene hagyni, hogy a nemnomrmális uralja el a normalitást."
Ezt annyiban megvalósítjuk, hogy mi igyekszünk normális családként funkcionálni. Pl. karácsonykor összegyűltünk anyáméknál a fa körül. Miközben a bátyám odafent volt. Leültünk ebédre - ő odafent volt. Ez megy évek óta. A férjemmel 13 éve vagyunk együtt, szerintem összesen 5x, ha látta eddig a bátyámat, miközben egyszer több mint egy évig anyáméknál laktunk.
Apám már többször beszélt vele, anyám is. Anyámat lehurrogja, apámnak semmit sem szól. A húgom, pszichológusa tanácsára próbált vele békülni, egyik karácsonykor ajándékot is hozott neki, nyitott felé (én is évekig hoztam neki valami apróságot, hogy anyámék is lássák, itt nem velünk van a gond), semmi értelme nem volt.
Szerintem autista vagy aspergeres lehet, akit sosem diagnosztizáltak, de a munkahelye miatt erőt vesz magán, és ott úgy-ahogy erőt vesz magán, ha úgy tetszik, megjátssza magát. De amúgy erre van igénye: bezárkózni a szobájába, és netezni/tévézni.
válasza:Az első elbeszélésed alapján ez nem volt mindig így. Az "évek óta nem beszél", arra utal, hogy korábban beszélt. Hozzá téve, hogy agglegény, arra gondoltam, hogy gyerekkorotokban nem volt ilyen gond.
Az autizmus vagy asperger tünetek szerintem nem menet közben alakulnak ki. Erről a szüleid többet kellene tudjanak, ha nektek nem tűnt fel gyermekkorotokban. Ha felnőtt koráig nem bukott ki speciális nevelési igény, szerintem valaminek ki kelletv áltani a jelenlegi helyzetet.
Persze lehetnek megváltozott életkülmények - mint a munkahely és önnálló életvitel, de tudtommal pl.: az autistáknak épp a változó körülmények jelentenek gondot, terhet. Pl. a családi fészekből kierpülés nehéz, nem önkénytes volna...
De, gyerekként is megvoltak a furcsa dolgai. Nem is akarták iskolába engedni az óvónők, de anyám nem hagyta visszatartani, és úgy érezte, őt igazolta az, hogy mindig jó tanuló volt.
Csak épp a szociális élete volt katasztrófa mindig.
A bátyám a 80-as évek közepén született, akkoriban senki sem szűrte a gyerekeket autizmusra pl. Még az én korosztályomat sem. Legalábbis abban a falusi oviban/iskolában, ahova mi jártunk, nem.
Ami később változott, az, hogy egy idő után egyáltalán nem állt szóba velünk, a testvéreivel. De addig is - mások számára is - furcsa volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!