Van értelme angol órára járatni 4 éves kisgyereket?

Plussz egy strigula a "nem" oszlopba. Nálunk volt az oviban angolóra heti kettő vagy három, abszolút semmi értelme nem volt, még csak a kiejtésemet sem tette nagyon gördülékennyé, már javában bőven a magyar felsőfokú szint felett voltam, mikor még mindig úgy éreztem, hogy valahányszor angolul beszélek, mintha folyamatosan csavarodna fel a nyelvem, mint egy rugó, minél tovább beszéltem, annál kényszerítőbb volt az érzés, hogy megálljak (vagy becsúsztassak egy brutálmagyarakkcentus-darabkát) és engedjem "kiugrani". Amikor a tanítónéni azt mondta, hogy az a halandzsa szöveg, amit éneklünk, azt jelenti, hogy sziahogyvagyénvagyokakiscicaéstekivagy, vagy akármi, az pont úgy hangzott, mint amikor "játékból" telefirkáltuk a papírt ákombákomokkal, és azt mondtuk, hogy most az van odaírva, hogy nyusziülafűben. Egyáltalán nem jött át, hogy mi ez az egész.

Viszont azt el tudom képzelni, hogy hogyha valóban anyanyelvű tanáros oviba iratod, és jó a nyelvérzéke, akkor fog rá ragadni valami. Mert akkor az óvónénivel nem csak "játékból" kell valami halandzsát összehordani, amire azt mondjuk, hogy az egy nyelv, amin valahol messzi másik emberek beszélnek (muhaha), hanem tényleg egy kommunikációs _eszköz_, amivel meg tudja értetni magát.

Dehogy rögzül, szinte semmi, pár szó esetleg mondóka.

Volt egy barátnőm, aki 8 éves koráig kint nevelkedett az USA-ban, és aztán jöttek vissza. Kérdeztem tőle az egyetemen, angol irodalom szakon, hogy mennyi előnye van ebből, hogy az angol technikailag az anyanyelve, a magyar a második nyelv. És azt mondta semmi, nem emlékszik semmire, és kérdezte én mennyit tudok felidézni abból, amit az oviban tanultam? Szinte semmit, ami hasznos lenne most. Na jó, a zsipp-zsupp kenderzsuppot el tudtam játszani a gyerekekkel. És ennyi.

Illetve valóban a nyelv dallamára emlékszik, de csak és kizárólag az amerikai angoléra. Azt mondta, megismeri ki beszél amerikai angolt és az olyan, mintha simogatnák a fülét, a brit angol megértése, értelmezése pont olyan nehézségeket okoz, mint nekem aki 23 évesen kezdett angolul tanulni.

De a kiejtés elsajátításhoz, valami gyönyörűen beszélő, anyanyelvi tanár kell, hiszen ennek van értelme. Na most igen kicsinek tartom az esélyt, legyen egy anyanyelvű, gyönyörű beszédű,pedagógus, aki tanítja a gyereket.

A másik meg, nem biztos, közel sem, hogy szeretni fogja az adott nyelvet, függetlenül attól mikor kezdi el tanulni. És elképzelhető, hogy soha nem fogja elsajátítani. Sok kétnyelvű környezetben felnővő ember felnőttként nem beszéli az adott nyelvet.

Például Szeles Mónika utálta a magyart és apja halála után nem is használta. Andrew Vajna gyerekkorában került ki és milyen szépen beszél, holott a szülei itt maradtak.

Gondolom a kérdező már nem követi a kérdést, de még hasznos lehet annak, aki később olvassa:

Nyelvtanárként:

Ismerkedik a nyelvvel. Hosszútávú lényeges eredményt nem lehet elvárni. Azt lehet elérni, hogy jobb legyen a kiejtése, jobban fogja érezni a nyelvet, a ritmusát, intonációját, lüktetését, és kevésbé lesz idegen tőle, fogja merni használni, természetesebb lesz majd az iskolában, mikor tanulja. Nem fog kb. semmire konkrétan emlékezni, semmit nem fog megtanulni, csak lesz egy természetesség, kellemesség, nyugodtság, otthonosság érzése, ami a többi gyereknek nincs, ők általában frusztráltak az idegennyelvekkel az iskolában. Szóval igaz az, hogy eredmény szempontjából nem olyan sokat ér, mert max. köszönni megtanul meg 1-1 dalt, de valójában a kiejtésben stb. számít. Ez olyan, mint az úszásnál a legelején van vízbeszoktatás, még konkrétan nem úsznak vagy félévig, de már kialakul a vízbiztonság.