Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tegyek még, hogy a kisisko...

Mit tegyek még, hogy a kisiskolás gyerek ne féljen a karácsonytól és a Mikulástól?

Figyelt kérdés

Sajnos az a helyzet, hogy a rokonság és a nagymama, dédi (én részemről) mindig azzal zsarolja a kislányt, hogy ha nem leszel jó, akkor virgácsot hoz a Mikulás és azzal kell elverni téged. Vagy a rossz gyerekeknek a Jézuska parazsat tesz a nyelvére... Szegény nem mondja ki, de már sokszor hallottam tőle, hogy ezért fél az ünnepektől. Az iskolában osztályelső, zenét tanul, csillagos ötös a magatartása... és mégis ezzel van zsarolva egész évben.

Nagyitól és déditől sikerült jó messzire költözni, de több rokonunk él a közelben, akik szintén így állnak hozzá (a saját gyerekeiknek is ezt mondják, esetleg az orvossal fenyegetőznek). Szóltam sokszor, szépen. Mondtam kevésbé szépen is... meg is sértődtek jó időre, de aztán csak előjött ez a téma ismét.

Kislányomnak elmondtam, hogy ilyesmi nem történhet, ezeket ne higgye el, stb. Sokat beszélgetünk erről, nálunk szűk családi körben béke van, szeretet és nyugalom. De mégis motoszkál benne, hogy mi van, ha mégsem viselkedett elég jól...

Semmi kedvem ezért lerombolni ezt a szép illúziót, de már arra is gondoltam, megoldás lehetne. 7 éves (és szerencsére az osztálytársai nagyon aranyosak, a legtöbbnek Jézuska jön)



2014. dec. 15. 13:32
 1/10 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem írni, hogy ezt mindenki "poénból" mondja. Mert ez vicces. És nem képesek felfogni, hogy a gyerekek csak 10 éves kor körül kezdik felfogni a cinizmust, vagy az ehhez hasonló "szupervicces" fenyegetéseket.
2014. dec. 15. 13:37
 2/10 anonim ***** válasza:
Én elmondanám neki a valóságot.Ha fél tőle, akkor nincs semmilyen varázs amitől megfosztanád. Megkönnyebülésen kívül mást nem fog érezni.
2014. dec. 15. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Gondolkodok rajta. De tényleg ezért?! Nincs szívem hozzá, egyébként iszonyatosan várja és örül ha velünk ünnepel. De ez a félelem, valóban nem ér annyit.

Vagy mit mondhatnék a rokonságnak még? Esetleg a gyereknek?

2014. dec. 15. 13:51
 4/10 anonim ***** válasza:

Én is azt mondom, hogy az igazat kell neki mondani.


Vagyis azt, hogy az Úr Jézus üdvösséget, megváltást hozott magával, s nem csinálna soha olyan ocsmányságot, amit a kedves rokonság állít. Az ajándékok miatt pedig ne aggódjon, mert anyától és apától kapni fog olyanokat, aminek örül. Ha nem vagytok hívők (úgy látom, nem), akkor csak annyit mondj, hogy a keresztyén embereknek csupa jót jelent Jézus Krisztus, aki szereti az embereket.

Szélsőséges esetben nyugodtan meg lehet azt is mondani a gyereknek, hogy a felnőttek mondanak időnként irdatlan nagy butaságokat, és amit a rokonok mondanak neki a fentiekről, az is butaság.

Valamint erősítsd meg benne azt a tényt, hogy nagyon szereted, és jó kislánynak tartod. Hozd fel az érdemeit, dicsérd minden nap.


A balfék, korlátold rokonoknak is meg lehet mondani, hogy vegyenek vissza a hülyeségből, s ki-ki nézzen saját magába, hogy milyen jó ember...

2014. dec. 15. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Férjem és én is katolikusok vagyunk. A rokonság nagy része valóban nem hívő, sem a nagymama. Dédi evangélikus.

Így még nehezebb a kis fejében rendet tenni, mert hittanra is jár.

A fenti kérdés utolsó zárójeles mondatát pedig arra értettem, hogy az az 1-2 osztálytárs, aki a valóságot tudja, nem mondják el a többieknek, akiknek a Jézuska jön. Ha ebből következtettél arra, hogy nem vagyunk vallásosak.

2014. dec. 15. 14:12
 6/10 anonim ***** válasza:

Én is megmondanám az igazat.

A gyereked nyilván nem buta, nyugodtan megmondhatod neki, hogy a nagyi meg a dédi eddig bírt fejlődni szellemileg, sajnos butaságokat beszélnek, de a kislányodnak több esze van, mint a mamának, dédinek.

Áááá, elöntötte a szar az agyam...

2014. dec. 15. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Igen, több esze van szerencsére. Ebben biztos vagyok! :)
2014. dec. 15. 14:31
 8/10 anonim ***** válasza:
7 éves kislányomnak a Jézuska jön, de mivel már előfordultak az életében felvilágosult gyerekek, megmondtam neki, hogy Karácsony az a Jézuska születésnapja, és az ő születése napja alkalmából kapja az ajándékot. Még nem állt össze neki teljesen a kép, megvan a misztikuma is, de ha tényleg megtudja az igazat, akkor sem lesz nagy törés, mert tudni fogja, hogy a Karácsony Jézus születésének az ünnepe, és az emberek emiatt ajándékozzák meg egymást ilyenkor. Arról nem is beszélve, hogy kislányom is december 24-én este született, ezért a két ünnep nálunk azóta teljesen egybeolvad, és nagyon büszke arra a lányom, hogy egyszerre van a szülinapja a Jézuskáéval.
2014. dec. 15. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

A gyerekeknek nagy szükségük van a csodára, mesékre, ez nem felesleges hülyítés, hanem nagyon komoly személyiség formáló és erősítő dolog. A szakemberek azt javasolják, hogy nem szabad a gyereket erőszakkal felvilágosítani, összetörni a világképét, mert az sokként és csalódásként érheti.

Idővel a gyerek úgyis rájön,a maga ritmusában, amikor felkészült és elég érett kilépni a nyers valóságba. De ez lehet több éves folyamat, amíg magában összerakja a mozaikokat.

Valószínűleg a kislányodra nem fogsz tudni hatni józan érvekkel, hiszen őt nagyon mélyen érzelmileg érinti az ijesztgetés. Próbálj a hiedelmein belül megoldást találni! Mi lenne, ha például kapna egy levelet egy angyalkától, hogy látják, milyen okos, rendes és szorgalmas kislány, nagyon büszkék rá, és pár nap múlva biztos fog küldeni a Jézuska ajándékot.

2014. dec. 17. 03:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Én nekem anno soha nem mondták, hogy az ajándékot a "Jézuska" hozza, én mindig tudtam, hogy a szüleim adták, és hogy Jézus születésére emlékezünk.
2014. dec. 22. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!