Másnak is összefacsarodik a szíve, ha arra gondol, hogy bölcsibe kell adnia a kicsijét?

Igen, osszeszorult az en szivem is de sajnos ez az elet rendje. Ami ellen nem tehetunk semmit azon nem fogom feleslegesen stresszelni magam mert az senkinek sem jo. Nallam bolcsi a vegso megoldas volt a listan ugyhogy tudom minden lehetseges utat elotte vegigjartam, mindent megtettem es nem talatam megoldast. Tehat amin valtoztatni nem lehet azt el kell fogadni sajnos. Mindenki eleteben eljon ez az idoszak es az elvalas egyik idoszakban sem konnyebb vagy nehezebb csak mas. Van akinek az otthonmaradas megadatik 3 eves korig es van akinek csak 1-2 ev jut. Minden rosszaban van egy kicsi jo es forditva. A lenyeg, hogy ne csak a negativ dogokat keresd mert ezzel csak megnehezited a te es a babad dolgat.

En olyan orszagban dolgoztam fel evig ahol 2 het volt a gyes. Ezt tiszta halal komolyan irom (Fulopszigetek) Amig ott voltam fel ev alatt 3 anyuka ment el szulni es 3 jott vissza. Ebbe az orszagba nem csak 8 oras a munkaido hanem 12. Gondolom tovabb nem kell reszleteznem. Tudom, hogy ez nem segit azon amit mi megszoktunk, csak annyit szerettem volna ezzel sugalni, hogy a jot probald latni a dolgokba es menni fog, mert lehetne ennel sokkal rosszabb. Meg azt sem tudod, hogy a babad, hogyan fog reagalni. Lehet, hogy szeretni fogja. :) Ne csak arra gondolj, hogy neked milyen rossz lesz mert ezt meg azt nem fogod latni vagy hallani. Ez nem rollad szol mar. Neked erosnek kell lenned, es kitartonak. Sirni lehet ahol majd nem lat senki. :)

Kisfiam 1 evesen kezdte a bolcsit, ma mar 20 honapos. Semmi gond nem volt es nincs vele.

Én is nagyon nehezen viseltem, ugyanúgy azon gondolkodtam, hogy éppen kezd kinyílni előtte a világ és amikor rácsodálkozik az új dolgokra, már nem én leszek ott mellette... :S Sajnos a pénz miatt én sem maradhattam vele 3 éves koráig, pedig annó a kolleganőim mondták, hogy ameddig tudok maradjak, mert az idő hipp-hopp repül és a kisgyermekkort visszahozni nem lehet. Igazuk volt, van. Ettől függetlenül a kisfiamnak folyamatosan próbáltam mondani, hogy milyen szuper lesz a bölcsi, nem akartam, hogy azt lássa én is aggódok, mert annál rosszabb. A bölcsis nénik is mondták, hogy ez már ugye az elválás kezdete, ami mindkét felet megviseli (anyát és gyermekét), de próbáljunk ne a gyerek előtt sírni. A kisfiam 1 hónapig sírt minden reggel a bölcsiben, úgy kellett kitépni az ölemből, én meg sokszor alig tudtam kimenni, hogy ne ott bőgjek vele együtt. De aztán megszokta és megszerette. Én is azzal vígasztaltam magam, hogy ez az élet rendje, megkezdődött a szocializálódása, könnyebben fog az oviba beilleszkedni, stb., a sablon szövegek. Persze marha nehéz, nem tudom melyikőnknek fájt jobban... :( Ismerek amúgy olyat is, aki azt mondta, alig várja, hogy beadhassa a gyereket bölcsibe és mehessen vissza dolgozni, mert halálra unja magát a gyerekkel otthon. Számomra ez nagyon elképzelhetetlen, de hát nem vagyunk egyformák!

Kitartást neked és sok-sok erőt!

Nekem is össze szorul.

De ez csak neked rossz, a gyereknek egyenesen jó. Söt mondhatjuk hogy a gyereknek eddig nem volt a legjobb, és mostantól jobb lesz.

Azok az anyukák akik 3 éves korukig (netán még hosszabb ideig) maguk mellett tartják a gyereket (se nagymama se más gondozó nem vigyázhat rájuk) azoknak ez egész életben mindig nehezebb lesz és ezek az anyukák csak magukra gondolnak.