Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy tudnám rávenni, hogy...

Hogy tudnám rávenni, hogy egyedül maradjon az ágyában a délutáni pihenésnél (két és fél éves)?

Figyelt kérdés
A nappali alvást talán lassan elhagyja, mert már nem tud elaludni, inkább csak fekszik és pihen az ágyában. A gond az, hogy soha nem aludt el egyedül, mindig kellett, hogy valaki mellette legyen. Most a pihenése akár két órát is eltart, ennyit nem fekhetek mellette. De amint kiteszem a lábam, már rögtön a nyomomban van. Elmondja, hogy szeretne pihenni, de csak velem. Egyébként egész önálló gyerek, de ez az egyedül elalvás illetve pihenés egyszerűen nem megy. Hogy tudnám meggyőzni?
2013. nov. 7. 13:36
 1/5 anonim ***** válasza:

Meggyőzni nem tudod! Határozottság és következetesség kell a részedről. Ha idáig mindig vele aludtál, akkor ez nagyon nehezen fogja elfogadni, hogy mostantól miért nem. Esetleg kösd valamilyen nagyobb eseményhez.

Az én lányom egy nagyobb betegség után (amikor is a mindig kiságyban alvó lányomat többször magam mellé vettem) rászokott az éjszakai "költözködés"hez és éjjel 2 óra tájban mindig megjelent. Én a bölcsöde kezdetéhez (2 éves volt) kötöttem a dolgokat. Mondván, már ő nagy kislány ... stb. Nekem sikerült. De nagyon következetesen be is tartottam, így ő is betartotta a "szabályokat".

2013. nov. 7. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:

Azt most sem bánom, hogy kellek neki elalváshoz, este egy kis mese után hamar elalszik. De délután ez az ébren fekvés idegesít, mert ennyi idő alatt rengeteg mindent tudnék megcsinálni a háztartásban.

Nagyobb esemény mostanában nem lesz, ovi is csak jövő szeptembertől.

2013. nov. 7. 13:50
 3/5 anonim ***** válasza:

Nálunk is hasonló a helyzet, a kislányom szintén két és fél éves, mostanában egyre nehezebben alszik el délután, kb 1 órát mesélek neki monoton hangon hátha elálmosodik, de aztán nagy nehezen lecsukja a szemét és el is alszik, aztán alig akar felkelni, két órát is alszik, igy szerintem igényli a délutáni pihenést, de elég fárasztó. Nyáron még bevált hogy lehúztam a redőnyt, melléfeküdtem, énekelgettem neki valamit, aztán elaludt, majd kisurrantam mellőle, de mostmár ha lefeküdnénk, úgyse aludna el, max 2óra fetrengés-forgolódás után. Szerintem próbáld meg lefárasztani, séta, torna, ugrabugrálással...

Én is olyankor csinálom a dolgom, a házimunkát mikor alszik ezért is nem szeretném ha elmaradna a délután alvása, meg hát neki is jobban telne a délután ha kipihentem játszanánk nem pedig hulla fáradtan.

2013. nov. 7. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Disi ***** válasza:
Az én kislányom bölcsis és hétvégén csinálja ezt velünk. Ő sem volt soha egyedül elalvós, nem megy neki, nem is erőltetem, majd elhagyja. A bölcsiben lefekszik, alszik is, többször úgy kell ébreszteni, viszont ithhon hétvégén a fejem tetejére állhatok akkor sem alszik el. Szombaton délután fél 6-kor evés közben aludt el az etetőszékben, tehát álmos. Pénteken nem aludt délután, akkor 6-kot fürdés volt, fél 7-kor már aludt. És fárasztottuk mind a két nap, egyszerűen nem akar elaludni. Vasárnap azt csináltam, hogy befeküdtünk a mi hálónkba, bekapcsoltunk egy mesét, besötétíttünk, nem kellett neki 10 perc és aludt is. Nem mondom hogy ez jó módszer és nem is biztos hogy működne még egyszer, de tudom hogy a pihenésre még szüksége van, és a rendszerre is. Most előkerestük a férjem régi diavetítőjét, ha kell következőleg azt fogom bevetni. De én sem feküdnék mellette 2 órát.
2013. nov. 7. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Nem maradtam mellette már ma sem, mert ebből nem lehet rendszer. Volt is nagy hiszti belőle. Sehogy sem volt jó. Délelőtt két órát voltunk levegőn, volt séta, játék, de ez sem elég neki, hogy aludjon. Délután viszont fáradt, látom rajta. Este mondjuk kicsivel hamarabb ágyba kerül, mert elég későn fekvő volt eddig.
2013. nov. 7. 15:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!