Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Ovis, bölcsis gyerek mellett...

Anett80 kérdése:

Ovis, bölcsis gyerek mellett ti hogyan és hol tudtok dolgozni, ha a férjetek nem tud segíteni hozni-vinni a gyereket? Akinek nincsen segítsége, hogy oldja meg?

Figyelt kérdés

Eddig 15 állásinterjún voltam,ma délelőtt volt a 16. és nagyon el vagyok keseredve, mert egyiket sem tudtam elvállalni a munkaidő beosztás miatt,pedig felvettek volna.


Én csak akkor tudok dolgozni amikor a gyerek óvodában van, reggel 7 és du 5 között.

A férjem kamionos,így semmit sem tud segíteni. Hétfőn ment dolgozni és 2 hét múlva jön haza, teljesen rám hárul a feladat hogy óvodába hordjam a gyereket (5 éves a fiam).


Otthon folyamatosan azt hallom, hogy keress munkát 8 és 4 között,azzal ne foglalkozz, ami 2 műszakos (a szüleim is ezerszer elmondták már), csakhogy 8-tól 4-ig tartó munka nagyon kevés van, ritka mint a fehér holló, pedig Budapesten lakom, a belvárosban.

Már egy éve keresek állást és teljes sikertelenül. A gyerek miatt eddig 16 felkínált állás lehetőséget kellett visszautasítani,mert mindegyik 2 műszakos volt, a hétvégén is dolgozni kellett volna.


A nagyszülők elég lerobbant állapotban vannak, nem tudnak segíteni, anyám 2 éve elesett és úgy eltörte a bokáját, hogy azóta alig tud menni. Ha beteg a gyerek, vállalja hogy otthon ápolja de azt nem, hogy az óvodába hozza-vigye.


Már ötletem sincs, hol keressek munkát,ahol a munkaidő 8 és 4 között van. A legjobb egy 6 órás részmunkaidős munka lenne,hogy ne itthon bámuljam a 4 falat amíg a gyerek óvodában van. A pénz is fontos szempont, hogy saját keresetem legyen.



2021. febr. 15. 12:04
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
85%
Nem tudsz fizetni valakinek hogy hozza-vigye a gyereked helyetted? Nem órákig kéne várnia csak ha jól értem 1-2t pluszban. Főleg ha munkád is lenne.
2021. febr. 15. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
81%
Sajnos nem látok rá jó esélyt. Nekem van segítség, de ingáznom kell munkába, így részmunkaidős maradok az ovi végéig mindenképpen. Annyi szerencsém van, hogy a meglévő munkaszerződésemet tudtuk módosítani, amúgy esélyem sem lett volna dolgozni.
2021. febr. 15. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
91%

Milyen jellegű munkák ezek, amiket nem tudtál vállalni?

8-16 ig főleg irodai munkák vannak

2021. febr. 15. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim ***** válasza:
92%
Milyen végzettségeid vannak? Ez lenne a legfontosabb kérdés.
2021. febr. 15. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 A kérdező kommentje:
A kereskedelemben és a vendéglátásban dolgoztam eddig, szakács, eladó és üzletvezető voltam, ezenkívül 2 középfokú nyelvvizsgám van, angol és német. +1 érettségi amit estin tettem le
2021. febr. 15. 12:43
 6/35 A kérdező kommentje:
A kasszázást csináltam a legtovább,eladó-pénztáros is voltam.3 OKJs szakmám van, szakács, eladó és kertész, se kertészként csak pár hónapot dolgoztam, hamar váltottam
2021. febr. 15. 12:47
 7/35 anonim ***** válasza:
87%

Sajnos átérzem a dolgot.

A lányom előtt gyárban dolgoztam.

Oda nem tudtam visszamenni

Sokáig keredtem állást, mire szerencsém lett és egy 6 órás irodai munkát megkaptam.

Hogy most Gyed után hova megyek majd még nem tudom. Mert a Covid miatt a cég ahol dolgoztam megszünt 😓

És hát egy 3 gyerekes anyuka után nem kapkodnak.

Boltvezetőim, és vendéglátó technikumom van. Egyik sem családbarát szakma 😓

2021. febr. 15. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
83%

Ezt a kérdést már feltetted egyszer, megkérdeztük vagy huszan, miért nem mész multihoz dolgozni, ha két nyelven beszélsz. Nem válaszoltál.


De amúgy nem értem, erre miért nem gondolnak gyerekvállalás előtt az emberek? Nyilván tudtad, hogy a vendéglátás és kereskedelem nem 8-4-ig tartó terep.

2021. febr. 15. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
72%

Én 6 órában dolgozok irodában, ott ahonnan szülni jöttem el.

8-14.30ig vagyok, 15.20 körül érek a gyerekért oda, reggel 6.40kor adom le.

A férjem reggel 6kor indul, és este 17.50re ér haza, nem tud segíteni, pénteken van 15re itthon, olyankor általában ő megy érte, többi nap én.

Kicsit zavar a 6 órázás mert pénzben nem mindegy, így 200e nettó a fizum, ami 8 órában kb 250 körül lenne, hát nem mindegy...De mit tudok csinálni, egyelőre ez van

Nálunk 6-18 van ovi bölcsi

2021. febr. 15. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 A kérdező kommentje:

Eddigi állásinterjúim:

Spar, Interspar, Tesco,DM, Deichmann, Aldi, Lidl,mindenhol próbálkoztam mert nagyon értek a kasszázáshoz, 5évig kasszáztam,referenciáim is vannak, de nem tudom vállalni a több műszakot. Semmilyen kompromisszumra sem voltak hajlandóak egyik helyen sem, sőt az egyik HRes azt mondta fogadjak fel babysittert. Itt Budapesten mostani árakon 2000Ft 1óra babysitting, nem keresnek annyit!!!Azért dolgozzak, hogy aztán a babysitternek odaadjam a fizetésem? Így nincs értelme

2021. febr. 15. 12:56
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!