Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Szerintetek én most mindent...

Szerintetek én most mindent elrontottam rossz anya vagyok? Most jeleznem kellene, hogy minden rendbe jött?

Figyelt kérdés
Kislányom hároméves múlt novemberben egy éves kora után kezdtem észrevenni, hogy nem olyan mint a többi gyerek, három éves kora előtt pedig már mások is mondták, hogy valami baj van, egyáltalán nem beszélt 5-6 autisztikus tünetei voltak, furcsa volt, mindig mondtam gyerekorvosunknak is, hogy valami baj van, de nem igazán foglalkozott vele, eljutottunk a Szakértői Bizottságig is, mondták, hogy vannak autisztikus tünetei, de nem a markáns ezért ők nem állítják fel mint diagnózis akkor 6 tünet volt, majd pár hónapra rá eljutottunk egy neurológus főorvos nőhöz ahol már csak két tünet volt, tehát végképp nem adott diagnózist. Kb 2 hónapja kislányom elkezdett énekelni, több dalt amit tanult az óviban szépen tisztán érthetően, majd napról napra egyre több szót mondott, majd megérkeztek a mondatok is, és most már ragoz is, tegnap este haza jött apukája és megkérdezte a kislányom tőle: Apa miújság? Olyan tündéri volt. Most úgy érzem el lett kapkodva ez az egész, most mindenki azt hiszi, hogy valami gond van pedig már szinte teljesen olyan mint a többi. Az óvodában is speciális fejlesztést kap sajátos nevelésű igényű ez van a papíron!

2013. febr. 21. 08:48
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem vagy rossz anya. Úgy érezted, valami nincs rendben a kislányoddal és utána jártál. Mire adták azt, hogy speciális nevelésű igényű? Nem kell megmagyaráznod. Ha valaki most látja majd a kislányodat, észreveszi, hogy változott.
2013. febr. 21. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ugyan, dehogy vagy rossz anya, sőt! Amikor úgy láttad, hogy probléma van, akkor nem ültél a fenekeden, hanem utána próbáltál járni, hogy mi a gond, hogy lehet kezelni stb. Örülök, hogy alapvetően minden rendben van a kislányoddal! Nyugodj meg! :)
2013. febr. 21. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Nem számít, h mások mit gondolnak, mert amikor majd látják a kislányodat, h mosolygós, eleven, értelmes, egészséges, akkor már úgysem fogják azt gondolni, h valami nem oké vele.
2013. febr. 21. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Csodálatos anya vagy, emiatt ne aggódj!


A kislányodnak lehet, hogy tényleg szüksége lesz speciális fejlesztésre, legalábbis a beszéd terén. Figyeld őt továbbra is, mert a jó időben jött segítség rengeteget számít.


Segíthet egy jó gyermek-kineziológus is, vagy olvas utána a cranisacralis terápiának.


Persze, lehet, hogy kristály gyermekek van, ők később kezdenek beszélni:-)!

2013. febr. 22. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!