Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hagytam volna megfulladni a...

Hagytam volna megfulladni a gyermekemet? (bővebben lent)

Figyelt kérdés
Hétvégére elutaztunk kicsit kikapcsolódni a Párommal és 2 és fél éves kislányunkkal. Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy strandon még egyáltalán nem volt, úgyhogy nagyon élvezte az első nagy pancsolást. Én leültem a gyermekmedence egyetlen lépcsőfokára beszélgetni egy rég nem látott ismerősömmel, a Kedvesem pedig bolondozott a vízben a gyerekkel. Kislányom ezt nagyon élvezte, mert hétköznap alig látja az apját, így szinte le sem lehetett vakarni róla. Tudni kell rólam, hogy régen várt gyermek, borzasztóan féltem mindentől (tudom, hogy ez nem vezet sok jóra) és úgy szeretem, hogy ki sem tudom mondani. Amikor az apja kicsit elfáradt, odaküldte a Kicsit hozzánk és én meg egyszercsak azt láttam, hogy a gyerek áll a vízben, aztán beleteszi a fejét arccal előre és ekkor már a két lába is lebegett fent a vízen. Egyszerűen kikapcsolt az agyam, nem tudom mi történt velem. Láttam, de nem fogtam fel, hogy ez most rossz lenne. Ez nem tartott olyan sokáig, mivel a Párom odaugrott és kikapta a gyereket a vízből és elkezdett felelősségre vonni, hogy ugyan meddig hagytam volna a gyereket a víz alatt? A gyerek persze megijedt, de nem telt bele pár perc és meg is nyugodott. Vagy 50-szer megkérdeztem tőle, hogy nyelt-e vizet és az volt rá a válasza, hogy nem, amiből lehet következtetni, hogy a szája csukva volt és akkor nem lebeghetett a vízen csak kb. 1 percig vagy addig sem, tehát nem fulladozott. Egy barátnőm azt mondta, hogy ezek a pici gyerekek még nem tudják a víz alatt, hogy mi a fenn és mi a lenn és lehet, hogy meg is fulladhatott volna így a gyerek. Nyugtatom most magam azzal, hogy ha fulladozott volna, akkor elkezd kapálózni, vizet nyelni, a természetes életösztön csak működött volna már benne. De tényleg kikapcsolt az agyam és nem ugrottam oda rögtön és nem tudom, hogy mi lett volna, ha a Párom nem veszi ki. Tényleg hagytam volna és tényleg megfulladhatott volna úgy, hogy egyáltalán nem csapkod a kezével? Az eset után rögtön visszaküldtem a vízbe játszani, hogy lássam milyen hatással volt rá. Akkor játszott is tovább, de aznap és másnap vagy százszor elismételte, hogy "lehajoltam a víz alá és megijedtem, mert nem tetszett". Ma mikor ismét mentünk a strandra, úgy csimpaszkodott belém mint egy kis majom és egyszerűen nem tudtam beletenni a vízbe. Kb. fél órába telt, mire mindenféle vízi játékkal annyira el tudtam terelni a figyelmét, hogy már játszott a vízben, de eközben az ölemben ült és egyik kezével átkarolta a nyakamat. Borzasztóan rosszul érzem magam, egymilliószor játszódott már le a fejemben az eset és egyszerűen nem értem, hogy hogy történhetett meg :-(
2014. jún. 9. 21:53
 1/7 anonim ***** válasza:
96%
A gyerek azért ijedt meg, mert az apja kikapta. A szája csukva volt, nem vett levegőt sem a víz alatt. Viszont most lett egy kis víz-félelme. Nem fulladt volna meg a gyerek.
2014. jún. 9. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
59%

Te mindenhol kötekedsz "kedves" 2-es?!


Kérdező, nem hagytad volna, sajnos voltam én is már úgy,hogy kikapcsolt az agyam, leblokkoltam. De azóta ha már köhint egyet rohanok, hogy nem-e félrenyelt.

2014. jún. 9. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
43%
azért egy gyerekmedencében elég nehezen lebegnének a lábai... és azért egy gyerekmedencében a kicsi tudja, hol a fent és a lent, hiszen nincs alatta és felette sem több 10 cm víz.
2014. jún. 9. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
85%
Nagy valószínűséggel nem történt volna semmi, semmiféle megfulladás eshetősége nem merül fel. A gyerek mondott igazat, azzal, hogy meg akarta nézni.... Ha állni tudott a vízben, azaz nem volt olyan magas a víz, hogy ellepte volna, meg nem is csapkodott, akkor ő valóban biztonságban érezte magát és semmiféle menekülési jelet sem produkált. A kisgyerekekben tudat alatt még él az a reflex, hogy folyadékban (magzatvíz) nem történik légzés, tüdőmozgás. Ezen alapszik a csecsemőúszás oktatása, amikor a pár hetes/hónapos csecsemők minden további nélkül tudnak kalimpálni a víz alatt és közben nem szívják be a vizet a tüdejükbe (azaz ezt nem tanítják nekik, hiszen ők még nem is taníthatók). Feltehetően a lányodban is megvan még ez a reflex, tehát ő sem szívott be vizet. Még az is elképzelhető, hogy te ezt valamikor láttad tv-ben vagy hallottál róla, netán benned is él elrejtve a tudat mélyén ez az ismeret és ezért nem pánikoltál, lényegében normálisnak tekintetted. Férjed volt inkább, aki bepánikolt. A későbbi reakciók a vízzel kapcsolatban már inkább annak számlájára írhatók, hogy ti ketten olyan rémületet mutattatok, amitől a gyerek is félni kezdett (holott őt nem érte semmi olyan hatás, ami erre okot adott volna). A legjobb az lenne, ha beíratnád most a kislányt egy úszóóvodába, te meg nyugodj meg, semmit nem csináltál rosszul.
2014. jún. 9. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

A kicsi megijedt mivel ti bepánikoltatok. Semmi probléma nem történt volna. A kicsi most azért fél, mert ráijesztettetek. Helyesen döntöttél, hogy újra a vízhez szoktatod, így nem lesz később félelme.


Te pedig lefagytál, de ha igazi ok lett volna a pániklásra, akkor cselekedtél volna. Ne legyen bűntudatod. Viszont ezt beszéld meg a férjeddel, mivel szerintem ő jobban megijedt.

2014. jún. 9. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
39%

Ennyit az anyai ösztönről...Apukánál jobban működött.


2,5 évesnél már nincs búvárreflex. És 10 cm mély vízbe is bele lehet fulladni, nem semmiért nem szabad kisgyereket felügyelet nélkül hagyni a kádban.

2014. jún. 9. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Na igen.... Ennyit a veszélyhelyzetben valo helyes reakciorol.... Az ember elképzeli, hogy mit tenne, de az adott pillanatban bármi történhet. Ezért nem szabad pl kisgyereket egyedül hagyni, akar milyen jol nevelt is.



Próbálj meg nem gondolni ra. Sajnos van ilyen. Amúgy meg az is lehet, hogy legkozelebb egy ilyen alkalomnal máshogy reagálsz. A lényeg, hogy a gyereknek semmi baja.

2014. jún. 10. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!