Hogy kellene kezelni, ha egy kisfiú a kukijával játszik?
A családban van egy 3 éves kisfiú, és többször előfordult, hogy hason fekve olyan mozdulatokat végzett, mintha közösülne. A kezét is odateszi. Melyik a jó reakció erre? Ha megpróbáljuk elterelni a figyelmét, vagy ha tiltjuk neki?
(én úgy gondolom, hogy nem lenne szabad a nevén nevezni ezt a dolgot, nem lenne szabad külön felhívni rá a figyelmét és megtiltani, de a szülei tiltják neki).
Na de nem csinálnak neki azzal rosszat, hogy nevet adnak ennek a tevékenységnek, és leszidják érte?
Egyébként teljesen leizzad benne, csuromvíz a haja.
1. ennek semmi köze a nemi érés utáni dologhoz, egyszerűen játszik a testével (is) és ott több az érzékelés..
2.se megnevezni, se tiltani, se elterelni
3.érdekes játékhoz hívni - nézd csak ezt építettem, hogy folytatnád - egy kicsit együtt játszani
Nem társaságban csinálja, hanem amikor aludnia kellene.
A múltkor hallottam, ahogy az apukája összeszidta érte, mert le volt izzadva, és onnan tudta, hogy mit csinált a kisfiú. Teljesen elképedtem, hogy nevet is adott már a dolognak, és egyértelműen tiltja.
Szerintem rosszat csinál ezzel a kisfiúnak.
Nevet adni lehet a dolognak, tiltani nem célszerű. Elterelni se kell a figyelmét, nem hülye, pontosan tudja, hogy az jó neki.
Egyszerűen annyit kell mondani, hogy nem baj, ha csinálja, de ez egy titkos dolog, ezért fontos, hogy csak olyankor, amikor más nem láthatja, mert a titkok már csak ilyenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!