Milyen erzes volt bolcsibe "engedni" a gyermeked?

Engem nagyon megviselt. Alig tudtam otthagyni, nem éreztem úgy, hogy biztonságban, szeretetteljes légkörben van, és most sem érzem ezt.

Viszont a lányom nem sírt 1x sem a beszoktatás alatt. Nem tudom, azt mondják ugye, hogy az anya hozzáállása kihat a gyerekre. Én nyeltem a könnyeim, Ő pedig megölelt, és bement szinte már az első hét végén.

Előtte ugye beszoktatás volt, ott voltam én is 2 hétig, akkor csak annyi volt, hogy elment tőle, játszott, meg minden, de a szemével mindig figyelt, hogy ott vagyok-e.

Én már az első nap tudtam, hogy ha nekem előad egy sírást, én nem tudom majd otthagyni.

Ezt meg is mondtam neki minden reggel, hogy Ha nem érzed jól magad, akkor nem kell ittmaradni, akkor hazamegyünk. De nem akart hazamenni. :-))

Én a második héten mikor azt mondták, hogy akkor anyuka hazamehet, hát bakker..:-DDD egész hazáig sírtam, majd otthon folytattam egész addig, míg érte nem mehettem.

Ez így ment vagy 3-4 napig, majd én is megszoktam, hogy nincs velem, és elkezdtem élvezni, hogy elmehetek sétálni, vásárolni, nézelődni.

nem tetszik nekem a bölcsi, mert kicsit lélektelen, nem ölelik meg a gyerekemet, érzem, hogy nem kötődnek hozzá, és ő sem a gondozónőkhöz, viszont azt be kell lássam, hogy 12 gyrekkel nem lehet nekik egyszerű, és az is tény, hogy a lányom november óta jár, és azóta megtanult egyedül enni, kezdi fújni az orrát, kezd egyedül vetkőzni, folyékonyan beszél, verseket mond, és elkezdett alkalmazkodni, tehát összességében azt mondom, hogy nekünk ez már kellett. :-))

Rajta annyiból jött ki az elválás, hogy éjjel néha felsír azóta, be kell hozzá mennem, és akkor rámcsimpizik, és nem ereszt. De nem bánom, ennyi még rendben van.

Én még mindig úgy vagyok, hogy csak 1x sírjon reggel, és nem viszem...de annyira jó fej, mert nem sír.

nekem csinálta azt, hogy "megsértődött" hogy otthagytam, tehát pl. mentem érte, rohantam mint egy állat, és mikor meglátott, azt mondta, hogy most nem megyek veled, meg nem szeretlek, meg ilyenek..hát mit mondjak, mint egy tőrdöfés...de nem reagáltam rá semmit, mondtam, hogy de én akkor is imádlak, és menjünk haza, és akkor jött.

Aztán ez átalakult azzá, hogy még mindig rohanok, szinte szaladok érte,. szal én tuti nem vagyok normális:-DDD, ő pedig ha meglát, rohan hozzám...isteni érzés. :''))

Ja, 3 nap után, még a beszoktatás altt vettem észre, hogy én a lányomat túlzottan mimózának, és kedvesnek neveltem addig. "ne verekedj, ha megütnek ne üss vissza, szólj anyának..na ez a bölcsiben nem megy. meg kell védje magát..Most az a duma, hogy ha bánt vki, akkor szólj a gondozónéninek, ha nem figyel rád, akkor védd meg magad, de te ne verekedj.

A másik érzés amivel szembesülnöm kellett, hogy mennyire nehéz volt a beszoktatás alatt "eltűrnöm", hogy ott üljek csendben, és hagyjam, hogy a gondozónő csinálja azt, amit addig én csináltam, meg hogy rászól a gyerekemre.

ÍHuh, fura volt magamnak is, pedig tudtam, hogy a gondozónőnek igaza van, de legszívesebben megmondtam volna, hogy törődjön a saját gyrekével, és vegye le a kezét az enyémről..:-DDD

Amikor rámtör, hogy jól tettem-e, hogy beadtam(de hisz nem is volt választásom, hisz dolgoznom kell, nincs mese), akkor ezekre gondolok:

-jó neki, nézd milyen ügyes azóta egy csomó dologban.

-mire oviba megy, megedződik az immunrendszere a sok virussal szemben.

-megtanul kicsit alkalmazkodni, és ez neki is jó, lesznek, sőt, már vannak barátságkezdemények :)

-kell neki a gyerektársaság, én már kevés voltam neki

-nekem is tök jó, hogy dolgozhatok, pénzt keresek, felnőtt emberekkel is dumálok, akikkel nem csak a Bogyó és Babóca a téma, talizhatok a bnőmmel..el tudom intézni az ügyeket, és nem kell a gyereket szenvedtetnek a hivatalban

Hát kicsit kusza lett, de remélem kihámozol belőle vmit..:-))

sok sikert!

Erről nagyon sokat lehetne írni, és mindenki mást fog, mert mások vagyunk.

Első gondolatom az volt, hogy méghogy "engedni"... de két év után az ovisbúcsúztatóra elmenni... az milyen érzés lesz? A gondozónénink azt mondta, hogy ő nem lesz ott. Hát megértem, én is már ha rágondolok, a sírás kerülget...

Szóval az első napok... két éves volt a fiam, mikor ment... a szokásos: jó, jó, de azért ne menjek ki. Ment a sírás is, ő is én is. Mikor első nap haza kellett jönnöm, akkor végigbőgtem az egész utat hazáig, és nem tudtam, hogy mit is kezdjek a "szabadságommal" Kellett nekem is az az 1-2 hét mire megszoktam (szabim volt bőven)

De a két hét bölcsi két hét betegség nálunk is megvolt.

Hamar beszokott, csak a reggeli sírás maradt meg egy kis ideig. A 3. bejárós héten hétfőn már itthon elkezdte a sírást, kedden az odafele úton, szerdán a bölcsi kapuja előtt, csütörtökön az öltözőben, pénteken pedig már csak akkor kezdte, mikor beadtuk :) Szóval fokozatosan. Következő héttől már csak a beadásnál volt pityergés, de nem sokáig. Mai napig szeret bejárni. Voltak néha pityergések a beadásnál később is, de ez általában a nem a saját gondozónénijének köszönhető, hogy ő volt a reggeles.

De a fiamnál minden ilyen pityergés csak addig tartott, amíg ott voltunk, mire a kabátomat vettem az öltőzőben már ment is játszani, nyoma sem volt a nagy jelenetnek.

Sokat számít az anyuka hozzáállása a bölcsihez. Nekem az a szerencsém, hogy anyósom bölcsivezető, így már kb. a 0. évben kaptam az infókat (nem kioktatásként, csak mesélésként) hogy milyen egy bölcsődei élet, így szerintem én "előnnyel indultam", és tudtam, hogy mi vár ránk.

Ráadásul a gondozónőnk is aranyos, a csoporttal sincs probléma.

Ami nekem fordulópont volt, (sosem felejtem el),mikor a többi beszoktatós anyukával vártunk kint a folyosón és beszélgettünk, az egyik anyuka említette, hogy nehogy azt higgyük, hogy az elválásnál a gyerekek egész nap sírnak... Ez is csak egyfajta hiszti, ami csak anyának szól.

És tényleg. Amint ezt elfogadtam, és tapasztaltam is, hogy amint bemegy és felfedezi, hogy mennyi jó dolog van ott is, abbamarad a sírás.

Volt egy kislány nálunk, az anyukája annyira nem akarta otthagyni a kislányt, hogy még fél óra múlva is sírva jött vissza a bölcsibe, hogy meghallgassa, sír e még a kislánya, mert ő ezt nem bírja. Nagyon sokat vacilált, hogy inkább nagymama vigyázzon rá, mert hogy mi lesz vele itt... na, a kislány állandóan beteg volt, én alig láttam őt... és 1,5 év után úgy döntött az anyuka, hogy nem járatja tovább... Ebben szerintem nagyban közrejátszott az anyuka lelki állapota is.

Én nem bántam meg, hogy bölcsis a fiam, a lányom is fog menni két évesen. De bölcsifüggő is, mi kifogtunk egy olyat, ami nem csak gyerekmegörző.

Már két hete itthon van a fiam betegség miatt, már mehetett volna, de gondoltam még nem megy a héten, hadd legyen itthon velünk.... nem tudok már vele mit kezdeni, unatkozik. Nem vagyok már neki társaság, itthon akaratlanul is kell csinálni a dolgom, és úgy sajnálom, mikor reggel 8-kor azzal jön, hogy menjek vele játszani, én meg látom, hogy a lakás csatatér, a reggeli sehol és a pici ellátásáról meg még ne is beszéljek....

Szeptembertől ovi, a maga 25 létszámával, már előre félek tőle, jobban tartok tőle, mint annó a bölcsitől... és a lányomat meg sajnálni fogom, mert alig tölti a 3-at amikor már oviba kell majd mennie... Sokkal jobb így a 10-es csoportlészámmal....

Engem nagyon megviselt,meg a lányomat is. :(

2 hónapig sírt folyamatosan.Ő bennt én kinnt.Akkor már a gondozónő is mondta,hogy inkább kezdjük előlről a beszoktatást.Következő héten mint akit elvágtak.Örömmel megy azóta is,ha meg nem kell menni vagy beteg már ő mondja,hogy menjünk bölcsibe :)