A frusztrációkat hogyan lehet 3 évesben feloldani? Beszélgetni nem lehet vele

3 évesem van. Én egyrészt folyamatosan mondom, hogy éppen mit érezhet (látom csalódott/mérges/boldog/stb. vagy, mert ez és ez történt). Egy ideje kezdi ő maga is verbálisan kifejezni, hogy éppen mit érez.

A legújabb az, ha kiborul, akkor sírva mondja, hogy "nem tudok megnyugodni", aztán később jelzi, hogy "most már megnyugodtam". Azt látom, hogy már az is segítség, hogy kimondja az érzéseit.

Egyéb helyzeteket pedig szerepjátékkal újrajátszunk. Sokszor ő lehet a "szülő" szerepében. Pl. én vagyok a tűzoltóautó/plüsscica, ő a vonat/lego/akármi és "én" kezdek el úgy viselkedni, ahogy ő szokott.

Nem akarok aludni, hisztizek, ugrálok. Ő meg lecsendesít, alvást parancsol. Ilyenkor mindig kérdezek és nincs rossz válasz, mert játszunk. "Miért aludjak?/Nem vagyok álmos, inkább játszanék./Játszhatok alvás helyett?"

Sokszor visszahallom azokat a mondatokat, amiket mi mondunk ilyenkor. Egyben nyugalmat is látok rajta, hogy most ő uralja a helyzetet, egyúttal a másik szerepében jobban "belátja" (amennyire 3 évesen ez értelmezhető) a másik oldal indokait.

De ugyanez, ha a bölcsődében történt valami. Összeveszett egy társával, megbántotta az illető? Szerepcsere, a tigris bántja az oroszlánt, az oroszlán pedig megkéri, hogy ne üsse, hanem simogassa, és felszólítja, hogy őt nem szabad bántani. Néhány héttel később a gondozóktól hallom vissza, hogy verbálisan megvédte magát, elmondta a másik gyereknek az igényeit és kifejezte a rosszallását. Meglepő módon erre a másik gyerek is pozitívan reagál - én se gondoltam volna, hogy ennyi idősen is működhet az én-kommunikáció. De működik.

Szóval azt javaslom, hogy hagyd kijátszani a dolgot és egyáltalán ne irányítsd a játékot, legyen ő a játékmester. Inkább figyelj csak. Ha pedig úgy viselkedsz, amit megbánsz utána, akkor igenis fejezd ki szóban. "Mérges voltam a Pistire(kollégámra), ezért feszült voltam. Utána kidobtad az ablakon a stick-et, ezért is mérges lettem. De bocsánatot kérek, hogy kiabáltam."

Ez azért is jó, mert ő maga is megtanul bocsánatot kérni, visszakozni. Ne várj azonnali változást, ez elég hosszú tanulási folyamat, szerintem fél év, amíg stabil eredményt mutat, addig ingadozó lehet a reakció, sikerarány.

Amennyi időt pedig vele tudsz tölteni, az szóljon róla, találja ki ő, hogy mit szeretne játszani. Persze ne a napirend kárára, de a kijelölt időn belül ne korlátozd. Ha rajzolni akar, rajzoljatok. Ha autókról beszélni, válaszolja kérdéseire, beszélgessenek az autók (itt lehet becsempészni a szituációs játékokat). A szabályokat azért tartasd be vele és próbáld megelőzni a bajt.

Az értékes tárgyakat tedd magasra, a cipőjét meg az ajtó előtt figyelmeztesd, hogy vegye le. Vagy lépj be a lakásba először te, kapd el az ajtóban, csikizd meg. Így fizikailag is akadályozod a bejutásban, illetve csikizés közben a kezeid között van, legrosszabb esetben a nyeklő-nyakló gyerekről fél kézzel lerántod a szandált.

Még annyit, hogy én a düh kifejezésére is kínáltam lehetőségeket: lehet lábbal toppantani, párnát püfölni vagy körbefutni. Mgtanítottam szociálisan elfogadott "káromkodásokat". A fenébe, a pitlibe, a macska rúgja meg, carramba.

Egyszerűen elmondtam, hogy ha mérges vagyok, akkor ezt szoktam mondani és mérges arccal, összeráncot szemöldökkel asztalra csapást imitálok és dühös hanglejtéssel kimondom. Aztán biztatom, hogy ő is ismételje el. Egyébként, ha éppen rám mérges, akkor elmondhatja. Meghallgatom és kérdezek, kérdezek, kérdezek, az érzését pedig nem vonom kétségbe. Legyen rám mérges. Ha én is mérges szoktam lenni rá, ő miért ne lehetne rám?

Vannak érdekütközések (rendetlenkedik vs. én akadályozom valamilyen vágyott dologban), mindkettőnknek egyformán joga van rosszkedvűnek, feszültnek lenni.

Bocsánatkérést soha nem zsarolok ki, de ha magától jön, akkor túlzóan hálálkodom érte. "Nagyon kedves vagy, hogy bocsánatot kértél! Sokkal jobban érzem magam most!"

Szerintem rosszul állsz a helyzethez.

Talán egyedül vagyok a látásmóddal, de a negatív érzelmekben sincs szerintem semmi rossz. Csalódott, mérges, unatkozik, ez is hozzátartozik az emberi léthez, nem kellene ekkora frusztráltságot érezned, amiért ezeket ks megéli, hiszen fontos, hogy megtanulja kezelni/levezetni a feszültséget.

Az ilyen helyzetektől csak több lesz, nem feltétlen kell veled kijátszania. Szerintem te akarsz erről túl sokat beszélni, hagyd szegénynek, hogy magában dolgozza fel, vagy levezesse a saját módján(rosszalkodás), persze a szabályok mindig állandóak legyenek.

Majd, ha ő felhozza magától, beszélj vele róla szerintem. Nem kell a kisgyereknek tekintettel lennie rád, nem kell neki magyarázkodni, hogy átérezze a helyzeted, anya most nem ér rá, de ez rendben van, nem érhet rá folyton. Nem teszel ezzel semmi rosszat.

Nevezd meg, amit érez és lépj tovább, ő is könnyebben tovább fog lépni.

Persze ez magánvélemény szakkönyvek nélkül, ha valamit muszáj, azt muszáj, ezen nem rugózunk. Igazából semmit nem magyarázok feleslegesen, csak azt, ami érdekli. Úgy adja ki a dühét, ahogy szeretné, amíg nem tör össze semmit. Nem kell neki elmondani mindent, a legtöbbet abból érzi, ahogy cselekszel. Ha megöleled szorosan, mikor kiakad, ha sokáig nézel a szemébe és mosolyogsz rá, tudni fogja, hogy nem csinált semmi rosszat.