Ennyire apás lenne vagy valamiért hozzám nem kötődik úgy a kisfiam?

Sziasztok! Kisfiam egy éves. Eddig nem is nagyon gondolkodtam ezen a kötődés dolgon, nem éreztem azt, hogy nem lenne meg nálunk, annak ellenére, hogy kezdetekben nagyon féltem ettől, mert császárral született és még szoptatni sem tudtam. Szokott jönni hozzám, bújni, puszilgatni a maga módján :) De mostanában azt vettem észre, hogy ha valami baj éri és meg kéne nyugtatni, hiába van az ölemben, nem felém fordul, hanem kifelé és ha meglátja az apját, akkor egyből kéredzkedik hozzá. Van persze amikor oda-vissza, egyik-kézből a másikba jár, mert azt se tudja kihez menjen, de nekem rossz, hogy nem mindig nálam nyugszik meg. Persze sokat vagyunk csak ketten egyedül, és ha nincsen senki, akkor nyilván megnyugszik nálam, de akkor sem úgy, hogy hozzám bújik, hanem így kifelé fordul, tényleg mint aki ki akar az ölemből menni. Szerintetek tényleg azért csinálja, mert nem érzi azt, hogy én meg tudom nyugtatni? Vagy csak ennyire apás lenne? Tudni kell talán még, hogy ha apa nincs itthon, álom jó gyerek :) Ha már a reggel úgy kezdődik, hogy otthon van és a kisfiam meglátja már onnantól sír utána, megy utána stb. Apa is mondja mindig, hogy nem tudja hogy miért, mikor "alig foglalkozik vele". Persze ez nem igaz, csak ritkán van vele a munka miatt.Lehet, hogy éppen ezért kell neki ő. Egyébként, ha jó kedve van tényleg meg szokott engem szeretgetni, meg kéredzkedik hozzám stb. Alvásból is ha felriad az ölembe veszem, akkor hozzám bújik úgy alszik vissza. Van hogy ha csak meglát h igen ott vagyok, akkor már csukódik is le a szeme. Idegenek társaságában is mindig figyeli hogy hol vagyok, vagy ha apukája játszik vele, közben is engem néz...nevet, kacag, de a szemét rajtam tartja :) Csak hát mostanában tűnt fel ez a dolog, hogy ha baj éri, mintha nem lenne neki jó az, ahogy én próbálom nyugtatni.