Nehéz szeretnem az egyik gyerekemet. Mit tehetek?

Bíztatásul annyit írok, hogy az én fiam is ilyen volt ovis korban. Nagycsoport környékén jött a mélypont, és utána elkezdődött egy fokozatos javulás a kapcsolatunkban. Minél több dologról tudtunk beszélgetni, annál jobb lett.

Most már kamasz, és egy igazàn szerethető kölyök lett belőle, és kialakult köztünk egy bizalmi anya-fia kapcsolat.

Tudom, elcsépelt, de a Gyerekekre hangolva c. könyvet olvasd el. Mindig egy-egy fejezetet, hogy át tudd gondolni, legyen idő emészteni. Nekünk sokat segített.

De ezen kívül is rengeteg könyv szól ADHD-s gyerekek szüleinek, érdemes elmélyülni. Egy jó fb csoportot is kereshetsz, ahol nem néznek hülyének, ha ilyen érzéseid vannak. Nem egyszerű ez a helyzet senkinek sem.

Ugyan ez! 2 fiam van, a nagy dettó mint a te fiad. Imádom szeretem, de máshogy, mint a kisebbet, aki szófogadó, bújós, olyan a kicsi mint egy álagos gyerek. A nagyobbikommal minden nap 1 küzdelem. Enyhe fokú ADHD-s. 8 éves, jól tanul, de a tanárokat is kiidegeli, ezért hajlmasak a viselkedése alapján osztályozni. Semmi empátia, együttérzés nincs benne. Sírni nem tud, csak üvölteni, ordítani, ha nem tetszik neki valami. Nem segít, bármire is kérem. Próbálom következetesen nevelni, de borzasztóan félek mondjuk a kamasz kortól. Mi lesz akkor? Ha most nem engedelmeskedik? Sokáig magamat okoltam, a családtól megkaptam, hogy én vagyok a hibás, rosszul nevelem. De könyörgöm, a kicsit is ugyan úgy nevelem, mégis a nagynak ellentétje. Mellette a bűntudattal is meg kell nekem is küzdenem, hogy milyen anya vagyok, máshogy érzek iránta mint a kicsi iránt. Most várom a 3. Fiamat. Az az érzésem, hogy olyan lesz mint a nagy. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért érzem, de ha igazam lesz, tuti bele fogok őrülni. :(

(Pont most szóltam neki, hogy üljön le tanulni, mert sok a házija, ne maradjon mind holnapra. Erre ordítás a válasz, ő biztos nem csinálja meg.)

Az én gyerekemből is néha mintha hiányozna az empátia, ha megy rátapos a lábamra, ritkán mozdul úgy, hogy ne üssön meg 'véletlen' pedig csak direkt nem figyel oda. Bezzeg mikor a saját épsége számít, akkor aztán oda tud figyelni.

Szerintem erre az egyre kell fókuszálni, én legalábbis ezt csinálom. Előkaptam az andersen meséket, hogy ne csak vidámságot halljon, rengeteget mesélek neki és folyton kérdezgetem, hogy érzi magát ez meg az a szereplő, szerinte mi miért történik, mitől lenne jobb, rendben van e, hogy fázik a kislány, mert nincs cipője stb.

Egész nap őt is kérdezgetem, hogy érzi magát, mitől lenne jobb, én hogy érzem magam, figyeljen rám milyen arcot vágok, mire gondolhatok, ilyenek. Szépen lassan alakul, de engem is rettentően zavar, hogy néha miket gondolok róla.

Ilyenkor én összeírom a pozitív tulajdonságit és felidézek emlékeket, amik jók és vele kapcsolatosak.

Nagyon sokat segít, ha mással vagyunk, és megjegyzik, hogy nahát milyen kitartó gyerek(mikor már 10 perce követelőzik) és igen, én azt látom, hogy semmi sem elég neki, más meg azt, hogy aztán ez a gyerek nem adja fel, tudja mit akar.

Még az is segít nekem, ha más gyerekét látom, és észreveszem a negatívakat. Nem mer a gyerek lecsúszni a csúszdán, felmászni a falra, az árnyékátol is fél. Az enyém az ellentéte, életképes darab, ügyes kölyök. Vagy mikor választani kell, hogy mit enne/mivel játszana, az enyém tudja, de egyeztetni kell a barátnőm gyerekével is, aki nem tud soha semmit, és ott várunk perceket, hogy kinyögjön valamit. Na ilyenkor nagyon tudom értékelni a gyerekem:)

Talán ha többet mennétek emberek közé, jobban rálátnál más gyerekek viselkedésére(pl játszóház) és felfedezhetnéd a gyerekdben azokat, amikről nem is sejted, hogy benne vannak.

Az enyém folyton ordít és veszekszik velem, de szépen lekiabálta azt a nála nagyobb gyereket, aki el akart venni egy játékot egy kisebbtől(pedig ő is el próbálja venni mások játékát). Vagy mikor vitotkozunk egészen jól érvvel, nem csak ellenkezik, hanem gondolkozik is közben.

Vagy mikor le akarta lökni a hintáról 2 nagyobb, nem hagyta magát(amíg odaértem).

Fel kell fedezni benne a jót, menjetek játszóházba, nekem akkor kezdett kinyílni a szemem(ettől függetlenül nagyon sok olyan pillanat van, mikor úgy érzem nem lehet az én gyerekem).