Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Nem veszi be a gyógyszereket...

Nem veszi be a gyógyszereket a beteg gyermekem. Mit tegyek most? (lázas beteg)

Figyelt kérdés
Kisfiam múlt hét szerda óta beteg.Megfázásos légúti tünetek.Voltunk csütörtökön orvosnál reggel, és gyógyszereket írt, de egyáltalán nem akarja bevenni, egy-egy adagot sikerült belediktálnom sok sok könyörgés után.Már mindent megpróbáltam, de az állapota nem javult az állapota, sőt tegnap este óta már 4 szer lázasodott be.38,6 volt a legmagasabb.A lázcsillapítót se akarja, nagy huzavona után nagy nehezen aztán bevette.Most pedig antibiotikumot írt az orvos, amit bevett de azonnal ki is öklendezte.(Ezt csellel adtam be cukorba keverve de megérezte és azonnal kiköpte.Most aztán nem tudom mit csináljak, mert a gyermekorvosunk nem hiszi el, hogy nem tudjuk beadni neki a gyógyszert.Próbáltuk, hogy lefogom, és aztán valahogy beleöntöm, de egyszerűen összeszorítja a fogát és rúg karmol stb.Nem érti meg, hogy a gyógyszer az ő érdekeit képviseli, hogy meggyógyuljon.Ha így haladunk akkor kórház lesz belőle, de azt nem szeretném.Mit tegyek?Mondjatok trükköket már mindent kipróbáltam de egyszerűen mindent kiöklendez.Olyan van, hogy antibiotikumot injekciósan adnak be???
2012. jan. 17. 19:46
1 2
 1/20 A kérdező kommentje:
3 éves a gyermekem.
2012. jan. 17. 19:46
 2/20 anonim ***** válasza:
Egy evőkanál szörpbe szoktam önteni,vagy ugyanígy porrá zúzva a gyógyszert a gyerkőcömnek,utána iszik rá.
2012. jan. 17. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
100%

Lázcsillapító:

A Nurofen-epres szirup jött be, semmi más! A narancsostól öklendezett, kiköpködte. Ő annyira gyűlöli a kúpot, hogy azzal "fenyegetem", ha nem akarja a szirupot megenni, hogy akkor jön a kúp! Ez általában hatásos.


Köptetőt meg úgy fogadta el (és szívesen is fogyasztotta), hogy épp én is beteg voltam, és töltöttem magamnak is egy adagot, meg neki is. Egy adagtól neked sem lesz bajod, hátha így elfogadja. Vagy csak csináld úgy, mintha azt innád.

2012. jan. 17. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:

A lázcsillapítót akkor add neki kúpban. Lefogni fölösleges, mert annál jobban hergeli magát, és tuti kihányja a gyógyszert.

Az antibiotikum beadása sok gyereknél macerás, ezért ha minden kötél szakad, akkor a kórházba küldés előtt (úgy tudom, hogy minden gyerekorvosnál van erre lehetőség) naponta fel kell vinni a gyereket az orvoshoz, és ott injekcióban kapja az antibiotikumot. Kérdezz rá az orvosotoknál!

2012. jan. 17. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:

Nálunk a lázcsillapítóval nincs gond mert vagy lenyeli a szirupot amit nem szokott, ezért jön a kúp amit nagyon utál,de ha neki nem kellet a szirup akkor ez van.....

Vas szirupot kell neki most adnom ami egyébként isteni finom csokis ízű és tuti ízlene neki,de nem hajlandó megkóstolni se mert beteg lesz tőle...a reggeli kakaóba szoktam belekeverni :) Próbáld pl joghurtba,gyümölcslébe,főzelékbe stb stb belecsempészni (a gyógyszer ízétől függően..szóval a húslevesbe a keserűt ne keverd)

2012. jan. 17. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 anonim ***** válasza:
100%

Kúp lehet a megoldás, vagy tabletta formában kérni a gyógyszert, ha a kanalasat nem veszi be. Összetöröd (porrá zúzod) és pl lekvárral eteted meg vele, mondjuk evés közben, hogy ne tudja, ne is sejtse, hogy gyógyszer.

Végső megoldás, amihez igen erősen közelítetek: minden reggel szuri, úgy fogják a szervezetébe bejuttatni az antibiotikumot. Talán az lenne a legjobb.

Az orvosotok picit felelőtlen szerintem,a miénk nem hagyná ezt így, inkább megszúratná minden nap.

2012. jan. 17. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim ***** válasza:
Igen, van injekció. Minden reggel besétáltok a rendelőbe, még rendelés előtt beadja az asszisztens, hétvégén íz ügyelet. Szerintem jobban járna a gyermeked! :) És persze te is.
2012. jan. 17. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:
Amiket írtatok megoldásnak, azt már mind kipróbáltuk, de mindenben gyanúst fogott, hogy biztos gógyszer van benne.Most este pedig folyékony tejpépbe kevertem bele,de megérezte és inkább nem itta meg, pedig imádja a tejpépet.Akkor tényleg a szuri marad, de ha azt sem akarja, akkor hogy adja be neki a doki?Vagy lefogják ilyenkor az aszisztensek?
2012. jan. 17. 20:33
 9/20 A kérdező kommentje:
Már teljesen kivagyok, mert amúgy meg sajnálom is meg nagyon mérges is vagyok a gyerekemre, mert régen azért minden gyógyszert bevett, de amióta nagyobb és okosabb lett azóta nem hajlandó semmit bevenni, már ott tartunk, hogy az orrspray t sem engedi meg, pedig még azt is kellene, mert erősen váladékos az orra,egyedül az orrszívó az amit megenged.Nagyon erősen köhög, reggel megint viszem vissza az orvoshoz.Nem tudom, mrá előre félek az orvosunktól, mert le fog tolni, hogy ilyen béna vagyok, hogy nem tudom neki beadni.Vagyis nem én hanem a gyerek a ludas, mert én mindent megpróbáltam.Nem szeretném ha tüdőgyulladást kapna emiatt.Holnap kérem a injekciót.Kiváncsi leszek, hogy reagál a dokink.Nem fogja megérteni ismerem már.:(((
2012. jan. 17. 20:38
 10/20 anonim ***** válasza:
Ha a doki ennyire értetlen, az után a "kaland" után, váltsd le. Esetleg nem létezik valami gyógyszerbevevős mese? Anna,Peti, Gergőben több ilyen betegséges van: fülgyulladás, szemgyulladás stb. Vagy a Boribon beteg. Ez persz a jelenlegi problémárt nem oldja meg, de ha meggyógyult ebből, fogjatok agresszív agymosó kampányba.:)
2012. jan. 17. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!